Mégis hajlandó tárgyalni az Emmi Szél Bernadettel az endometriózisban szenvedő nők ügyéről

  • narancs.hu
  • 2021. június 18.

Belpol

A politikus által indított petíciót több, mint 33 ezren írták alá.

"Friss hírem van endometriózis-ügyben! Levelet kaptam, július 6-án várnak a minisztériumban: azt írták, Horváth Ildikó egészségügyi államtitkár fogad. Több, mint 33 ezer ember támogatását viszem el magammal az EMMI-be, mert ennyien írtátok alá a petíciót, amit ezúton is nagyon köszönünk!" - írja Szél Bernadett a Facebook-oldalán

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, május elején a politikus arról posztolt, hogy a Fidesz határozatképtelenné tette azt az ülést, amin az endometriózisban szenvedő nők ügyét tárgyalhatták volna. Akkor Szél petíciót indított és azt kérte, csatlakozzanak hozzá minél többen, hogy az ügy felkerüljön végre a térképre. Úgy tűnik, ez most sikerült, a petíciót több, mint 33 ezren aláírták, Szél javaslatával pedig talán elkezdenek foglalkozni a kormánypárti politikusok is.

"Az a célom, hogy végre minden érintett nő kapja meg közfinanszírozottan azt az ellátást, ami jár és amiből nem engedhetünk! Még azt követően kértem időpontot, hogy a fideszesek nem támogatták a Népjóléti bizottságban az ügy érdekében benyújtott javaslatomat — ezért döntöttem úgy, hogy fogom magam és beviszem a minisztériumba a támogató aláírásokat, és szemtől szemben is arra kérem az illetékeseket, járjon mindenkinek az államilag finanszírozott műtét, mert szakorvosból kevés van, mert tűrhetetlen, hogy tb-t fizető nők egy rossz törvény miatt adósodjanak el, vagy szenvedjenek hónapról hónapra" - írja Szél Bernadett.

Arról, hogy milyen ma Magyarországon endometriózissal élni, nemrég közöltünk egy hosszú cikket, amit itt olvashatnak.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.