Mégis hajlandó tárgyalni az Emmi Szél Bernadettel az endometriózisban szenvedő nők ügyéről
A politikus által indított petíciót több, mint 33 ezren írták alá.
A politikus által indított petíciót több, mint 33 ezren írták alá.
Arra kérik Áder Jánost, ne írja alá a törvényt.
A DK elnökét is megihlette a portugál focista kólás akciója.
Meg kell védeni a gyerekeket attól, hogy olyan tartalmak legyenek elérhetőek számukra, amik ellentétesek a szülők nevelési elképzeléseivel - fejtegette a rádióban a miniszterelnök.
Sűrű sajtótájékoztatóban foglalta össze Kocsis Máté a debreceni frakcióülés velejét.
A felnőtteknek a szexuális szokásaikkal a Jóisten ítélőszéke előtt kell majd elszámolniuk – állítja a miniszterelnök.
A kormánykoalíció kihelyezett frakcióülése úgy tűnik, épp kapóra jött a bejelentéshez.
Dübörög a kampány, a DK elnöke visszaszólt Orbánnak. "És már nagyon látszik, hogy tele a gatya" - üzente.
Miközben az Európai Bizottság szerint a magyar médiatörvényt a Klubrádió esetében diszkriminatív módon alkalmazták.
A rendőrség nyomozott, de nem talált bűncselekményt.
Nem, nem a homofób törvény ellen a hivatálánál tüntetőknek, hanem...