Románia bekérette a magyar nagykövetet Orbán tusványosi beszéde után
Románia egy demarsban kérte, hogy Orbán ne érintsen bizonyos témákat, de Orbán kifigurázta ezt.
Románia egy demarsban kérte, hogy Orbán ne érintsen bizonyos témákat, de Orbán kifigurázta ezt.
Az F1 Magyar Nagydíj napján repkedtek a helikopterek Budapest felett, komoly környezeti- és zajterhelést okozva ezzel.
Üdülőövezeteket köthet össze a Helemba és Ipolydamásd között épült híd, melyet fél évnyi bizonytalanság és találgatás után a napokban adnak át. Az időközben dráguló projekt elhúzódását előre nem várt bonyodalmakkal indokolják.
Kiteszörfösök, SUP-osok, veszteglő csónakok mellett homokpadra futott vitorlás, felborult katamarán és kalózcsónak utasait segítették ki.
Az LMP társelnöke szerint az ellenzékben folyik egy verseny a legradikálisabb állításokért, melyet a Fidesz szokta megnyerni.
Kétszer annyiba kerül előállítani a vizet, mint amennyi bevétele van a Főváros Vízműnek. A díjak rendezésére ad lehetőséget a jogszabály, csak ez nem történik meg.
Alacsonyabb létszámmal nehezen bírják el a feladatokat.
A fémkereskedők egyesülete tüntetett, három pert indított, és még bízik abban, érdemi párbeszéd alakul ki az állammal a fémhulladékból élő vállalkozások jövőjéről.
Az ügyeletben való részvételre kötelező határozatokat a bíróság megsemmisítette .
A rendező azt mondta, az, hogy a kirakatban lopnak, csalnak, zsarolnak – a Lölő-jelenség –, árt a magyar konzervativizmusnak.
Az ellenzéki párt törvényjavaslatot nyújt be ez ügyben.
A katasztrófavédelem álláspontja szerint nem volt veszélyes anyag a telephelyen.