8,2 milliárd forintból épül új Mercure szálloda Debrecenben

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. június 17.

Belpol

A kormánykoalíció kihelyezett frakcióülése úgy tűnik, épp kapóra jött a bejelentéshez.

Négycsillagos, 155 szobás üzleti szálloda épül Debrecen belvárosában, a 8,2 milliárd forint értékű beruházás alapkövét csütörtökön tették le a cívisvárosban – számolt be róla az MTI. Az eseményen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt, a koronavírus-járvány miatt nehéz időszak van mögöttünk, de ez egyben megmutatta, hogy az idegenforgalom akkor is képes volt túlélni, amikor nem vagy alig működhetett.

A kormány a bérek kifizetésével igyekezett támogatni ezt a szektort, most pedig már olyan cégek is vannak, amelyek perspektívát látnak a következő időszakban az idegenforgalom és a turizmus fejlődésében – fogalmazott a miniszter. Szűcs Gyula, az építtető Bajcsy-Invest Kft.-t tulajdonló Szinorg Universal Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, a hotel felépítésével Debrecenben megjelenik az első nemzetközi szállodaipari brand, a Mercure, amely Európában az egységek számát tekintve a legnagyobb felső-középkategóriás hotelláncnak számít. Az eseményen részt vett Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselő, illetve Papp László a város szintén fideszes polgármestere is. 

Mindeközben a kihelyezett frakcióülésen a Fidesz-KDNP képviselői arra jutottak, hogy reális célkitűzés az 5,5 százalékos gazdasági növekedés elérése, de – mint mondták – meg kell érte dolgozni. A hotelberuházást alighanem már ennek a koncepciónak a jegyében jelentették be a kormánypárti politikusok.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.