2012-ben összesen 155 millió forintot osztott ki az akadémia két nyílt pályázaton. Könyv- és folyóirat-támogatásra 45, a "művészeti program" fedőnevű, a művészet minden ágát és a kulturális élet számos területét felölelő másik pályázatra pedig 110 millió jutott. Ezek első ránézésre nem jelentős összegek, ugyanakkor a sorozatos megvonások és zárolások idején ez is komoly segítséget jelent. Egy kisebb társulat, egy könyvkiadó vagy egy írószervezet esetében az egymilliós támogatás - ez az átlag - megítélése is élet-halál kérdése lehet. Ám a tavaly kiutalt pénzek sorsánál, az egyes döntések alant részletezett etikátlanságánál és értelmetlenségénél is érdekesebb és kétségbeejtőbb az egész szisztéma elhibázottsága és a szervezet most is kitetsző szakmai alkalmatlansága.
A pályázati rendszer leírását megnehezíti, hogy annak dokumentációja párját ritkítóan
igénytelen, hiányos
és hibás, az akadémia titkársága pedig - a sajtóosztály többszöri ígérete ellenére - hétfőig nem válaszolt kérdéseinkre. Marad tehát információforrásnak a rendszeresen frissülő, de megbízhatatlan köztestületi honlap, ahol - jellemző módon - a tagnévsorban máig ott díszelegnek a decemberi kilépők is. "Pályázatok" címszó alatt elérhető két támogatási lista, de felkerült egy másik hivatalos dokumentum is, amely a két pályázat eredményeit összesíti, és olyan tételek szerepelnek rajta, amelyek a másik két pdf egyikén sem (ezt a továbbiakban Összesítő néven emlegetjük majd). Csak az utóbbin tüntetik fel például a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) és a Magyar Írószövetség jussát, pedig tekintélyes összegekről van szó: a MAOE két tételben hatmilliót, az Írószövetség pedig - fő a pontosság - 1 861 150 forintot kapott. (Ehhez lásd a magyarnarancs.hu Lájkold az MMA-t! című cikkét arról, hogy e két szervezet körlevélben ajánlja tagjai figyelmébe az MMA hírlevelét és Facebook-oldalát; illetve e számunk képzőművészeti kritikáját a MAOE remek kiállításáról - a szerk.)
A titkárságnál érdeklődtünk, miért az eltérés a különböző hivatalos dokumentumok között. Az Összesítő másik érdekessége, hogy a sikertelen pályázatokat is feltünteti, így arra is rákérdeztünk, hogy ez a lista tartalmaz-e minden elutasított pályázót. Az MMA erre sem válaszolt múlt kedd óta, viszont másnap eltávolították honlapjukról a rejtélyes pdf-et - amit mi a magyarnarancs.hu-n előzékenyen közzéteszünk újra. Ha az utóbbi kérdésünkre a válasz igen, úgy vélhetőleg minden idők egyik legengedékenyebb döntésével van dolgunk, a mintegy 150 nyertes pályázat mellett mindössze öt elutasításra futotta a szigorból. A nyertesek listája mindenesetre alátámasztja ezt a feltevést, hiszen számos szakmailag megkérdőjelezhető, vagy csak - legyünk nagyvonalúak - kevéssé ismert, marginális, illetve alig működő projekt kapott bizalmat. Jankovics Marcell elnökségi tag hétfőn azt nyilatkozta az ATV-nek, hogy 260 pályázat érkezett, amiből négyet (!) nem támogattak. Ezt a meg nem erősített információt egyelőre nem vesszük figyelembe, pedig felvetne kérdéseket.
A másfél száz pályázat pedig csak első ránézésre tűnik soknak. Az NKA 2011. évi összegzéséből például kiderül, hogy a 17 kollégium mindegyikéhez többen pályáztak külön-külön, mint az MMA-hoz összesen. Ennek logikusan két oka lehet: a kulturális szervezetek vagy nem tudtak a pályázatról, vagy nem akartak pályázni. Az utóbbi lehetőséget nagyjából elvethetjük: a leadási határidő 2012. július 31-e volt, tehát jóval az MMA-t övező közfelháborodás, a tiltakozások és kilépések előtt - és mint később látni fogjuk, az MMA elítélése sem feltétlenül egyenlő a pályázattól való tartózkodással. A kevés jelentkező oka tehát inkább a pályázat csapnivaló kommunikációjában keresendő. Az NKA képzőművészeti kollégiumához például 2011-ben 964 pályázat érkezett, amiből 509-et támogatott, a filmeseknél ez az arány 822/342, a színház esetében 501/276.
A válogatás nélküli pénzosztás persze érthető megoldás lehet akkor, ha az elbírálóknak
fogalmuk sincs,
kikkel állnak szemközt. Márpedig itt szükségszerűen erről van szó, amennyiben feltételezni merjük, hogy még a legendásan nyitott és tájékozott Fekete György sem feltétlenül szakértője minden művészeti ág minden részterületének. A pályázati kiírás ugyanis kimondja: "Az MMA Titkárságának előzetes szakmai értékelését követően a támogatásról az MMA Elnöke dönt."
Vegyük elő újra az NKA-t, amely ugyan soha nem volt független a politikától, de mai, leromlott állapotában is a szakmaiság bástyájaként magasodik a kulturális kormányzat szellemi sivataga fölé. Tárgyaltuk az Írószövetség és az MMA benyomakodását az NKA kollégiumaiba (lásd: Sértődöttek honfoglalása , magyarnarancs.hu), és beszélgettünk Kollár Árpád kurátorral, a szintén jól eleresztett Fiatal Írók Szövetsége elnökével az új működési rendről, a kollégiumok összevonásáról ("Nehéz szakmai helyzet", Magyar Narancs, 2012. szeptember 20.). Az NKA soha nem volt tökéletes, és egyre messzebb kerül az elfogadhatótól is, hiszen jelenleg elnökét Balog Zoltánnak, alelnökét pedig L. Simon Lászlónak hívják, tehát a függetlenség terén komoly kihívásokkal küszködik. Azonban még az L. Simon által áramvonalasított kurátori gárda is viszonylag kiegyensúlyozott döntéseket hozott. A fideszes pártkatonák és a propagandaművek finanszírozását jórészt nagyobb szaktekintélyek vállalták magukra: Markó Ivánnak például Matolcsy György adott zsebpénzt, és az NGM állja Kerényi Imre Nemzeti Könyvtárának költségeit is. Balog Zoltán pedig decemberben az NKA miniszteri keretében talált ötmilliót a nemes célra, hogy elkészülhessen az Elment az őszöd című játékfilm (!), amely a nem is oly távoli, szebb jövőben játszódik, ahol Gyurcsány Ferenc egy cellában emlékszik vissza 2006-ra.
Láthatjuk tehát, hogy a kormány az MMA nélkül is át tud nyúlni az NKA feje fölött, és az NKA miniszteri keretének odaítélését sem akadályozza a jó ízlés vagy a józan ész. De ezek egyszeri, személyes döntések: szégyenfoltok, rendszerhibák. Az MMA-ban viszont a hibából lett rendszer, a szakmaiság mellőzéséből pedig irányelv. Mint fent utaltunk rá, az NKA kollégiumai sem mentesek a politikai befolyástól. Mégis: a kurátorokat számos szakmai szervezet valóban hozzáértő jelöltjei közül választják ki, akik hosszas mérlegelés és a kijelölt témafelelősök előadásai után, demokratikus szavazás útján döntenek - és természetesen vállalják az arcukat. Tudjuk, kik ők, és ha kérdezünk, válaszolnak. Mögöttük hatalmas szervezési és ellenőrzési apparátus, évtizedes gyakorlat, külön belső ellenőrzési osztály, üvegzsebprogram.
Az MMA-nak meg ott van Fekete György. Aki tehát egy személyben dönt mindenről, a titkárság "előzetes szakmai értékelését követően". Nem tudjuk, kik dolgoznak a titkárságon, és csak találgathatunk, hogy a pénzügyi, a jogi, a koordinációs vagy a sajtóosztály illetékes-e a magyar művészet egészét illető kérdésekben, avagy a dokumentációs, kutatási osztály és szakkönyvtár, netán a Vigadó Galéria. Ezek ugyanis a titkárság szervezeti egységei.
Forever alone
Fotó: Czimbal Gyula / MTI
Az egyes döntéseket szemlélve még nyilvánvalóbbá válik, hogy Fekete György egyenes ember. Mint ismeretes, még a magyar politikában is kivételes őszinteséggel beszél össze szimpla csacskaságokat, diktatórikus alapvetéseket, antidemokratikus szlogeneket és rasszista szörnyűségeket - ugyanez a bátor kiállás jellemezte kurátori működését, amikor a várható, nemtelen balliberális támadásokra fittyet hányva,
közpénzből jutalmazta meg
magát és barátait. A könyvek és folyóiratok mezőnyébe valahogy az "Utakon című építészeti és grafikai kiállítás" is odakeveredett, de ez legyen a legnagyobb bajunk. A lényeg, hogy a pártatlan szakmai szempontok alapján magasan a "Makovecz-életművet reprezentáló kiadványok megjelentetése" kapta a legtöbbet, három és fél milliót. Második helyezett, és egyben a legeredményesebb folyóirat a Magyar Iparművészet, amelynek honlapja büszkén hirdeti: "Lapalapító-főszerkesztő: Professor emeritus Fekete György, belsőépítész". Felfért még a dobogóra - egyaránt kétmilliós apanázzsal - a Makovecz-féle organikus építészet népszerűsítője, az Országépítő; a Feketét is szerzői között tudó Zene Zene Tánc; és - némileg kakukktojásként - a prominens Magyar Építőművészet. A Lyukasóra kénytelen volt beérni 1,8 millióval (a kiadó vezetője Szakonyi Károly akadémikus), a Kortárs pedig másféllel (főszerkesztő: Thímár Attila FISZ-alapító, NKA-kollégiumi elnök). Futottak még: Ambroozia internetes folyóirat, Aracs, Muravidék és végül a Színház, a maga szerény 400 ezrével.
Utóbbi kettőnél időzzünk el kicsit. A 900 ezerre taksált Aracs "a délvidéki magyarság közéleti lapja", és olyan, amilyenek a gyengébb regionális folyóiratok lenni szoktak. Jobb-rosszabb szövegek, valóban hiánypótló helytörténeti írások, dilettáns zengemények és a lap körének több műfajú önsimogatása. Az Aracsot két tulajdonsága emeli ki a mezőnyből: a Nemzeti Együttműködés Rendszere iránti rajongás és a zsidózás. Szinte minden számban napirendre kerül a nemzetközi pénzvilág fenyegetése, az erős mezőnyből azonban kiemelkedik a lap állandó szerzője, Mirnics Károly dolgozata: A középkori uzsorás zsidó bankártól a soknemzetiségű fináncoligarchia önkényuralmáig. Ebben olyan tabunak számító igazságok is kimondatnak, mint hogy "Az antiszemitizmus vádját a zsidók terjesztik, s leggyakrabban nincs alapja". A szerény szerző jelzi, hogy nem saját gondolatról van szó, amikor az előző mondathoz hozzáfűzi halkan, zárójelben:
"Igaza van Orbán Viktornak"
A lapot kiadó Aracs Alapítvány díjat is adott Orbán Viktornak. Koltai Tamás, a Színház folyóirat főszerkesztője, az Élet és Irodalom kolumnistája azonban hevesen kritizálta a kormány kultúrpolitikájának számos elemét. Megkérdeztük, miért pályázott akkor az MMA-hoz. Koltai szerint "egy állandó anyagi fulladásveszélyben evickélő lapnak semmi oka, hogy ne pályázzon egy állami intézmény által meghirdetett, feltételezhetően nem hullarablásból származó pénzt szétosztó pályázaton, amelyhez nem kapcsolódik a szerkesztő által vállalhatatlannak ítélt elvárás vagy ideológia".
Csizmadia Tibornál, a Magyar Színházi Társaság elnökénél is érdeklődtünk, szerinte nem aggályos-e Fekete Györgyhöz fordulni pénzért. "De igen, aggályos. Mentségünkre legyen mondva, hogy az ominózus elnöki kijelentések előtt zajlott a pályázat, abban a hitben, hogy onnan kapjuk meg azt a támogatást, amit a minisztériumtól kellett volna kapnunk, jóval korábban, még a zárolások előtt. Ebben a hitünkben erősített az is, hogy olyan, mindenki által becsült szakember hívta fel a pályázatra a figyelmet, mint Szakonyi Károly író, az MMA előadóművészeket képviselő csoportjának elnöke" - érvel Csizmadia, aki szerint a jövőben tisztázni kell, hogy a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) megszűnése után a civil szervezetek milyen helyekről pályázhatnak működésre pénzt. Jellemző, hogy a programpályázat eredményei között hiába keressük a Magyar Színházi Társaságot, csak a már említett, a honlapról törölt Összesítőben szerepeltek, de a "támogatás összege" rubrika üresen maradt. Csizmadia közlése szerint egymilliót kaptak.
Érdekesség, hogy a jobboldali direktorokat tömörítő Magyar Teátrumi Társaság nem indult, pedig természetesen elnökük, Vidnyánszky Attila is akadémikus. Ami láthatóan előnyt jelent. Erre nemcsak az MMA-tagok munkáit bemutató, vagy éppen az akadémikusok által irányított szervezetek túlsúlya alapján következtethetünk, hanem a pályázati űrlap erre vonatkozó, kissé csálén fogalmazott kérdéséből is, ami azt tudakolja: "a pályázat megvalósulása esetén segíti-e, támogatja-e a művészeti tevékenységében Magyar Művészeti Akadémia tagját? (Ha igen, akkor hány főt?)" (Továbbá "azok a pályázatok élveznek előnyt, amelyek határon túli vonatkozással is bírnak".)
Érdeklődés hiányában elmarad a részletező élcelődés a kevéssé ismert díjazottakon, és nem pattognánk azon sem, mennyit akasztottak egyes akadémikusok. Lehet mosolyogni persze a Gryllus Kft. pályázatának közegérzékeny tematikáján ("Hangversenykörút megrendezése Makovecz-épületekben"), vagy lamentálni azon, hogy miért kell hárommillió forint közpénz a Fidesz panoptikumába való belépést jelentő Magyar Örökség-díjhoz. (Na, vajon ki a bírálóbizottság alelnöke?) Az meg már egyenesen jogi kérdés, hogy Fekete György miért nem tesz eleget törvény által előírt kötelezettségének, és miért nem jelöli a honlapon az összeférhetetlenséget egyes pályázatokkal (ahogy például az NKA kurátorai teszik).
Mégsem ez a fő probléma. És nem is csak erről van szó: kaptak pénzt az akadémiától független szervezetek, a derék amatőröktől kezdve olyan progresszív független műhelyekig, mint a Közép-Európa Táncszínház vagy a nemzetközi ismertségű Maladype. Ez - Fekete György ízlését ismerve - meglepő. Az már kevésbé, hogy az MMA kistafírozza a tagjait. Az erkölcsi aggályok laza kezelése is várható volt. Megdöbbentő viszont az a dilettantizmus, ahogy az egész rendszer működik. Magyarország köztestületi rangú művészeti akadémiája képtelen felállítani egy tisztességes szakmai bizottságot; képtelen megakadályozni, hogy elnöke szégyentelenül támogassa a saját projektjeit, és ezzel lejárassa az egész pályázatot; és még az eredményeket is képtelen hiba nélkül közzétenni.
Most egy pillanatra feledkezzünk el az elvonásokról és zárolásokról, és hordozzuk végig tekintetünket az állami művészeti pályázatokon. A Nemzeti Civil Alapprogram megszűnt, utódjának, a Nemzeti Együttműködési Alapnak az elnöke leginkább a Békemenet szervezésében tüsténkedik. A szakmai önrendelkezésre épülő NKA-t elfoglalta egy telhetetlen államtitkár. Miniszterek pártkatonáknak és propagandistáknak osztanak művészeti támogatást. Most pedig az MMA kebelén létrejött egy teljesen átláthatatlan, önkényes és szakmaiatlan, nyíltan kontraszelektív új pályázati szisztéma. Itt tart most a magyar kultúrafinanszírozás.
