Menczer Tamás nem hagyta szó nélkül a sebtében felállított keresztet

  • narancs.hu
  • 2024. január 7.

Belpol

Mindennek megvan a maga ideje és módja.

Folytatódik a nagy-szénási kereszt-gate. Az ügynek nagy feneket kerített Menczer Tamás külügyminisztériumi államtitkár, Nagykovácsi parlamenti képviselője, aki megszólalt a magánakcióként felállított kereszt ügyében. És bár ő nagyon szeretné továbbra is, hogy legyen kereszt a hegytetőn, a módszert annyira nem értékelte – írja a telex.hu.

A Nagy-Szénás tetején évekkel ezelőtt valaki állított egy keresztet, amit aztán tavaly augusztus végén valakik felgyújtottak. A KDNP helyi szervezete kérelmezte egy új, beton alappal rendelkező kereszt felállításának engedélyezését, ezt a kormányhivatal meg is adta annak ellenére, hogy a hatályos jogszabályok szerint fokozottan védett területen nem lehetne felépíteni. A Duna–Ipoly Nemzeti Park magát amúgy hívő keresztyénnek valló igazgatója, Füri András nem támogatta ezt az ötletet, ezért őt Menczer Tamás a Nagy-Szénás tetején készült videóban keresztényüldözőnek nevezte. Fürit azóta le is váltották (az indoklás szerint nem azért, mert visszaszólt Menczernek).

A legfrissebb hír a kereszt ügyben pedig az, hogy péntek este öt asztalos, egy bizonyos Vitéz Zoltán vállalkozó magánakciójában, engedélyek nélkül, polgári engedetlenség keretében felállított egy keresztet a Nagy-Szénás tetején, majd Vitéz feladta magát a rendőrségen.

Menczer Tamás államtitkár vasárnap a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, mely szerint a keresztet állító férfit nem ismeri, az akciójáról nem tudott. Az RTL-t viszont értesítette a vállalkozó, aki úgy nyilatkozott, ha bárki megrongálja vagy elmozdítja a keresztet, az "24 órán belül újra állni fog".

És bár Menczel Tamás a polgári engedetlenkedő keresztállító jó szándékában nem kételkedik, neki más elképzelései voltak:

„Amikor minden folyamat a megfelelő szakaszba jut, akkor kell a keresztet visszaállítani méltó, megfelelő körülmények között, nem az éj leple alatt.”

– írja az államtitkár, hozzátéve, hogy az eredeti céljában nem befolyásolják a történtek.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A politikai kötődés volt a meghatározó a Városi Civil Alap pénzosztásánál

Jól látszódik, hogy a Városi Civil Alap támogatásainak megítélésénél fontos szerepe volt a politikai beágyazottságnak. A közpénzből kitartott szervezetekről készített gyűjtésünk második részében olyan alapítványokat és egyesületeket veszünk górcső alá, amelyek pontosan illeszkednek abba a politikailag elkötelezett hálózatba, amelyen keresztül az alap pénzei évek óta áramlanak.

Az örökmozgó

  • Molnár T. Eszter

A darab, legalábbis a leírása szerint a mobilitást tematizálja, az úton lét, a meg nem érkezettség generációs tapasztalatát. A fluid meghatározatlanság valóban végigkíséri az előadást, az egymás után sorakozó jelenetek feszültségét a többértelműség és a jelentések interferenciája táplálja.

Tokióban hazatalál

Álmos képű amerikai színész bolyong Tokió­ban… de ez nem Bill Murray kiégett cinikusa, ahogy a japán főváros sem az a neonban úszó, idegenül pislákoló metropolisz, mint az Elveszett jelentésben.

A juhász és a techno

Egyszer volt, hol nem volt, élt, éldegélt özvegy apjával és néma kisöccsével Észak-Macedónia térerőben fogyatékos hegyei közt egy szegény jörük juhászlegény (a jörükok egy Balkánon ragadt török népcsoport).

Kísérleti színész

A brit színész külföldön húsz éve folyamatosan műsoron lévő darabjában a cselekmény maga tökéletesen elsikkad az aktuálisan felkért színész egyéni drámája mellett. Ketten játszanak; egyikük állandó szereplő, a hipnotizőr – a magyar színpadon Bodor Géza –, a másik viszont előadásonként változik, aszerint, hogy az alkotók kit kérnek fel. Ezúttal Balázs Andreára esett a választás.

Aparegény PTSD-vel

Megosztó könyv, elutasítottságának mértéke attól függ, ki milyen mértékben kezeli tabuként a gyermek-szülő kapcsolatot a közösségi térben. Növeli az ellenérzések amplitúdóját, hogy az apa, akiről és akinek a betegségéről és haláláról a bejegyzések szólnak, a magyar kultúra ikonikus személyisége volt, és a róla kialakuló negatív kép a legenda lebontásával is jár.

Térbe írt emlékezet

A kiállítás az otthon alapélményét, érzelmi és fizikai dimenzióit járja körül. Az otthon mint az emlékezet tere jelenik meg, miközben a tárlat egyáltalán nem melankolikusan nosztalgikus, sőt az anyagot nézve a veszteség hidege is megérint.