Enyhítések jönnek az USA-ban

  • narancs.hu
  • 2020. április 19.

Belpol

Dél-Korea szinte tejlesen megszabadult a koronavírustól

Egyes tagállamok már a következő napokban enyhítenek a kijárási korlátozásokon – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szombaton este a Fehér Házban a járványra vonatkozó intézkedéseket összehangoló kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján.

Az amerikai elnök Texast, Vermontot és Montanát említette. Mint mondta, Texasban és Vermontban bizonyos üzletek már a jövő hét elején újranyitnak, míg Montanában a jövő hétvégén indul be a mérsékelt gazdasági tevékenység.

Hozzátette, hogy Ohióban, Észak-Dakotában és Idahóban május elsején kezdik meg az állam újraindításának a kormányzati ajánlás szerinti első szakaszát.

Konkrétumok említése nélkül elmondta, hogy több demokrata párti és republikánus kormányzóval beszélt, akik már tervezik a konkrét lépéseket a gazdaság és a hétköznapi élet újraindítására. Hangsúlyozta, hogy fokozatos és a közegészséget nem veszélyeztető lépésekről van szó.  „Továbbra is biztató jeleket látunk, hogy a járvány túljutott a csúcspontján” – szögezte le Trump.

A korábbiakhoz képest rövid sajtókonferencián Trump elmondta, hogy a szövetségi kormányzat országszerte 13 ezer, rosszul felszerelt egészségügyi intézményt lát el majd vírustesztekkel. Kiemelte, hogy elsősorban afroamerikaiak és spanyolajkúak lakta vidékeken lévő intézményekről van szó. Mint mondta, ezekben a térségekben 28 millió ember kénytelen rosszul felszerelt és rosszul ellátott egészségügyi intézményekre támaszkodni.

Donald Trump

Donald Trump

Fotó: MTI

Az elnök ismét élesen és név szerint bírálta a The New York Times című napilap egyik munkatársát, a Fehér Ház új kabinetfőnökéről, Mark Meadowsról írt cikke miatt. „Véleményem szerint a The New York Times nagyon tisztességtelen lap” – mondta.

Újságírói felvetésre válaszolva kifejtette: amennyiben kiderülne, hogy Kína szándékosan hallgatott el információkat az új típusú koronavírus-járványról, és tudatában volt a felelősségének a világjárvány kirobbanásáért, akkor ez nem maradhat következmények nélkül. Ám arra nem tért ki, hogy konkrétan mit is ért ezen.

Közben szombaton több amerikai tagállamban folytatódtak a tüntetések a normális élet újraindításáért. Tüntettek a kormányzók házainál vagy a helyi törvényhozás épülete előtt New Hampshire-ben, Marylandben, Texasban és Indianában is. Annapolisban – Maryland állam székhelyén – a tüntetők az autóikban maradtak és táblákat lógattak ki „A szegénység is öl”  vagy „Nem fogok törvényellenes rendeleteknek engedelmeskedni” feliratokkal.

A texasi Austinban a társadalmi távolságtartás szigorú előírásai miatti elégedetlenkedők vonultak a helyi törvényhozás épületéhez. Michigan központjában, Lansingben pedig már harmadik napja folyamatosan tartanak a több ezernyi embert mozgósító tüntetések. Indianapolisban azonban nemcsak az újranyitás mellett, hanem ellene is tüntettek a helyiek.

Jól áll Dél-Korea

Dél-Koreában szinte megállt az új típusú koronavírus terjedése, miután a járvány tetőzése óta első alkalommal mérséklődött egyszámjegyűre az új fertőzöttek száma.

Vasárnapra nyolccal, 10 661-re emelkedett az összes regisztrált fertőzött száma. Mintegy két hónappal ezelőtt volt legutóbb ilyen alacsony új esetszám. Egy nappal korábban még tízzel több embernél diagnosztizáltak koronavírus-fertőzést. A vasárnapi nyolc új fertőzöttből ráadásul öt külföldről érkezett Dél-Koreába. Az új koronavírus terjedése február utolsó napján tetőzött az országban, amikor is 909 új esetet regisztráltak.

A fertőzés terjedésének lassulása ellenére az egészségügyi hatóságok a dél-koreai Yonhap hírügynökség szerint „éberen figyelik” a fejleményeket, különös tekintettel a külföldről behurcolt esetekre, valamint arra, hogy újra megfertőződhetnek-e azok, akik egyszer már elkapták a vírust.
Az új típusú koronavírus halálos áldozatainak száma vasárnapra kettővel, 234-re emelkedett. Vasárnapig összesen 8042 ember került ki a karanténból és épült fel teljesen a betegségből Dél-Koreában.

MTI

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.