Interjú

„Európa-ellenes népszavazás lesz”

Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke a kormány népszavazási kezdeményezéséről

Belpol

Orbán Viktor távolodna az európai centrumállamoktól, mert minél zavartalanabbul akarja építeni illiberális államát. Szigetvári szerint ez az Európa-politika az oligarchizálódó orbáni államkapitalizmus érdeke, de nem Magyarországé. Ha nem leszünk részesei a szorosabb integrációnak, beláthatatlan időre a perifériára sodródunk.

Magyar Narancs: A nyári menekültellenes kormányzati plakátkampány idején azt mondta a magyarnarancs.hu-nak, hogy az csupán „agresszív figyelemelterelés”. Mi a véleménye a múlt héten bejelentett kvótaügyi népszavazásról, amit a kormány kezdeményez?

Szigetvári Viktor: A rendszer válsága, amely az oktatás- és az egészségügyben mutatkozik meg a leginkább, ideig-óráig talán leplezhető egy ilyen fedőtéma bedobásával. De nem hiszek az egytényezős elemzésekben, és ez esetben is több mindenről van szó.

MN: Úgymint?

SZV: Orbán Viktornak a kvótaügy csak apropó arra, hogy az Európai Unióval szembeni érzelmeket fölkorbácsolja; és kétségtelen, hogy a bajszos menedékkérő terrorista rémképével való fenyegetés jó ürügy erre. Orbánnak, és ez változás a korábbiakhoz képest, egyre nyilvánvalóbb szándéka, hogy az európai centrumállamokkal való együttműködést meglazítsa. Erre építi a politikáját, és ennek a hatása látszik is: az EU itthoni megítélése a Political Capital kutatásai szerint az elmúlt évben folyamatosan romlott. A miniszterelnök a menedékkérőkhöz kapcsolható válsághelyzetet arra használja, hogy a később esetleg szorosabbá váló európai együttműködésből való magyar kimaradás politikájának jó előre megágyazzon.

MN: Miért jó Orbánnak, ha Magyarország kimarad a szorosabb integrációból?

SZV: Azt gondolom, Orbán pontosan tudja, hogy a következő európai költségvetési ciklusban (a jelenlegi 2020-ig tart – a szerk.) a nettó befizető tagállamok – éppen a 2004-es nagy bővítés kudarcából okulva, vagyis a polgárosulás elmaradása, a strukturális és egyéb fejlesztési források részbeni ellopása és az unió önmagában meglévő válsága miatt is – biztos, hogy ilyen mértékben nem fogják anyagilag támogatni Kelet-Európa felzárkózását. Orbán a kevesebb uniós forrásért cserébe több nemzetállami szuverenitást fog kérni. Ezért is volt érdekelt abban az alkuban, amit David Cameron brit miniszterelnök a maga területén megkötött. Az Egyesült Királyságnak immár nem kötelező az esetleg szorosabbá váló unióhoz csatlakozni vagy abban közeli partnernek lenni. Orbán nyilván erre fog hivatkozni: rendben, kevesebb pénz adtok, de akkor kevesebb beleszólásotok legyen a részlegesen szuverén hatalmamba, nyugodtan építhessem Magyarországon az illiberális demokráciát. Az EU-ból Orbán szerintem nem akar kilépni, mert a tagságnak még mindig vannak számára előnyei, és valójában az EU sem akarja, hogy Magyarország elhagyja, mert Orbán akkor nem garantálná a maradék európai befektetések biztonságát. Ez a politika az orbáni hatalmi klikk által épített oligarchikus államkapitalista világ érdeke – de nem Magyarország érdeke, mert rombolja a versenyképességet, és gátolja a magyar középosztály megerősödését. Orbán számára a menedékkérők miatti válsághelyzet politikailag jól kiaknázható lehetőség, hiszen ezzel már tavaly is kiigazította a Fidesz népszerűségét. Vagy­is érdekelt e téma napirenden tartásában, mert ebben a keretben bizonyosan nehéz lenne egy győztes ellenzéki stratégiát előállítani. Ettől függetlenül az Együtt büszkén vállalja továbbra is, hogy a közös európai szolidaritás jegyében Magyarországnak érdemes a kvóta-ügy mellé állni. Én egyébként már a tavaly nyári junckeri kvótamegoldást is, amely egy tágabb biztonságteremtésnek a része volt, jó iránynak tartottam; ezt akkor első ütemben még Angela Merkel sem támogatta. Ami a kormány népszavazási kezdeményezését illeti, nem tudom, lesz-e belőle valami, a szakértőink szerint a megfogalmazott kérdés (Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését? – a szerk.) ebben a formában nem értelmes, mert nehéz meghatározni, hogy mire vonatkozik. Ha nem lesz, Orbán nem fog addig nyugodni, amíg egy magyar választás politikai tétjévé nem teszi az Európai Unióhoz való viszonyt. Ez lehet akár a 2018-as parlamenti választás is.

MN: A menekültválság bonyolult, összetett jelenségét könnyen emészthető egymondatos „üzenetekké” lebutító kommunikációval szemben mit tud tenni az ellenzék?

SZV: Mindig az a döntő, hogy a kampányt – egy angol kifejezéssel élve – milyen „ticket”-en harcoljuk meg. A középosztályt szétverő, oligarchizálódó, korrupt orbáni politikával szembeállított modernizációs alternatívával eredményesnek lehet lenni. Ám Orbán Viktornak rengeteg eszköze van arra, hogy tartósan befolyásolja a közbeszédet. Ráadásul tőlünk független külső faktorok is a kezére játszanak, beleértve ezekbe az unió bajait is az eurózóna válságától a menekültválságig. Nehéz győzelmi stratégiát tervezni ilyen helyzetben egy olyan ellenzéknek, amely ráadásul egészségtelenül töredezett, és amelynek nem mindegyik szereplője okult kellőképpen 2014 tapasztalatából. De bármennyire is elborzadok ettől az orbáni taktikától, azt, hogy az Európai Unióhoz való viszonyról való beszéd fontos lesz, nem látom károsnak. Az Együtt ebben mindig világosan fogalmazott: föderálisabb Európát akarunk, amelyben a piaci versenyre éppen úgy szükség van, mint a szociális fölzárkóztatásra. Ha lesz népszavazás, az nem kvótaellenes, hanem Európa-ellenes népszavazás lesz. Az Európa-párti Együtt nyílt sisakos küzdelmet folytat majd.

MN: Megszólítható a magyar választó bármilyen Európa-témával?

SZV: Azok az Európa-kritikák, amelyek, mondjuk, az eurózónára vonatkoznak, számos valódi problémát is tartalmaznak, és ezekről beszélni kell. Csak egy jobban együttműködő, az eurózóna válságára a periféria szempontjából is választ találó övezetbe szabad belépnünk majd. Az is nyilvánvaló, hogy az elmúlt tíz év elhúzódó válsága gyöngíti az Európa-párti mondatok hitelességét. Meglehet, erős társadalmi többséget ebben már nem lehet fölépíteni, de erős választói koalíciót még igen. Hiszen még mindig rengetegen gondolják úgy, hogy Magyarország helye az unió összes nehézsége ellenére is Európában van, és hogy a cél a nyugati életminőség elérése.

MN: Ön milyen problémákat lát az unióban?

SZV: A jelenlegi EU változatlansága mellett én sem érvelnék. Például Magyarország abban lenne érdekelt, hogy a következő fejlesztési ciklusban ne autópálya-kilométerekre és vonatszelvényekre adjanak pénzt. Más politikákkal inkább segítené az unió hazánk modernizációját – így kerülhetne előtérbe az oktatás és a szorosabban összehangolt szociális ellátórendszer, ami persze más valorizációval működne Magyarországon, mint Svédországban vagy az Egyesült Királyságban. Az elmúlt évtized integrációs kudarcainak az az oka, hogy miközben a holland és a német adófizetők feszt finanszírozták a magyar bal- és jobboldali oligarchacsoportok gazdagodását az infra­struktúra-fejlesztéseken keresztül, az EU – kevés kivételtől eltekintve – gyakorlatilag alkalmatlan volt ezek érdemi, törvényes ellenőrzésére. Amikor Európa mellett érvelnék, azt mondanám, hogy az integráció más együttműködési formáit kell megtalálni, és hogy erről meg lehet győzni európai partnereinket is. Az unió költsön inkább egy európai sztenderdek szerinti magyar oktatási rendszerre, az éppen uralkodó magyar elit pedig fejlesszen vasutat meg autópályát magyar költségvetési pénzből, remélhetőleg kisebb súrlódási veszteséggel, mint manapság. A lényeg, hogy nem a mai uniót kell szembeállítani az unióellenes szólamokkal, mert a status quót forradalmi lendülettel fölrúgni akaró Orbánnal szemben ez vesztes politikai helyzet. Magyarországnak van helye Európa megújításában, de nem az orbáni úton. Az eddigi tapasztalatok alapján úgy vélem, hogy az európai államok, ha egy kis levegőhöz jutnak a menekültválság meg a görög válság közepette, korrigálni fognak a jobban működő EU létrehozása érdekében. Magyarországnak az az érdeke, hogy a föderalizált unióból ne maradjon ki. Tragédiának tartanám, ha erősödne az a nézet, amely az elmúlt két hónap németországi sajtójában rendre visszatér: hogy a 2004-es bővítés elhamarkodott volt, ezekre a lator kelet-európai államokra nincs is szükség. Formálisan maradjanak az unióban, de csak periferiális helyzetben; és így az uniónak is kevesebb kárt okoz, ha Putyin párt- és oligarchafinanszírozással, a kelet-európai uniós miniszterelnökökkel kialakított speciális viszonya révén erősíti a befolyását a régióban.

MN: És mit mond az Együtt a menekültekről, akik változatlan intenzitással özönlenek Európába? Önök szerint ennek a kezelésében miként vegyen részt Magyarország?

SZV: Nem kell ebben naivnak vagy doktrinernek lenni, például nem szabad túlbecsülni a magyar társadalom integrációs képességét. Az ország integrációs tűrőképessége 10-15 ezer ember befogadását teszi lehetővé; ezért mondtunk a programunkban mi is ennyit. Ebben a kérdésben is józanok akarunk lenni, ez mozgat minket. De a szolidaritás kimutatásának kötelességéből nem engedünk.

MN: Az ellenzéki oldalon vannak ez ügyben másféle hangok is. Egy feltételezett együttműködés esetén mennyire lényeges szempont az Együtt számára a menekültkérdés?

SZV: Teljesen megértő lennék az én igazságaimtól eltérő, mondjuk, MSZP-s politizálással szemben. Botka László szegedi polgármesterként felelősen járt el a menekültválság legsúlyosabb hónapjaiban, miközben az országos MSZP ettől némileg eltérő módon kommunikált – ez számomra elfogadható, mert méretéből fakadóan az MSZP egy ilyesfajta kettősségnek még mindig ki van szolgáltatva. Hiller István kerítéspárti mondatai viszont kívül vannak azon a konszenzuson, amelyen én csak belül tudok értelmezni bármiféle együttműködést bármilyen formában, bármilyen választáson. Azzal együtt is, hogy tisztán látom: magunkat csapjuk be, ha nem látjuk a sokszor indokolt választói dühöt, amelyet demagóg politikusok aztán szélsőjobboldali borzadállyá vagy antikapitalista indulattá torzítanak. Ez a mindenhol létező jelenség élteti Orbánt és a hozzá hasonlókat. A létező indulatokra Magyarországon ma úgy lehet hiteles politikai választ adni, ha abban egyszerre van jelen a józanság és a szociális igazságtalanság orvoslásának hihető alternatívája. Amikor az Együtt a menekültkérdésről, a közmunkaprogramról beszél, arra törekszik, hogy szabadelvű és szolidáris politikát hirdessen józan beszéddel, néphülyítés nélkül.

MN: Mennyire rezonálnak a választók arra, amit és ahogyan az Együtt mond? Hallatszik egyáltalán a párt hangja?

SZV: Nem eléggé, de méretünkhöz képest azért nem panaszkodom. Azon dolgozunk, hogy helyi szinten láthatóbbak legyünk. Az idei év az első, hogy nincs komolyabb adósságtörlesztésünk, úgyhogy erre most több forrást tudunk fordítani. Arcokat mutatunk: Békésnek Bod Tamást, Budapestnek Baranyi Krisztinát, Juhász Pétert, Pataki Mártont, és így tovább. Ebben is van még tennivaló. Nemrég Keszthelyen szóba került Baranyi Kriszta neve egy fórumon: rögtön beugrott sokaknak, hogy persze, az Illatos úti szennyezési botrány kirobbantója, majd rácsodálkoztak, hogy ő az Együtt politikusa.

MN: Említette, hogy ön szerint nem minden ellenzéki erő okult a 2014-es vereségből. A két évvel ezelőttihez hasonló jellegű konfliktusok várhatóan megint lesznek, sőt vannak most is.

SZV: Az biztos, hogy nem megyek bele egy ellenzéki háborúskodásba, mert a választók erre a legkevésbé kíváncsiak. Együttműködés kell, de 2014-es összefogás újra nem. Ha a DK-t és az MSZP-t túlságosan leköti kettejük dominanciaharca, akkor mi megyünk a magunk útján. Azt látom, hogy az egyre jobbra tartó LMP a maga antikapitalizmusával a jobbra tartó társadalmi válságot igyekszik leképezni. Mi a józan középúton járó szabadelvű, szolidáris párt vagyunk, amelyik tudja, hogy létezik a politikai közép, ahol nyitottak ránk a szavazók. Legutóbbi választmányi ülésünkön – országos politikai tanácsnak hívjuk – elfogadtuk, hogy ha úgy alakul, együttműködünk, támogatjuk az előválasztás versenyét és a választási párt megoldását, de ha mások ebben nem partnerek, akkor önállóan indulunk.

MN: A társadalmi elégedetlenségből kinövő mozgalmak – mint manapság a pedagóguslázadás – mennyiben hatnak az ellenzéki pártok, így az Együtt politikájára?

SZV: Minden tiltakozó mozgalom a maga sokszínűségében is erősíti a Fidesszel való szembenállást. Azért örülök ennek, mert a nem a pártpolitika világából kinövő mozgalmak arra szorítják a szervezett ellenzéki politikát, hogy érvényes válaszokat adjon valós problémákra, és ne csak az egymással való birkózásban lássa a kibontakozás lehetőségét. Igaz, azt is látom, hogy a szervezett politikába bejönni továbbra is csak kevesen készek. Éppen ezért lenne jó egy előválasztás, mert ebből a világból is be tudná húzni az aktívabbakat. Ezek a mozgalmak egyébként újra meg újra rá kell, hogy ébresszék a szervezett ellenzéki pártokat arra, hogy kishitűség föladni már most 2018-at. Ha a szervezett ellenzék néhány résztvevőjének mindössze az a maximális célja, hogy újabb négy évig melegedhessen az Országházban, akkor a saját választóik fogják őket leváltani. Ebből az Együtt ki fog maradni.

Neked ajánljuk