Eltilthatják a közbeszerzésektől a ferencvárosi parkolási pénzekre hajtó Fidesz-közeli cégeket

  • narancs.hu
  • 2019. április 17.

Belpol

Úgy tűnik, azt hazudták, hogy Hongkongból vásárolnak automatát.

A 24.hu tárt fel egy IX. kerületi parkolási sztorit, ami 8775 parkolóhely üzemeltetésére kiírt közbeszerzési pályázathoz kapcsolódik.

A tenderen két pályázó volt, a portál szerint mindkettő Fidesz-közeli: a 4Green Parking Zrt. és a négy céget, köztük a C-Ware Kft.-t és a Városi Parkolás Ellenőrző Kft.-t tömörítő konzorcium.

A 4Greennek Poprády Géza, volt fideszes földművelésügyi államtitkár az alapítója. A C-Ware Kupper Andráshoz, az egykori Centrum Parkoló Kft.-hez köthető, a Városi Parkolás Kft. tulajdonosi szálai Tasnádi Lászlóig, volt belügyminiszteri államtitkáris érnek, írja a portál.

A pályázatot a 4Green nyerte, a másik indulót diszkvalifikálták. Viszont ezek után érvényteleítették a pályázatot, sőt az önkormányzat egy hirtelen és meglepő döntés elvonta a forrásokat a parkolási feladatoktól.

Ekkor csapott le a Közbeszerzési Hatóság, és eljárást indított az önkormányzat és az induló cégek ellen.

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

 

Az ok hamis adatszolgálatás, ami felett az önkormányzat szemet hunyhatott. A cégcsoport Hongkongból importált parkolóautomatákról szolgáltatott adatokat, holott a megjelölt cégnek nincs hongkongi telephelye.

Az önkormányzatnak minderről tudnia kellett, mégsem kezdeményezett eljárást. A hatósági eljárásnak a közbeszerzési törvény szerint fél évtől három évig terjedő, közbeszerzési tenderektől történő eltiltás lehet a vége.

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.