Ha csak a suksükölés lenne (Tolcsvai Nagy Gábor nyelvész, egyetemi tanár)

  • D. Magyari Imre
  • 2007.06.21 00:00

Belpol

2004-ben az Osiris Kiadónál a Laczkó Krisztina és Mártonfi Attila írta és szerkesztette Helyesírással indult útjára A magyar nyelv kézikönyvtára sorozat. A mostani könyvhétre megjelent második kötet, az Idegen szavak szótára szerkesztőjével, a tízkötetesre tervezett folyam főszerkesztőjével beszélgettünk.
2004-ben az Osiris Kiadónál a Laczkó Krisztina és Mártonfi Attila írta és szerkesztette Helyesírással indult útjára A magyar nyelv kézikönyvtára sorozat. A mostani könyvhétre megjelent második kötet, az Idegen szavak szótára szerkesztőjével, a tízkötetesre tervezett folyam főszerkesztőjével beszélgettünk.

Magyar Narancs: Ez a két kötet miben különbözik a forgalomban lévő hasonlóktól?

Tolcsvai Nagy Gábor: A Helyesírás első része a Tanácsadó - ilyen részleteset eddig még nem készítettek. Minden lényeges és kisebb kérdést útmutató jelleggel tárgyal a kötet. Nem szabályzat, bár 99,99 százalékban összhangban van az MTA érvényes szabályzatával. A magyar helyesírás egyébként túlszabályozott. A második rész a Szótár, amely közel ötvenezer szócikket, s ezekben kétszázezernél több szót, szóalakot, kifejezést tartalmaz. Az Idegen szavak szótárában szerepel néhány szócsoport, amelyet tudatosan külön gyűjtöttem. Ilyen a magyar régiség, latinitás szókincse, a keresztény vallás görög-latin kifejezéskészlete, az újabb irodalom- és nyelvtudományi irányzatok, így a hermeneutika, a dekonstrukció szavai, vagy a mai fiatalság életformáinak az új kifejezései. Eddig soha nem kapott helyet a határon túli magyar anyag ilyen szótárban. De szerepel a hip hop is...

MN: Kötőjellel?

TNG: Anélkül.

MN: Én azzal írnám... Nem lehetne?

TNG: Leginkább egybe kellene írni, itt maradt az elterjedt különírott forma.

MN: Tulajdonképp kikre gondoltak célközönségként, hisz nálunk a nyelvi tudatosság, műveltség igen alacsony, a nyelvtanórákat a tanárok többsége elszabotálja?

TNG: A nyelvi tudatosság összetett. Hogy a magyar nyelv fontos, értékes része a művelődésnek és a mindennapi életnek, azt a magyarul beszélők fenntartás nélkül vallják, csak a gyakorlatban ez kevésbé jelenik meg. Sokan kifogásolják például a lazításos beszédet - amikor például az azt mondja alak helyett aszongya alakot használunk -, miközben nem veszik észre, hogy gyakran saját maguk is így beszélnek. Mindazoknak szánjuk a sorozatot, akiket érdekel a saját és mások nyelvhasználata, akik elbizonytalanodás esetén fellapoznak ilyen műveket.

MN: Mondhatjuk, hogy ez egy nyelvművelő sorozat?

TNG: Attól függ, mit értünk nyelvművelés alatt.

MN: Bocsánat, ez az "alatt" nem germanizmus? És ha az, akkor hiba?

TNG: Lehet német nyelvi hatás, de alapvetően olyan metaforikus kifejezés, amelyben egy elvont fogalmat a térbeli tájékozódás segítségével fejezünk ki.

MN: Mintha ma nem lehetne pontosan definiálni a nyelvművelést; nincs közmegegyezés. Ön is azt írja a Nyelv, érték, közösség című tanulmányában, hogy "...ma nincs olyan karakteres magyar nyelvi művelődési stratégia, ami át tudná fogni a sokféleséget", mármint a társadalmi sokféleséget, rétegzettséget. Az Akadémiai Kiadónál megjelent, Kiefer Ferenc szerkesztette Magyar nyelv című kötetben azt olvassuk Sándor Klárától, hogy nálunk a nyelvművelés előíró szemléletű, hogy a nyelvi eszmény feltételezése platonisztikus szemléletű mítosz.

TNG: A magyarországi nyelvtudományt az ötvenes évektől jó ideig a budapesti iskola uralta, olyan vezetőkkel, mint Bárczi Géza és Pais Dezső. Bárczi írta nyelvünkről a legismertebb könyvet: A magyar nyelv életrajza először 1963-ban jelent meg, és Bárczi munkája az 1974-es, elméleti jellegű Nyelvművelés is. Az iskola tagjai úgy gondolták, hogy a nyelvművelők egyetlen központból egyforma hatással meg tudnak szólítani tízmillió embert. E mögött teleologikus történelemszemlélet, a nagy narratíva szemlélete van: ahogy a társadalom, úgy a nyelv is halad a tökéletes állapot, a sztenderd közeli nyelvi egység felé - a sztenderd az, amit régebben irodalmi nyelvnek, művelt köznyelvnek mondtunk. Az egyén viszonya a nyelvhez egyirányú, nem változtathatja meg a nyelvi rendszer működéséből következő szabályokat. Vannak, akik ma is így gondolkodnak. Azt mondják, hogy az embereket meg kell tanítani beszélni, írni, mert nem tudnak. Ezzel szemben a másik szélső álláspont, a nálunk a hatvanas évek végén megjelent transzformációs generatív nyelvtan képviselői pedig azt hirdetik, hogy minden újszülött elméjébe beprogramozott egyetemes nyelvtannal jön világra, a nyelvekben ugyanazok az elvek érvényesülnek, mindenki képes jól formált mondatok generálására, minden nyelvi megnyilatkozás azonos értékű, optimális közlés. A nyelvészet feladata eszerint a tárgyias, szenvtelen leírás, az, hogy milyen a nyelv, nem pedig az, hogy milyennek kéne lennie. A szembenállás egy sokkal szélesebb diszkurzív közegbe illeszkedik, abba, ami arról folyik, hogy a globalizációban a nemzeti kultúra fennmarad-e vagy sem, s fennmaradásához hozzá kell-e, lehet-e járulni. Nem csodálkozom, hogy szétfutnak a vélemények, de az baj, hogy nincs párbeszéd.

MN: A mindennapokban viszont azt tapasztaljuk, hogy valamiképp nem mindenki generál jól formált mondatokat, akadnak, akik egyáltalán nem vagy csak alig tudják kifejezni magukat, s ebből kézzelfogható hátrányuk származik. Sőt azt is észrevehetjük, hogy a "hibásan" beszélőket, írókat, meglehet, egy téves platonista szemlélet jegyében, megbélyegzik, fölényesen, lekezelően kioktatják.

TNG: A beszélők beviszik az értékszempontot a nyelvhasználatba, véleményük van arról, nyelvileg mi a szép, a jó, a helyes - s itt nem csupán a suksükölésről van szó.

MN: Az ember értékelő lény, s létezik nyelvi ízlés is.

TNG: Nem lehet tehát kiiktatni az értékszempontot, nem azért, mert én ragaszkodom hozzá, hanem mert a beszélők ragaszkodnak ehhez. Ez akkor mutatkozik meg igazán, ha egy adott helyzetben egy adott szöveg nem felel meg az elvárásainknak. Nem akarok politizálni, de gondoljunk az őszödi beszédre, ami sértett egy elvárásnormát! Az elvárások nem explicitek, de folyton előkerülnek. A szépirodalom olvasóinál is: Esterházy, Nádas vagy Parti Nagy olyan nyelven beszél, amely sokaknak szokatlan, és csak kevesen hajlandók megküzdeni vele.

MN: Tegyük hozzá: az "érthetetlen" irodalmi szövegeket többen ugyanolyan fölényesen és lekezelően utasítják el, mint ahogy kigúnyolnak egy suksükölőt - bár ez nem kifejezetten nyelvi kérdés. Nem a tolerancia társadalma vagyunk.

TNG: Az emberek tényleg megtanulnak beszélni, elsajátítják az anyanyelvüket, de ez a nyelvelsajátítás szociológiailag meghatározott perspektívából történik, ami kijelöli azt a helyet, ahonnan a beszélő rálát a nyelvre, illetve annak egy részére - az egészre még egy nyelvész sem lát rá, hisz honnan tudnánk, hogy Kiskundorozsmán vagy Révkomáromban miként beszélnek éppen. Az 1980-as évek végén indultak meg itthon a szociolingvisztikai kutatások, amiknek az eredményei csak mostanra váltak szélesebb körben is ismertté. E kutatások nálunk is alaptételként rögzítették, hogy a nyelvközösség heterogén és az egyes beszélő is többstílusú. Az egyén által elsajátított anyanyelvváltozat csak a beszédhelyzetek egy részében funkcionál, más helyzetekben meg kell tanulni használni: meg kell tanulni például önéletrajzot, kérvényt írni. A hétköznapi beszéd lényege a spontaneitás, de nem mindig vagyunk ilyen helyzetben, s nincs meg mindenhez a gyakorlatunk. Az is egyértelmű, hogy az emberek egy része bizonytalan, mikor milyen nyelvi formát kell használni, s ha segítséget kívánnak, ezt a segítséget meg kell adni. A legmeglepőbb kérdésekkel fordulnak a Nyelvtudományi Intézet közönségszolgálatához! Nem csak a zsíros kenyér írásmódja érdekli őket...

MN: Amit most hogyan is írunk?

TNG: Külön.

MN: Itt térjünk vissza a hiba fogalmához.

TNG: Én kerülném a hiba szót. Nem mondanám, hogy például a suksükölés hiba. Azt mondanám, hogy a sztenderdközeli nyelvváltozatokban a suksükölés nem él, és a sztenderdközeli nyelvhasználók elítélik. Régóta tudjuk, hogy nyelvjárási eredetű. Ma is vannak, akik ebbe nőnek bele. De ez is a rendszer része.

MN: Akkor most van vagy nincs nyelvi hiba?

TNG: Természetesen van nyelvi hiba: ha például valaki nem a magyar hangrendnek megfelelően beszél - például a házból szóalak helyett a házből szóalakot mondja. Ezt hibának tekintjük. A területi és társadalmi változatok közötti különbségek azonban normák közötti különbségek, amelyek megítélését presztízsszempontok és egyúttal általános közlési és nyelvesztétikai szempontok irányítják.

MN: Viszont az értékszempontot tényleg nem lehet kihagyni.

TNG: Akik kihagynák, azok sem mennének mezítláb az Operába, mert sejtik, hogy ezzel kapcsolatban kimondatlanul is létezik egy elvárás. Az elvárásoknak persze történetük van, változnak, s az elvárásokat is lehet minősíteni. De tény, hogy az Operába nem illik mezítláb menni, az Akadémián nem illik suksükölni. Joga van egy közösségnek így dönteni? Joga van ilyen normát fölállítani. Ha egy kisebb vagy nagyobb közösség, így az egész nyelvközösség nem határozhatja meg az értékeit, akkor baj van. A mi sorozatunk ismereteket kínál, ajánl fel, elkerülve az egymást kioltó szélsőséges álláspontokat. Megpróbáljuk azt a szemléletmódot érvényesíteni, hogy sokféleképp lehet beszélni, sokféleképp lehet ugyanazt vagy majdnem ugyanazt mondani, s ez a sokféleség egymáshoz viszonyítva tartja fenn önmagát mint hálózatot, de ebben a sokféleségben mindig érvényesül egy értékrend. A Nyelvhelyesség kötetben egyértelműen meg kell jelennie az értékszempontnak, ahogy a Szövegalkotás, stílus kötetben is. Gyakorlati tanácsokat is adunk, például az önéletrajzok elkészítéséhez. Alapvetően azt mondjuk a sorozatban, hogy ha nyelvileg így és így viselkedsz, ezt és ezt mondod, akkor ilyen és ilyen helyzetben feltételezhetően ez és ez lesz a hatása. Trágárkodhatsz egy fogadáson, csak aztán ne lepődj meg.

MN: Tisztázandó kérdésnek tartja, hogy létezik-e nyelvi eszmény?

TNG: Azt mondanám, többféle nyelvi eszmény létezik a magyarul beszélők körében is. Ezek az eszmények egymás mellett élnek, részben átfedik egymást, részben vitáznak egymással, amit a magyar irodalomban is megfigyelhetünk. Az úgynevezett posztmodern képviselői az alkothatóságban, az alakíthatóságban, a kitalálhatóságban látják a nyelv lényegét, a klasszicizálók a folytathatóságban, az igazodásban, az újraalkotásban. Bennem békésen megfér mindkettő.

MN: Visszatérnék a kérdéshez: ez egy nyelvművelő sorozat - nyelvművelésen nem szabályok előírását, szabálytalanságok megbélyegzését, hanem magas szintű nyelvi ismeretadást, ismeretterjesztést értve?

TNG: Ilyen értelemben igen.

MN: Ezt a szót a könyvében olykor a nyelvtervezés szinonimájaként használja.

TNG: A tervezés sokkal szélesebb értelmű és tudományos tevékenység, a körébe tartozik például a számítógépes szakkifejezések magyarítása vagy a határon túli régiókban a kétnyelvű helynévtáblák pontos írásmódjának kialakítása. E tevékenység alapjaiban elméleti és leíró, gyakorlati eredménye azután megjelenik a mindennapokban. Remélem, valamiképp a mi sorozatunknak is érezhető lesz majd a haszna.

Neked ajánljuk