Belpol
Navracsics Tibor elakadt az Erasmusért való harcban
A területfejlesztési miniszter már zsákutcának tartja az Erasmust.
250 ezer üres konzultációs ívet gyűjtöttek az aktivisták
Az ellenzéki szervezetek országjárásba kezdenek „az ellenkonzultációs kampányban”.
Kórházak sora szünetelteti az osztályait az egész országban
Sokkal nagyobb a baj, hogy csak a János kórházra figyeljünk.
"Hitüket komolyan gondoló, lelkiismeretes emberek" rúgták ki az iskolaigazgatót
Az egyházközség közleménye azóta eltűnt.
Hadházy: Használt laptopot kapott az államtól egy középiskolás
A szülei megtalálták a gépen az előző felhasználó összes adatát.
1,5 milliárd forint jutott tavaly a magyar kormánytól szlovákiai futballklubokra és akadémiákra
De a református egyház is jól járt a határon túli támogatásokból.
Lázár János már nem indul egyéni képviselőjelöltként 2026-ban
Márki-Zay szerint adott a lehetőség, hogy Lázár a polgármesterségért induljon, vagy legalább ne akadályozza Hódmezővásárhelyt.
Akár 750 ezres prémiumot is kaphattak a katonák év végén
Teljesítményjuttatásként. A rendvédelmisek nem kaptak hasonló juttatást a Belügyminisztériumtól.
A nagyközség, ahol megsemmisült a Fidesz
Háromszor maradt alul a Fidesz Csömörön önkormányzati választásokon 2010 óta, mindannyiszor egy helyi civil szervezet verte meg a kormánypártot. A dolgok jelenlegi állása szerint jövőre fideszes indulók már nem is próbálkoznak a településen.
Méltatlan körülményekre panaszkodnak az átvezényelt mentősök
AZ Országos Mentőszolgálat cáfol.
Menczer Tamás nem hagyta szó nélkül a sebtében felállított keresztet
Mindennek megvan a maga ideje és módja.
Hadházy feljelentést tesz a minisztérium lebontása miatt
A független képviselő szerint bunkóság félig ledózerolni egy műemléket, hogy mélygarázst építsenek alá.
Büntetőjogi felelősség tudatában állították vissza a Nagy-Szénás hegyre a keresztet
A történet folytatódik.