Ferenc pápa: nyitott kapuk legyetek, olyanok, melyeket senki előtt nem csapnak be

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. április 30.

Belpol

Az elfogadásról beszélt a szentatya a Kossuth téren vasárnap összegyűlt tömeg előtt. 

Megtelt a Kossuth Lajos tér Ferenc pápa vasárnap délelőtt tartandó szentmiséje előtt. A katolikus egyházfő nyitott fehér autóban érkezett kilenc óra körül a térre, mögötte Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek volt látható. 

A pápát üdvrivalgással fogadták a hívek. A lassan gördülő kocsiba menet közben odanyújtottak hozzá egy kisgyereket, akinek megsimogatta a fejét. Többen a tömegben magyar, illetve vatikáni zászlót lengetnek. A zászlókról, transzparensekről kiderül, hogy a magyar városokon túl szinte az összes határon túli országból érkeztek résztvevők.

A Kossuth térre csak fémkereső beléptető kapun keresztül lehetett bejutni. Az emberek türelmesen alávetették magukat az ellenőrzéseknek. A kulacsban hozott italokat biztonsági okokból a bejáratnál kellett hagyni, de a bontatlan ásványvizeket beengedték. Akik a 25 ezer ember befogadására képes téren nem kapnak helyet, a környező utcákban, kivetítőről nézve követhetik nyomon az eseményeket. 

 
Résztvevők Ferenc pápa szentmiséjén a Parlament előtti Kossuth téren az egyházfő háromnapos magyarországi apostoli látogatásának harmadik napján, 2023. április 30-án. Fotó: Máthé Zoltán / MTI
 

Ferenc pápa a szentmise előtt nyitott pápamobilon körbejárt a téren, üdvözölve a résztvevőket. A szentmise elején, a bevonuláskor Liszt Ferenc Krisztus című oratóriumából az egyházalapításról szóló Tu es Petrus (Te Péter vagy) kezdetű rész hangzott el. A mise állandó részei Kodály Zoltán Magyar miséjének tételei voltak.

„Legyetek nyitott kapuk!” – kérte a pápa a híveket a szentmisén. A katolikus egyházfő arra buzdította az egybegyűlteket,

próbáljanak olyanok lenni, mint Jézus, nyitott kapuk, olyan kapuk, amelyeket senki előtt nem csapnak be, amelyeken mindenki beléphet és megtapasztalhatja az Úr szeretetének és megbocsátásának szépségét.

Arra kérte a híveket, engedjék be szívükbe az élet Urát, aki vigasztal és gyógyít, utána pedig lépjenek ki, és váljanak maguk is nyitott kapukká a társadalomban. „Legyünk nyitottak egymás iránt és befogadóak, hogy segítsük Magyarországot a testvériség és a béke útján növekedni!” – fogalmazott. 

 
Ferenc pápa a budapesti Kossuth téren bemutatott szentmisén háromnapos magyarországi apostoli látogatásának harmadik napján, 2023. április 30-án.
Fotó: Máthé Zoltán / MTI
 

Ferenc pápa a Telex tudósítása szerint arról beszélt, hogy „mint köztudott, a nyitott kapu nemcsak arra szolgál, hogy belépjünk valahová, hanem arra is, hogy elhagyjuk azt a helyet, ahol vagyunk. És jegyezzük meg jól: mindannyian – senkit sem kizárva ebből a »mindannyian«-ból – erre kaptunk meghívást: hogy kilépjünk a komfortzónánkból és legyen bennünk bátorság eljutni az összes perifériára, ahol szükség van az evangélium világosságára”. 

A szentatya szomorúan látja, hogy sokan inkább zártak. Nekik az önzésük zárt kaput azok előtt, akikkel nap mint nap elmennek egymás mellet. „Individualizmusunk zárt kapuit egy olyan társadalomban, amely sokakat azzal fenyeget, hogy elsorvasztja őket a magány; a szenvedők és a szegénységben élők iránti közönyünk zárt kapuit; a zárt kapukat azokkal szemben, akik idegenek, mások, menekültek, szegények” – fogalmazott. 

 
Résztvevők Ferenc pápa Kossuth téri szentmiséjén a Szent István-bazilikánál felállított kivetítők előtt az egyházfő háromnapos magyarországi apostoli látogatásának harmadik napján, 2023. április 30-án.
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI
 

Fontosnak tartja, hogy az egyházi közösség is nyitott legyen, és ne zárkózzon be azok előtt, akik „nincsenek rendben”, vagy Isten bocsánatára vágynak. Arra kér mindenkit, hogy nyissák ki kapuikat, szavakkal, gesztusokkal, hétköznapi tettekkel próbáljanak meg kicsit olyanok lenni, mint Jézus.

Ferenc pápa végül köszöntötte Novák Katalin köztársasági elnököt és Orbán Viktor miniszterelnököt. Megköszönte az egyház képviselőinek és a magyar népnek a fogadtatást, és kifejezte a háláját azoknak, akik messziről utaztak a Kossuth térre, hogy láthassák őt. 

Erdő Péter a szentmise végén megköszönte Ferenc pápának, hogy eljött „hozzánk, egy olyan néphez, akinek a nyelvéhez még hasonlót is nehéz találni az egész világon”. Egy olyan néphez, amely ezer éve szeretettel ragaszkodik a nyugati kereszténységhez, amelyről sokszor úgy érezte, hogy megfeledkezett róla. „Köszönjük, Szentatya, hogy elhozta hozzánk a dialógus és a béke üzenetét, amely ma különösen is időszerű” – zárta szavait a bíboros, Isten áldását kérve Ferenc pápára és szolgálatára, és a Szentatya apostoli áldását kérve a jelenlévőkre.

(MTI, Telex). 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Gyúlnak a fények

  • - minek -

Szép számmal akadnak olyanok a popvilágban, akiknek tinédzserként hull az ölükbe a világhír, míg mások hosszú időn át, sok kitérővel küzdenek meg a sikerért, s ha látszólag későn rajtoltak is, mégis mindig akkor érnek oda a célhoz, amikor kell.

Kabuki Kőbányán

  • Kiss Annamária

A 19. századi Japán egyik leghíresebb írója, IV. Namboku Curuja kabuki színműve nyomán Silviu Purcărete a román nyelvű Radu Stanca Nemzeti Színházban 2018-ban rendezte meg ezt az előadást, hogy még abban az évben elnyerje vele a román színházi szövetség (UNITER) díját, három kategóriában is.

Utcazene

Mint egy hatásvadász romantikus szimfónia, a BMC Ligeti-fesztiválja is a végére tartogatta a nagy csúcspontokat. (Az első beszámolónkat lásd: Haj, ifjúság, Magyar Narancs, 2023. június 1.) A Ligeti találkozik Kurtággal című koncertet Pierre Charial produkciója nyitotta. A 80 éves, hórihorgas, mutatványosra emlékeztető kintornás még Ligetivel dolgozta ki a mester jó néhány darabjának átiratát.

Megkérték Gyulát

„Hivatali visszaélés miatt feljelentést teszek, mert két tanú egybehangzó állítása szerint hamis tanúzással akart a NER engem és Kiss Ambrus főpolgármester-helyettest »lecsukatni«” – ezt írta Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalára, miután a hvg.hu a nyomozati iratokat idézve megírta, Fidesz közeli macherek („üzletemberek”) és politikusok hogyan akarták lejáratni Bajnai Gordon volt miniszterelnököt és Budapest jelenlegi városvezetését.

A majdnem szentté avatott ember

Két évvel ezelőtt az azóta megboldogult Transindex.ro munkatársaként interjút készítettem Böjte Csabával. Az interjúban Böjte az abúzusokat szenvedett és a traumát feldolgozni képtelen gyerekeket „fonnyadt almáknak” nevezte, akikből „pálinkát főznek”. 
A szerzetes a beszélgetés egy pontján dühöngve felállt, és faképnél hagyott.

Hinni kell benne

Családostul a nyilvánosság előtt éli az életét a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással vádolt Joób Márton önkormányzati képviselő, és azért küzd, hogy ne ítéljék el. Politikusként a senki földjére került, de a következő választáson is indulni akar.

Eskü, hogy megadom

Majdnem a duplájára emeli a kormány júliustól a kamatadót, az állampapír továbbra is adómentes lesz. Bár racionálisan az állampapír a legjobb befektetés, a befektetők mégis menekülnek tőle. Vajon miért? És jó megoldás-e ez ellen az adóemelés?