Büntetőeljárás indult a gránátrobbanás ügyében

  • narancs.hu
  • 2025. március 26.

Belpol

A felelősséget eddig nem vállalta senki, az ügyészség nyomoz.

A Győri Regionális Nyomozó Ügyészségen büntetőeljárás van folyamatban az újdörögdi katonai gyakorlótéren történt tragikus baleset ügyében, írta a Legfőbb Ügyészség a Magyar Hang kérdésére. További tájékoztatás az eljárás befejezéséig nem adható, tették hozzá.

Mint ismeretes, éles kézigránát robbant egy kormánytisztviselő, egy miniszterelnökségen dolgozó, 29 éves titkárnő kezében. A nő súlyos sérüléseket szenvedett, egyik kezét csuklóból, a másikat alkarból veszítette el. A balesetért senki sem vállalta a felelősséget, Somogyi Zoltán törzsigazgató szerint a résztvevők önként mentek el a kiképzésre. Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök, a Tisza párt szakértője szerint birtokában lévő levelek tanúsítják, hogy a kormánytisztviselőknek „melegen ajánlott” volt a kiképzésen való részvétel, és két hét kiképzés után el sem lehet jutni oda, hogy éles kézigránát legyen bárki kezében.

A robbanás sérültje az Adaptív védelem elnevezésű programban vett részt. A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség különleges képzését a közigazgatásban dolgozók számára alakították ki, hogy az önkéntes jelentkezők megismerjék a honvédelmi alapismereteket, ezáltal a jövőben magasabb szinten tudjanak együttműködni a katonákkal. A toborzás már tavaly januárban elindult. A Miniszerelnökség szerint az alapozó képzést tavaly 184 fő kezdte el és 141 fejezte be, a második fázist pedig 72-en végezték el. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Ne nézd a monitort egy hétig, ha nem muszáj! Mi az a digitális detox, miért fontos, és milyen pozitív hozadékai vannak?

Csendben üldögélés, függönyminta bámulás, papírújság olvasás, Barbizás a gyerekkel – ilyesmiket is csinálhat az ember, ha kiszakítja magát a monitor elől. A Kék Pont Alapítvány által szervezett egyhetes digitális detox-program eredettörténetéről és az „elvonón” szerzett saját élményeiről Dávid Ferenc programfelelős, az alapítvány munkatársa mesélt a Magyar Narancsnak.

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.