A szélesebb közvélemény vélhetően akkor értesült Donáth György létezéséről, amikor kiderült: a Szabadságharcosok Közalapítvány és a Magyar Politikai Elítéltek Közössége fel akarja avatni az 1947-ben kivégzett Donáth mellszobrát Budapesten, az Üllői út és a Páva utca sarkán (egykori lakhelyén), alig néhány méterre a Holokauszt Emlékközponttól. Ráadásul mindjárt Boross Péter exminiszterelnök, rutinos avató és Gulyás Gergely, a Fidesz és az Országgyűlés alelnökének aktív részvételével – Gulyás ez alkalomból nem is habozott megosztani a közvéleménnyel, hogy „Donáth Györgyöt ártatlanul ítélték halálra egy olyan koncepciós perben, amiben ő a magyar szabadság és demokrácia pártján állt, és ezt képviselte utolsó leheletéig”. Az avatást antirasszista demonstrálók megakadályozták, és a jelek szerint nem is csak ideiglenesen, mivel a múlt hét végén leszedték a szobrot helyéről. A Donáth személye körüli disputa azonban továbbra is velünk marad, és a szokásos törésvonalak mentén osztja meg a véleményformálókat. Pedig a tagadhatatlan tények egyértelmű megvilágításba helyezik személyét.
| ||
Donáth György megítélését a múltban is nehezítette, hogy személye és nem éppen jelentéktelen szerepe sokáig nem került a történeti kutatások középpontjába. A háború alatt a kormánypárt egyik vezetője volt, sok tekintetben az Országgyűlésben és az azon kívül folyó antiszemita diskurzus egyik hangadója – emellett pedig a céljait, ideológiáját és tagságát tekintve meglehetősen heterogén titkos társaság, a Magyar Testvéri Közösség egyik kulcsembere; a világháború után egy zömmel koncipiált per fővádlottja. (A Magyar Közösségről lásd A közösség melege c. keretes anyagunkat.) 1945 utáni sorsáról a biztonsági szervek (az ÁVO, illetve a HM Katonapolitikai Osztálya) jóvoltából jóval többet tudunk, pedig sok tekintetben árulkodóbbak háború előtti és alatti megnyilvánulásai.
Egy sokoldalú ember
1904-ben született Budapesten. Székely elöljárói családból származott, a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett jogi doktorátust. 1932 és 1938 között a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tisztviselőjeként dolgozott, utóbb mint miniszteri fogalmazó. A KSH ekkori elnöke 1936-os nyugdíjazásáig a notórius antiszemita Kovács Alajos volt, akinek tendenciózusan gyűjtött és osztályozott statisztikai adataira alapoztak a zsidótörvények előterjesztői is. Utólag nehezen rekonstruálható, hogy Donáth szakemberként is részt vett-e e törvény-előkészítő munkában, de annyi biztos, hogy az Országgyűlés almanachjában olvasható életrajza szerint az Imrédy Béla akkori miniszterelnök által még 1939 elején indított, a kritikus kortársak által is az európai szélsőjobboldali példaszervezetek tükörképének tekintett Magyar Élet Mozgalom egyik fővárosi vezetője volt. Fontos organizátor is: Ungváry Krisztián egy tanulmányában, majd könyvében (A Horthy-rendszer mérlege) utalt rá, hogy Donáth György, aki saját bevallása szerint a 30-as évek közepétől számos jobboldali egyesületben játszott kulcsszerepet, 1939-ben pedig mozgalmat indított a „progresszív” jobboldali kezdemények egyesítésére. Egyesületközi Együttműködés néven létrehozott szervezete Ungváry szerint valójában a Magyar Közösség kibővített fedőszerve volt, és már 1938 ősze előtt megalakult. A 24 egyesület többségének programjában kulcsszerepet játszott a zsidóellenes diszkrimináció. Az Egyesületközi Együttműködés politikai pártok felett állt, és alapszabályának első pontja kimondta, hogy a számszerű és kulturális fölény jogán kizárólag magyaroké lehet a vezető szerep: „a magyar élet bárminő irányításából ki akarjuk zárni azokat a fajokat és népelemeket, amelyeket a magyarságra és az itt élő nemzetiségekre egyaránt károsnak ítélünk, elsősorban a zsidóságot”.
De Donáth nem csak az egyesületi életben volt aktív: Imrédy protezsáltjaként elindult az 1939-es választásokon, s az újjászervezett kormánypárt, a MÉP (Magyar Élet Pártja) jelöltjeként bekerült az Országgyűlésbe. (Megjegyeznénk, az a választási rendszer még a frissen bevezetett titkos szavazás körülményei között is biztosítani tudta a kormánypárt magabiztos többségét.) Ekkorra a korábbi ciklus kormánypárti képviselőinek jelentős része, azok, akik még 1938 végén szembefordultak Imrédy diktatórikus törekvéseivel, gyakorlatilag ellenzéki jelöltként indultak (és buktak el). A helyükre pedig új, zömmel intranzigensen jobboldali, többnyire markánsan antiszemita jelölteket rekrutált a választásokat ekkor még együtt irányító Imrédy Béla megbuktatott miniszterelnök és utóda, Teleki Pál.
Parlamenti működésével Donáth tökéletesen igazolta a személyével kapcsolatos várakozásokat. Némely apologétái (például Schmidt Mária) arra hivatkoznak, hogy az első zsidótörvényeket még az előtt fogadta el a ház, hogy Donáth megkezdhette volna képviselői munkáját. Az 1938-ban megszavazott I. (Az 1938. évi XV. törvénycikk a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról) és az 1939-ben megszavazott II. zsidótörvényre (1939. évi IV. tc. a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról) ez valóban áll. Ám ezt követően az Országgyűlés – Donáth aktív részvételével – számtalan antiszemita törvényt fogadott el. Közülük kettőt a korabeli sajtó is harmadik és negyedik zsidótörvényként jellemzett; Ungváry és Karsai László szerint 1938 és 1944 között összességében több mint száz zsidóellenes törvény született. Ezek sok tekintetben a náci előképek előtt jártak hibátlan rasszista, fajelméleti definícióikkal – különösen a zsidók és nem zsidók közötti vegyes házasságot és (a szokásos patriarchális aszimmetriával) nemi kapcsolatot is megtiltó III. zsidótörvény.
Ezeket Donáth pártjának a képviselői, miniszterei terjesztették be és fogadták el. Abban a parlamentben csak elvétve ültek olyanok (szocdemek, liberálisok, kisgazdák), akiket a jogállam, a polgári szabadság és az alkotmányos demokrácia híveiként jellemezhetnénk: az ellenzék főerejét az 1939-ben nagy számban bekerült nyilasok és Imrédy még 1940-ben kivált, reflektálatlanul nácibarát hívei alkották. Donáth nem követte Imrédyt az ellenzékbe, helyette a MÉP-ben vállalt funkciókat: előbb a kormánypárt fővárosi szervezetének ügyvezetője, 1943–1944-ben pedig a Magyar Élet Pártjának országos alelnöke lett.
Akit érdekelnek Donáth épületes hozzászólásai vagy hétpróbás fajgyűlölőre valló közbekiabálásai, az online elérhető országgyűlési naplókban csemegézhet – Gellért Ádám a blogján el is helyezett néhány árulkodó beszédrészletet. Ezekből kiderül: Donáth leginkább azzal tűnt ki frakciójában, hogy kevesellte az éppen elfogadott zsidótörvények radikalizmusát, és szigorúbbakat követelt. Konstruktív kritikát gyakorolva így nyilatkozott a házban, mintegy Teleki Pál szavait megtámogatva: „Hiszen maga a miniszterelnök úr is kijelentette, hogy ő hajlandó lett volna esetleg, ha tisztán rajta múlott volna, a zsidókérdésben még erőteljesebb intézkedéseket is megtenni. Akkor nyugodtan megállapíthatjuk, hogy mi a magunk részéről, ha akkor itt ültünk volna a képviselőházban, többé-kevésbé szintén hajlandók lettünk volna radikálisabb törvényhozási rendelkezést is magunkévá tenni ezen a téren.” Amikor pedig egyik párttársa (Szabó Zoltán) az ellenzéki szónok Rassay Károllyal vitatkozva a fajelmélet tudományossága mellett érvelt, Donáth a jegyzőkönyv szerint (Bródy Ernő liberális képviselőre utalva) alpári módon csak annyit szólt közbe: „Rá kell nézni Bródyra, nem kell tudomány!”
De Donáth nem csak a parlamentben képviselte a fajelméletet: mint Gyurgyák János Magyar fajvédők című könyvében is olvasható, 1943-tól felelős szerkesztője volt az Egyedül Vagyunk című szélsőjobboldali folyóiratnak (amelybe egy időben publikált Darvas József, Illyés Gyula, Veres Péter és Németh László is).
Bírái előtt
Donáthot a háború után első körben nem érte semmilyen retorzió: a népi mozgalom történetét földolgozó Borbándi Gyula szerint is megúszta rövid ideig tartó rendőri felügyelettel. Azt, hogy miért nem került elő neve a háborús és népellenes bűncselekményekkel kapcsolatos ügyekben, magyarázhatja az is, hogy a német megszállás után a háttérben maradt, sőt későbbi írásaiban is (például a jogfolytonossággal foglalkozó dolgozatában) kárhoztatta a megszállókkal együttműködőket. Donáth a személyében is megtestesítette azt a radikálisan jobboldali társadalmi reformer típust, amely a faji alapon értelmezett magyarság idegen hatástól való megtisztítását minden más feladat elé helyezte; a zsidótlanítással vélte megoldani a szociális problémákat, s mikor úgy érezte, hogy törekvéseinek kedvez a történelem, akkor élt is e lehetőséggel. Cseppet sem zavarta, hogy a szűkkeblűen definiált magyarság így értelmezett „felemeléséhez” a magyar zsidók jogfosztásán, kiforgatásán és akár fizikai eltávolításán keresztül vezet az út. A Magyar Közösség körének gondolkodásához alkotó módon járult hozzá a szintén Szabó Dezsőtől kölcsönzött svábellenesség is – ami a háború után (a korántsem általuk irányított, de helyeselt) kitelepítésekben kulminált. Ez persze rámutat arra is, hogyan lehettek notórius antiszemiták egyúttal náciellenesek is: magyar fajvédő alapon. Nincs jele – hiszen sem a háború után keletkezett iratai, sem tárgyalásának jegyzőkönyve nem utalnak rá –, hogy Donáth utólag a legcsekélyebb mértékben megbánta volna háború alatti tevékenységét.
Donáth a tárgyalásán bátran szembeszállt a Magyar Testvéri Közösség ellen indított eljárás és per valós tényeken alapuló, összességében mégis fabrikált koncepciójával. Az ordítóan bornírt koncepció összeállítói magas labdát adtak fel neki – de eközben ő maga is belesétált vádlói csapdájába. Miközben órákon át tartó védőbeszédben szedte szét a koncepció abszurditásait (a 80-as években Kozák Gyula készítette interjú szerint ez még a Szabad Népet akkor tudósító Kende Pétert is lenyűgözte), egyben a maga reflektálatlan, tiszta rasszizmusában prezentálta a saját gondolkodásmódját. Donáth a bíróság előtt is a fajelmélet tudományosságáról, a rasszok szembeötlő különbözőségéről értekezett, s ezzel a titkos szervezetre rávetült a fajvédelem gyanúja. (A Magyar Közösség pontosan így jelenik meg Závada Pál Idegen testünk című regényében.) Papp István, a népi mozgalom avatott kutatója joggal idézi meg egy tanulmányában Bibó István korabeli véleményét a Magyar Közösség-perről: „Ez nem jelenti azt, hogy akár azt a módot, ahogyan ennek az ügynek a sovány tényállását fasiszta összeesküvéssé dagasztották, akár azt a bánásmódot, melyben a vádlottak a vizsgálat és a per során részesültek, akár azokat az ítéleteket, amelyeket ellenük hoztak és felettük végrehajtottak, a legkisebb mértékben is helyeselném. De Donáth Györgynek ez az utolsó szó jogán elmondott állásfoglalása rendkívüli mértékben közrejátszott abban, hogy a per bíráinak a jó lelkiismeretnek azt a tudatát adja, hogy itt egy súlyosan, és nem csak az ő rendszerük, de az egész magyar nemzet számára veszélyes retrográd állásfoglalású emberrel és csoporttal állanak szemben.”
Az utolsó szó jogán elmondott beszéde hamis legendák alapjává vált – egyúttal jótékonyan elfedte Donáth múltjának sűrű pöttyeit is.
| A Közösség melege A kacskaringós utat bejáró, homályba vesző eredetű Magyar Testvéri Közösség egyike volt a két világháború között alakult számtalan titkos társaságnak. A konkurenciától a kor társadalmi és politikai terének minden zugába elérő befolyása és jelentős tagsága különböztette meg; egyes becslések szerint a háború alatt akár háromezer tagja is lehetett. A hangsúlyozottan „törzsökös” magyar származásúak (itt az apai és anyai nagyapai ág számított fontosnak) előtt nyitott szervezetet afféle alternatív szabadkőművességként is fel lehet fogni, akadtak olyan személyek, mint például Mistéth Endre, akik mindkét szerveződésben aktívak voltak. A közösség, melynek tagjai leginkább a közös Szabó Dezső-hatást hangsúlyozták, afféle érdekérvényesítő lobbicsoportként funkcionált – épp a lebukás utáni perek mutatták meg, milyen széleskörűen hálózták be a koalíciós idők, s előtte a Horthy-korszak társadalmi terét. A közösségben a II. világháború előtt, majd alatt is felbukkantak Donáthhoz hasonló, vagy még tőle is jobbra álló szélsőjobboldaliak: fajvédők éppen úgy, mint az inkább a rendszer demokratikus ellenzékéhez sorolható erők (sokszor az ő megnyilvánulásaikból sem hiányoztak az antiszemita vagy svábellenes fajvédő gesztusok). A közösség antináci ellenállási érdemei kétségbevonhatatlanok, s itt nem csupán a Szent-Iványi Domokos vezette Magyar Függetlenségi Mozgalomra, hanem a közösséghez kötődő, Mikó Zoltán által vezetett, fegyveres ellenállásban is részt vevő Görgey-zászlóaljra is gondolhatunk. A háború után a Magyar Közösség heterogenitása mit sem változott: a Horthy-kor katonai és politikai establishmentjének tagjai (mint az ekkor már egyértelműen kulcsszerepet játszó Donáth vagy Dálnoki Veress Lajos vezérezredes) éppen úgy felbukkantak itt, mint a koalíciós időkben karriert befutó demokrata politikusok (felbukkan Csécsy Imre, Göncz Árpád vagy Kosáry Domokos neve is). Még a kommunista pártba beépült ágensek is akadtak közöttük: egyikük, Benke Miklós például antiszemita röplapjaival hívta fel magára a figyelmet, meg azzal, hogy zsidómentes vezetésű, hazafias kommunista pártot követelt. A közösség kapcsolatba lépett a saját toborzási elveinek semmilyen szempontból meg nem felelő Weisshaus Aladár renegát, a moszkovita párttal szemben álló kommunista csoportjával is (hogy azután egy perben ítéljék el őket). A szervezetben folyó viták alapján felül kívánták vizsgálni a szervezet faji alapú rekrutációját, de számos jel mutatja, hogy a fajelméleti közelítés megmaradt. Az asztaltársasági szinten szerveződő, kávéházi ellenkormányt alakító, a szovjet kivonulásra készülő társaság kapóra jött a vizsgálatok során brutális eszközöket alkalmazó kommunista vezetésű biztonsági szerveknek. Ezek egyszerre statuálhattak példát és sújthattak le a Magyar Közösséggel számos ponton kapcsolódó kisgazdapártra is. |
| Donáth és az utókor Miközben Donáth a Kádár-korban is a fasiszta összeesküvő prototípusa maradt, az utolsó szó jogán elmondott beszéde a sokáig csak az emigrációban aktív jobboldal ikonikus figurájává emelte. A rendszerváltás után többször is előkerült a neve, főleg persze az első koncepciós perként kezelt Magyar Közösség-ügy mártírjaként. Donáth személye és szerepe sűrűn előfordul Szekér Nóra Magyar Testvéri Közösségről szóló alapos, utóbb könyv formájában is megjelent, erős empátiától sem mentes tanulmányában. Háború előtti és alatti szerepével kevéssé foglalkoztak – ebből a szempontból szimptomatikus, hogy a Donáth nevét 1990-ben felkapó Csurka István meglehetősen fogalmatlanul úgy ír róla, mintha már a háború alatt is ellenzéki, kisgazda képviselő lett volna. A jobboldali szerzők által többnyire mindenféle (forrás)kritika nélkül kezelt utolsó beszéde nyomán Donáth elfoglalhatta a helyét a panteonban: a Terror Háza kiállításán helyet kapott az áldozatok falán, szerepével apologetikus hangulatú tanulmányok foglalkoztak (kiemelnénk ezek közül Csurka Dóra Valóságban közölt tanulmányát). A kudarcos Hóman-szoborállítás után jól jöhetett volna a Fidesznek egy újabb előképjelölt – végül ez se jött össze nekik. Lelkük rajta, hogy folyton csak ilyen figurák jutnak az eszükbe. |
