A nagyközség, ahol megsemmisült a Fidesz

Belpol

Háromszor maradt alul a Fidesz Csömörön önkormányzati választásokon 2010 óta, mindannyiszor egy helyi civil szervezet verte meg a kormánypártot. A dolgok jelenlegi állása szerint jövőre fideszes indulók már nem is próbálkoznak a településen.

Kedves Olvasónk!

Ez a cikk a Magyar Narancs 2023. december 14-i számában jelent meg. Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.

Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.

magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk. 

Visszavárjuk!

A szerk.

Amikor a Fidesz idei tisztújító kongresszusán a térség parlamenti képviselője, az igazságügyi miniszter Tuzson Bence társaságában megjelent a csömöri közélet egyik fura alakja, Bánhidi Balázs, többen nem értették, mi állhat a felbukkanása mögött. A tavalyi országgyűlési választások előtt ugyanis a párt nem mutogatta Bánhidit, akinek a sürgölődése nem sok választót hozott volna a Fidesznek Csömör környékén; balhés figura, több esetben indult ellene hatósági eljárás, egyebek közt garázdaság vagy költségvetési csalás miatt. Úgy tűnik azonban, helyben továbbra sem tervezik újra bevetni Bánhidit – sőt mást se nagyon, miután 2010 óta minden alkalommal alaposan elverték a kormánypárt jelöltjeit egy helyi civil szervezet indulói. Pedig a Fidesz tényleg sok mindennel próbálkozott a főváros környéki nagyközségben, amely az ország legnagyobb, majd’ 10 ezer lakosú zsáktelepülése.

Civilek és álcivilek

A Csömöri Civil Egyesület (CSCE) a 2006-os önkormányzati választásra alakult meg olyan helyiekből, akik beleuntak Bátovszki György független, jobboldali pártok által támogatott polgármester és csapata 16 éves munkájába. A friss szervezet akkor még csak 4-et tudott behúzni a 13 testületi helyből. Polgármesterjelöltjük, Fábri István nyolc éve volt képviselő, és 2006-ban nem egészen kétszáz szavazattal maradt alul Bátovszkival szemben.

A CSCE négy év alatt országosan is ismert polgári érdekvédelmi szervezetté, valamint állandó médiaszereplővé vált, ugyanis az önkormányzatnak több népszerűtlen beruházása is volt (járda és bicikliút nélküli felüljáró, szemétlerakó stb.), az egyesület pedig ügyesen ugrott rá ezekre a témákra és szervezett tiltakozó demonstrációkat. 2010-re annyira megerősödött, hogy a Fábri vezette civilek, valamint az addigi alpolgármester, a Fidesz–KDNP-s Vella Nándor mérkőzése korántsem tűnt lefutottnak. A tősgyökeres csömöri Fábri István végül 64 százalékkal győzött, és a civilek 6 képviselőt juttattak az ekkor már csak 8 fős testületbe. Megjegyzendő, hogy

fideszes jelölt egyáltalán nem került be az önkormányzatba.

A Fidesz a megalázó vereség után stratégiát váltott, és ezen a településen is megpróbálta kijátszani a máshol jól bevált „civil” kártyát: a kormánypárt a Szeretlek, Csömör nevű egyesület mögé bújtatta az indulóit. A szervezet eredetileg a Facebookon indult, és a közösségi médiában sikerült is népszerűséget szerezniük helyi tájképek, fotók posztolásával. Az 1200 lájkot összegyűjtő oldal szerkesztői aztán saját weboldalt indítottak immáron a Szeretlek, Csömör képviselőiként. A soraik közt tudhatták Baczkó Norbertet is, aki jelenleg a Fidelitas kommunikációs igazgatója, Rogán Antal munkatársa (lásd: Az átjelentkezések mestere című keretes írásunkat). A fideszes „civilek” kampánya hamisítatlanul fideszes volt: egy utcai akció során az ingyen tankönyvek bevezetése mellett kampányoltak, az ezzel egyetértők pedig megadhatták a nevüket, címüket, telefonszámukat. A Csömöri Hírek szerint az akció célja egy címlista összeállítása volt. Végső soron azonban nem számított: a valódi civil szervezet, a CSCE 2014-ben is tarolt, Fábri a szavazatok 60 százalékát megszerezve lett újra polgármester, az egyesület 7 képviselőt delegált a testületbe, ahová a Szeretlek, Csömör csak 1 jelöltet tudott bejuttatni.

 
 
Csoportkép Tuzsonnal Narancsban
Fotó: Facebook

Bedurvulás

A Fidesz 2019-ben újra változtatott: nem próbálkozott tovább kamu civil egyesülettel, hanem egészpályás letámadást indított a CSCE ellen. Ennek fő alakja a vállalkozói múlttal rendelkező Bánhidi Balázs lett, aki egy időben a csömöri Fidesz alelnöke, később elnöke, majd 2019-ben a polgármesterjelöltje volt. ­Politikai tevékenységét zűrös ügyek kísérték: 2019 szeptemberében, a kampány idején a polgármesteri hivatal arról tájékoztatott, hogy Bánhidi, valamint Baczkó Márk képviselőjelölt (Baczkó Norbert testvére) berontott a hivatalba, az ajtóval együtt félrelökték a polgármester titkárnőjét, miközben Fábri István éppen munkamegbeszélést tartott. Egy plakátot lobogtattak, amelyet széttéptek, majd sietve távoztak. Bánhidi később közzétett egy hangfelvételt, amelynek tanúsága szerint azt mondta Fábrinak, hogy a polgármester küldte rá az adóhivatalt, az Indexet és a Népszavát. Országos sajtóorgánumok valóban foglalkoztak a személyével, bár semmi nem utalt arra, hogy ahhoz a polgármesternek bármi köze lett ­volna, arra meg végképp nem, hogy Fábri a NAV-ot uszította volna Bánhidire. A cikkekből kiderült, hogy Bánhidi több olyan cégben is megfordult, amelyet vagy felszámoltak, vagy fantomizáltak. Az sem maradt titok, hogy ötödrendű vádlottja egy bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt ­indított eljárásnak (ez jelenleg is zajlik, a következő tárgyalási nap januárban lesz).

Jellemző eset volt az is, amikor a választások előtt meghívták Tuzsont is az egészségház átadására – a megyei közgyűlés fideszes elnöke meg is jelent ott –, ám Tuzson csak több órával a hivatalos esemény után érkezett meg a stábjával és Bánhidivel, hogy egy második, „tisztán fideszes” átadót celebrálhasson. Még nagyobb visszatetszést keltett a településen, hogy egy helyi általános iskola tanulói a tornaóra keretében a saját sportcsarnokuk helyett majd’ egy kilométert gyalogolva jártak dzsúdózni egy Bánhidihez köthető magánedzőterembe. A Magyar Nemzetnek akkortájt a fideszes jelölt azt mondta, a „lejárató cikkek” a CSCE kampányembereinek megrendelésére készülnek, és legfőbb érve az volt, hogy Fábri egykori SZDSZ-es, csapatának „ars poeticája a balliberális oldalhoz áll közel”. Bánhidi ellen amúgy garázdaság miatt is eljárást indítottak 2019 októberében, ugyanis egy csömöri lakosnak nekilökte a bevásárlókocsiját és többször megütötte – a heves fideszes polgármesterjelölt egy Facebook-bejegyzést kért számon ily módon.

Ezek után nem nehéz kitalálni, hogy milyen eredményt ért el a választáson Bánhidi és a Fidesz (utóbbit ráadásul ekkor országosan is sújtotta a jachtozós-kurvázós Borkai-ügy): Fábri István a szavazatok 70 százalékát begyűjtve megverte, a képviselő-testületbe pedig ezúttal már kizárólag a CSCE jelöltjei jutottak be. A súlyos kudarc ellenére Bánhidi továbbra is a Fidesz helyi elnöke maradt. 2022 febru­árjában írta meg a magyar­na­rancs.hu, hogy egy általa vezetett tornaegylet 13 millió forint támogatást kapott a gödi Samsung SDI akkumulátorgyár adóbevételeiből működtetett alapból, miközben Bánhidit a költségvetési csalás ügyében első fokon fel­függesztett szabadságvesztésre, valamint 20 millió forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság (az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztést kért rá). Nem sokkal azután, hogy Bánhidi ügyéről beszámoltunk, a csömöri Fidesz ­Facebook-oldalán Majoros Tímeát tüntették fel a helyi szervezeti elnöknek. A közösségimédia-bejegyzések is arról árulkodtak, hogy a 2022-es országgyűlési választások előtt hátravonták a volt polgármesterjelöltet, Tuzson Bence országgyűlési képviselő nem mutatkozott vele. A nemrég igazságügyi miniszternek kinevezett Tuzsonnak jó oka volt az óvatosságra: tavaly áprilisban a választókerületében egyedül Csömörön kapott többséget egyéniben és ­listán is az ellenzék. Ezért okozott némi meglepetést, hogy a miniszter a közelmúltban tartott tisztújító pártkongresszuson együtt mutatkozott Bánhidivel.

Kevesebben vannak

Idén március 15-én Bánhidi harmadmagával koszorúzott a ’48-as forradalom emlékére kihelyezett csömöri emléktáblánál, amiről a Facebookon megosztottak egy képet. A helyi Fidesznek ez volt az utolsó bejegyzése a közösségi médiában, vagyis nem mondhatni, hogy fél évvel az újabb önkormányzati választás előtt különösebben aktívak lennének. Mindeközben a helyi nyomtatott média szerint Tuzson Bence időről időre egyeztet Fábri Istvánnal, sőt érkezett egy 190 millió forintos megyei támogatás is Csömörre (egy balesetveszélyes csomópontot építenek át körforgalommá). Kívülről tehát nem tűnik ellenségesnek a felek viszonya, ami nem gyakori jelenség egy térségi fideszes országgyűlési képviselő és egy nem fideszes vezetésű önkormányzat között.

Egyik helyi forrásunk szerint a Fidesznek nehéz lenne megszerezni a nagyközséget: a településen nagyon erős és tevékeny a két nemzetiségi (szlovák, illetve német) önkormányzat, az egyházak képviselői pedig – ez sem túl gyakori – nem politizálnak. Erős a lokálpatriotizmus, minden második hétvégén van lakossági kezdeményezés alapján szerveződött rendezvény, ahová Fábri István rendszerint ellátogat. A vezetés kifejezetten nem szeretné, ha csak a bevétel miatt épülne lakópark, inkább évek óta takarékoskodik az önkormányzat. Ellenzéki pártok alig vannak jelen, és most már a helyi Fidesz sem mutat túl sok életjelet; egy zárt Facebook-csoportban van ugyan némi kommunikáció, egy-egy ember neve felmerült lehetséges jelöltként, de ezt talán maguk a kormánypárti posztolók sem veszik komolyan.

Értesüléseink szerint több Pest megyei településen is úgy tartják, hogy

a Fidesz az erő­forrásait a stratégiailag fontos helyekre összpontosítja – kitüntetett figyelmet kap majd például Gödöllő, amelynek a bevételére nagy erőkkel készül –, a kevésbé fontos településeket viszont „elengedi”.

Állítólag országos jelenség, hogy több helyen már a Fidesz talpasai is belefáradtak az állandó készenléti állapotba, ráadásul a pártnak, bármily hihetetlen, nem egy körzetben humánerőforrás-gondjai vannak. Mint egy másik forrásunk fogalmaz, „Csömörön is kevesebb lett a fideszes”. Ennek egyik jele, hogy a radikális jobboldal szimbolikus eseményére, a csömöri Gloria Victis Alapítvány által állított ’56-os emlékműnél tartott koszorúzásra sem mentek el a fideszesek sem az idén, sem tavaly októberben, noha korábban ők domináltak ezeken a rendezvényeken. Tavaly novemberben Balog Zoltán református püspök csömöri látogatására sem kísérték el a helyiek Tuzson Bencét, amikor a helyi lelkipásztort iktatta be a korábbi miniszter. Sokan figyelemre méltó fejleménynek tartják azt is, hogy Tuzsont a novemberi tisztújító kongresszust megelőzően helyi fideszes potentáttal nyilvánosan utoljára egy hájastészta- és fánksütő farsangi rendezvényen látták; a szerencsés kiválasztott talán ha öt percig beszélgethetett a miniszterrel.

Az utóbbi hónapok tapasztalata szerint a térségi erős ember Tuzsonnak látványosabb a viszonya a helyi civilekkel, mint a saját pártjának ottani tagjaival, noha ez korábban a legkevésbé sem így volt. Mostanra viszont, mint látjuk, változott a helyzet. Megkerestük ezzel kapcsolatban Fábri Istvánt, aki mindössze annyit reagált a megváltozott viszonyra, hogy „az együttműködésünk a település érdekében olyan, amilyennek lennie kell egy országgyű­lési képviselő és egy polgármester között”.

Legkésőbb egy hónap múlva ki kell derülnie, hogy a korábbi próbálkozások után 2024-ben tényleg lemond-e a kormánypárt a népes Pest megyei nagyközségről. A civilek örülnének annak, ha a Fidesz beleállna a versenybe, mert úgy vélik, „nem adna erős legitimitást egy olyan győzelem, amely kihívó nélkül zajlik”.

Az átjelentkezések mestere

A csömöri képviselő-testületbe ugyan nem sikerült Baczkó Norbertnek bejutnia, mégis ő futotta a legkomolyabb karriert a helyi fideszesek közül. Baczkó korábban a csömöri ­Fidesz elnöke, valamint a Fidelitas alelnöke volt, jelenleg az ifjúsági szervezet kommunikációs igazgatója, továbbá a Rogán Antal ­főminiszter vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda munkatársa. Nevét sokan onnan ismerhették meg, hogy a tavaly szeptemberben a főváros I. kerületében tartott időközi képviselő-választásra a Fidelitas több tagja – köztük Baczkó –, valamint ismerőseik bejelentkeztek egy Ostrom utcai magánklinika címére, hogy szavazhassanak (egy 2021-es törvénymódosítás értelmében már nem bűncselekmény ez a fajta voksturizmus). A fideszes jelölt, ha nagyon szűken is, de nyert, és ezzel a korábbi ­ellenzéki többséget a Fidesz és társutasainak a többsége váltotta a képviselő-testületben. A 24.hu a minap arról számolt be, hogy Baczkó azóta visszajelentkezett csömöri lakcímére.

Azt pedig lapunk írta meg korábban, hogy a 2014-es önkormányzati választáson egyedüli jelöltként nem csömöri, hanem szadai lakcíme volt Baczkónak, amit helyben többen furcsállottak. Ez azért volt érdekes, mert 2014-ben átrajzolták a választókerület hatá­rait, Csömör a gödöllői körzetből átkerült a Dunakeszi központúba, Szada viszont a gödöllőiben maradt. Magyarán, nem abban a választókerületben volt Baczkó bejelentett lakcíme, ahol indult önkormányzati képviselőjelöltként, és nem is szavazhatott Csömörön, csak Szadán.

2007 óta a Fidesz gödöllői választókerületi elnöke a körzet képviselője, Vécsey László (1998–2014 között Szada polgármestere), aki sokáig együtt dolgozott Baczkóval a pártszervezetben. Később kiderítettük, hogy 2014-ben Baczkó a szadai kormánypárti polgármesterjelölt, Petneházy Balázs Pál cégének a címére jelentkezett be (Petneházy amúgy kikapott a független Oroszi Sándortól). Többször próbáltuk elérni Baczkót, aki SMS-ben azt írta, „ha a személyes adataim nyilvánosságával kapcsolatban kérdésük lenne, javaslom a jogszabályok tanulmányozását vagy megadhatom az ügyvédem elérhetőségét a továbbiakban”.

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!