Donáth Anna: „A magyar társadalom elszokott attól, hogy teljesítménnyel is lehet eredményeket elérni”

  • narancs.hu
  • 2019. december 18.

Belpol

Interjút adott a Momentum EP-képviselője.

„Magyarországon ahhoz szoktunk hozzá, hogy minden a kapcsolati tőkétől, ismertségtől, lojalitástól függ. A társadalom elszokott attól, hogy teljesítménnyel is lehet eredményeket elérni” – fogalmazott Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője a hvg.hu-nak adott nyilatkozatában.

A politikus szerint Szél Bernadettől nem véletlenül veszik el a jogkőrt, hogy be tudjon menni közintézményekbe: „ő mutatta meg, hogyan kell élni vele”. Ahogyan Hadházy meg a korrupciós ügyek feltárására mutatott rá. Hozzátette, a pártban rengeteg olyan, közvélemény számára ismeretlen arc van, akikben megvan a potenciál, hogy olyan népszerű politikussá váljanak, mint Szél, Hadházy vagy Fekete-Győr András.

„Számunkra a legnagyobb tanulság, hogy ha az Európai Parlamentben az ember komolyan veszi a munkáját, akkor őt is komolyan veszik. Nem az történt, hogy két fiatal lány odament mosolyogni, és hirtelen odafigyeltek az emberek. Nem panaszkodni járunk Brüsszelbe, hanem dolgozni és megmutatni, hogy az Orbán-kormány nem egyenlő Magyarországgal. Meg kell mutatnunk az érem másik oldalát, rá kell mutatnunk arra, hogy a Fidesz kétféle nyelvezete álságos, cinikus hazugság, amiben a magyarok már kilenc éve élnek. Brüsszelig eddig nem jutott el a valóság minden szelete, mi arra szerződtünk, hogy megmutassuk, az általunk képviselt emberek hogyan látják a világot” – mondta Donáth.

Szerinte Kovács Zoltán kormányszóvivő semmit nem csinál saját kútfőből, „a fideszes rendszer nem így működik”. Szerinte semmi meglepő nem volt magyar szemmel nézve a Twitter-ámokfutásában, de jó, hogy megtörtént, „mert így végre nem csak a mi elmesélésünk alapján tudtuk megmutatni, hogyan működik a hergelés, a Soros-kártya kijátszása és a propaganda”.

A finn EU-elnökség továbbra sem tudja hová tenni Kovács Zoltán Twitter-diplomáciai ámokfutását

Zárt ülésről tweetelve sorosozott a nemzetközi kommunikátor. Az Európai Unió soros elnökségét betöltő Finnország nem tartja kielégítőnek a magyar választ Kovács Zoltán államtitkár keddi Twitter-üzenetei ügyében. Ezt Tytti Tuppurainen, a finn kormány európai ügyekért felelős minisztere közölte pénteken Brüsszelben, hozzátéve, hogy a magyar válasz hiányos, nem foglalkozik a tweetelés tényével, és megpróbálja másra terelni a figyelmet.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Várhegyi Olivérrel kapcsolatban elmondta: Orbán jelölhetett volna olyan biztos is, aki mindenkinek megfelelős, és nem a legbelsőbb, hozzá leglojálisabb köréből jön. „Várhelyi Olivér szakmailag nagyon felkészült, ott voltam a meghallgatásán, profi válaszokat adott. Tőle azt vártuk volna, hogy néven nevezi a történteket, és kimondja, hogy politikailag is elhatárolódik Orbán Viktortól. Mi azonban később is ott leszünk és az első lépésénél, ahol erre okot ad, fel fogjuk hívni a parlament és a közvélemény figyelmét” – mondta Donáth.

A fideszes EP-képviselőkkel nem érintkezik, de véleménye szerint européer politikusként viselkednek Brüsszelben. „De nem tudom elfelejteni, hogy úgy kerültek abba a székbe, hogy vállalták: arcukkal, nevükkel, szakmai múltjukkal és jelenükkel hitelesítik a Fidesz politikáját, amely kilenc év alatt leépítette a jogállamiságot Magyarországon. Amikor mégis elgyengülnék, mert a mindennapi életben kedvesek, elég beülnöm egy szakbizottsági ülésre, ahol a múltkor Hidvéghi Balázsból is olyan szintű propaganda jött, hogy én is meglepődtem. Ilyenkor helyben is kapunk egy emlékeztetőt, hogy mi is a problémánk” – tette hozzá.

Az ellene, és apja, Donáth László elleni nyomozásról azt mondta: nem tud róla, hogy kihallgatták volna a Ripost vagy az Orgio főszerkesztőit. „A szexuális zaklatás és erőszak az egyik legdurvább bűncselekmény, ami ma Magyarországon mindennapos, mégsem beszélünk róla. Biztos vagyok benne, hogy ellenem és az édesapám ellen is azért indult el ebben a témában a lejárató kampány, mert előtte sem rejtettem véka alá, hogy ezzel a témával foglalkozni szeretnék. Ez volt a legegyszerűbb és legolcsóbb eszköz arra, hogy elhiteltelenítsenek, és sajnos van, hogy működik” – mondta.

Donáth László a zaklatási vádról: Politikai lejárató kampány zajlik

A lelkész szerint a valódi célpont nem ő, hanem a lánya. Mint arról beszámoltunk, a rendőrség szexuális kényszerítés gyanújával nyomozást folytat egy budapesti szeretetotthonban történtek miatt. Több kormányközeli orgánum is arról írt, hogy Donáth László evangélikus lelkészt, volt MSZP-s képviselőt jelentették fel. Az evangélikus lelkész nem nyilatkozik az ügyben.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.