Orbán a homofób törvényről: "Arról szól, hogy a gyermekek szexuális nevelése kizárólag a szülőkre tartozik"

Belpol

Meg kell védeni a gyerekeket attól, hogy olyan tartalmak legyenek elérhetőek számukra, amik ellentétesek a szülők nevelési elképzeléseivel - fejtegette a rádióban a miniszterelnök. 

Ismét Orbán Viktor miniszterelnök volt a Kossuth Rádió vendége péntek reggel, ahol a kormányfő elsőként oltásra buzdított. Orbán azt mondta, az oltások tekintetében van egy másfél-két hónapnyi előnyünk más országokhoz képest, mert hamarabb szereztünk vakcinát és gyorsabban oltottunk, hamarabb nyitottunk, ezért mindenki megkönnyebbült, de ő az egyetlen kivétel ez alól, mert nagyon aggasztja, hogy van 3 millió be nem oltott ember.

Mint mondta, ebből a szempontból Németország és Románia között vagyunk, a németeknél jelenleg remélik, hogy nem apad el 50-55 százaléknál az oltási kedv, Magyarországon viszont amint a közvetlen veszély enyhül, a magyarok azt gondolják, hogy túl is vagyunk rajta, de nem így van, ezért mindenkit arra szólított fel, hogy oltassa be magát. Hozzátette, a vírus nem múlik el, itt lesz közöttünk, cirkulálni fog, és azokat fogja megtalálni, akik nincsenek beoltva. 

Azt is mondta, hogy akik be vannak oltva, azok a mostani tudás szerint az eddigi vírusvariánsokkal szemben is védettek, és a szakemberek nem jelezték előre eddig azt, hogy lenne a horizonton olyan variáns, ami ellen ne védenének az oltások, de jönnek olyan variánsok majd, amelyek meg fogják találni a nem oltottakat, ezért

aki nem oltatja be magát, az potenciális súlyos beteg. 

Szóba került a kormány által pedofilellenes törvénynek nevezett nagy vitákat kiváltó homofób törvény is, arra kérdésre, hogy végül melegellenes lett-e a törvény, Orbán azt mondta: "legyünk annyiban megengedők, hogy ebben a melegek véleménye számít. Nekünk nem tűnik annak, de nekik igen."

Ezután azonban arról beszélt, hogy érdemes elolvasni a törvény szövegét, mondván ha elolvassák, akkor fel fog tűnni nekik, hogy a 18 év felettiekre nem vonatkozik, azt mondta, olyat nem is akarnak elfogadni, mert "ez egy szabad ország", mindenki úgy él, ahogy akar, felnőtt emberek, de akik nem felnőtt emberek, azokat védeni kell, és ez a törvény erről szól.

"Ha tovább olvassák a meleg közösség tagjai ezt a törvényt, akkor látni fogják, hogy arról szól, hogy a gyermekek szexuális nevelése kizárólag a szülőkre tartozik" - fogalmazott Orbán, majd ennek mentén kifejtette, hogy ezért nem fordulhat elő az, hogy a szülőknek van egy elképzelése a gyermeke helye szexuális neveléséről, és a gyerek az iskolában mást hall, ezen az alapon áll ez a törvény.

Arról beszélt, hogy meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szülő dönthessen a szexuális nevelésről, ezért

meg kell védeni a gyerekeket attól, hogy olyan tartalmak legyenek elérhetőek számukra, amik ellentétesek a szülők nevelési elképzeléseivel.

Hozzátette, a gyerekek ezután felnőttek lesznek, a 18 évet ki kell várni, és akkor

a felnőttté vált gyermekek majd döntenek arról, hogy mit akarnak csinálni, de addig a gyerekeknek tiszteletben kell tartani a szülőket. 

Azt is mondta, hogy szerinte az Európai Bizottság nem fog tudni olyan pontot találni a törvényben, hogy kötelezettségszegési eljárást tudjon indítani. Hozzátette, amúgy is lesz vita az EU jövőjéről, és az is kérdés lesz, hogy ki dönt a gyerekek jövőjéről,  szerinte a szülőknek kell. 

Szóba került a gazdaság helyzete és a héten elfogadott költségvetés is, ezzel kapcsolatban arról beszélt, hogy minden olyan törekvés, ami  a gazdaság rugalmasságát csökkenti, rontja a versenyképességet, és hogy Magyarország attól versenyképes, hogy olcsóbban tud adott esetben jobb minőségben termékeket előállítani, ezért el tudja adni másokat, de ha Brüsszelből adókat emelnének, akkor nem fogja tudni eladni, mert drágábban fog tudni csak termelni. 

"Magyarországnak az a nemzeti érdeke, hogy ne fogadjon el kívülről rá erősített adószabályokat" - mondta, hozzátéve, hogy szerinte a mostani siker titka az adórendszer, és ha ezt megváltoztatják, akkor az Orbán szerint életszínvonal-csökkenéssel fog járni.

"Az adóemelés a magyar gazdaság számára méreg"

- fogalmazott. 

A gazdaság jelenlegi helzetéről azt mondta, jó lenne, ha hitelezők lennénk, de itt még nem tartunk, a következő 1-2 évben nem reális, hogy ne legyen hiány, mert egy világjárvány után vagyunk, ami megrángatta az embereket. Azt mondta, vita van a gazdaságban, a liberális közgazdászok szerint ugyanis nagy ütemben kéne államadósságot csökkenteni és felhalmozni a későbbi nehéz időkre, s bár ebben van logika, szerinte és a konzervatív közgazdászok szerint nem tartalékoni kell, hanem meg kell erősíteni az országot meg a családokat, ezért inkább tovább kell visszaépíteni a 13. havi nyugdíjat, adómentességet kell adni a fiataloknak, vissza kell adni az adót, stb. 

A közelgő nemzeti konzultációról azt mondta, közmegegyezésnek tűnik, de majd kiderül, hogy tényleg így van-e, hogy a járvány után nem tér vissza minden a régi kerékvágásba, és ha másként kell elképzelni a jövőt, akkor a biztonságot meg kell erősíteni, a járvány utáni megváltozott élet új céljait ki kell jelölni.

A konzultáció fő témái a migráció, a járvány elleni védekezés és a gazdasági rendszer lesz. 

Szóba került az is, hogy a jövő héten ismét uniós csúcs lesz, a migrációs nyomás növekedésével a déli államok ismét azt szeretnék, hogy más országok vegyenek át tőlük menekülteket, de Magyarország ezt nem szeretné. 

Orbán kijelentette, hogy a migráció rossz dolog, mert "a Jóisten nem véletlenül oda teremtette az embert, ahol született", ott kellene berendeznie az életét, a migráció pedig azt jelenti, hogy az emberek nem tudják leélni az életüket otthon. Ha éhínség van, háború vagy ilyesmi, akkor persze el kell jönni, de Orbán szerint akkor is az lenne a cél, hogy minél előbb vissza tudjanak térni. "Ha van katonai erőnk - most nincs - oda kell menni, rendet kell tenni, és segíteni kell" - mondta. 

Mint mondta, a klímavédelem lesz a csúcson a másik téma, hogy adóztassák-e meg az autó- és háztulajdonosokat, de a magyar kormány szerint inkább a klímarombolóknak kell fizetnie és nem a családoknak. 

A NATO-szerepvállalásról is beszélt, azt mondta, a nemzeti ellenállóképességet kell növelni, ennek van katonai és migrációs lába is, Magyarországnak pedig négy migrációs védvonala van: az első keletre Afganisztánban, délen Malinál, mert Magyarországnak nem jó, ha ott káosz van, mert akkor ott át fognak rohanni a migránsok; a második a Földközi-tenger; a harmadik Szerbia déli határa, akikkel stratégiai szövetségben vagyunk; a negyedik védelmi vonal a szerb-magyar határ, ahol a kerítés megállítja őket. Azt mondta, azért is mentek magyar katonák Afgnaisztánba, hogy az ország érdekeit védjék, Maliban még nem tudni, mi lesz a védelmi vonallal, egyelőre felfordulás van, de ott sem kalandozunk, hanem a saját érdekeinket védjük. 

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.