Jó okuk van erre a sértetteknek. A megerőszakoltak közül csak az elszántak fordulnak a rendőrséghez. Ha mázlijuk van, rendőrnő előtt kell elmondaniuk a történteket, ha nem, egy zsúfolt irodában egy férfinak. A helyszínen újra el kell mesélni mindent, majd elkísérik a legközelebbi nőgyógyászig (kenetminta stb.). Ezek után még legalább háromszor-négyszer elő kell adni az esetet a rendőröknek. Szakértők vizsgálják, a sértett nem hazudik-e, milyen a viszonya a nőiességéhez, a testéhez. Jó esetben tanúkat gyűjtenek, és fényképes, utóbb személyes felismertetésnek vetik alá. Meghallgatja az ügyész is, és ha úgy adódik, szembesítik a tettessel. Három-négy év múlva, a bírói szakban újrakezdődik az egész. A nőnek bizonyítania kell, hogy fizikai ellenállást tanúsított; hogy lefagyott, hogy hagyta magát, nem válasz.
Újra és újra
"Gyakran a nők nem is tudnak elsőre vallomást tenni, annyira megviselték őket a történtek. Csak néhány nap múlva képesek koherensen előadni a bűncselekményt" - mondja Tóth Ferenc alezredes. A bűnügyi főosztály egyik vezetője szerint a kikérdezésnél figyelni kell arra, hogy az elkövetők többnyire felkészültek a cselekményre: kifigyelték a nőt vagy a fiatalkorút, követték egy ideje. "Azaz a sértett bizonyos értelemben felhívta magára az elkövető figyelmét. Aki miniszoknyában, éjjel sétál az erdő szélén, számíthat rá, hogy áldozattá válik."
A sorozatos meghallgatások során az áldozat újraéli a traumát, ami súlyosbíthatja pszichés tüneteit. Ráadásul három-négy évvel később a bíróságon nehéz felidézni a történteket - márpedig emlékezni kell, különben a védők szétszedik. Sok bírósági épületben nem adottak a körülmények ahhoz, hogy a sértett és az elkövető ne egy folyosón várakozzon. Ha az áldozatot feszélyezi a vádlott jelenléte, akkor meghallgatása idejére a vádlottat kiküldhetik - de ez nem automatizmus. Habár gyermek- és fiatalkorúak esetén civilizált országokban videóra rögzítik a vallomást, nálunk ez még csak néhány kapitányságon szokás.
2003 óta a 14 éven aluli áldozatokat és tanúkat már nem rendőr, hanem nyomozási bíró hallgatja meg. A módosítás célja az volt, hogy a gyereket lehetőleg csak egyszer hallgassák meg. Forrásaink szerint ez kevéssé hatékony: korábban tapasztalt (lehetőleg női) rendőr hallgatta meg a gyereket, míg most egy terem közepén, bíró, ügyész, tanúk előtt kérdezik. Nyomozási bírónak azok az (idősebb, főleg férfi) bírók számítanak, akik korábban letartóztatási bírók voltak - olyanok tehát, akik nem kifejezetten a kiskorúak elleni brutális bűncselekményekre vannak specializálva.
"Ha a nyomozási bíró már meghallgatta, mi már nem tehetjük. Pedig sose vettem észre, hogy meggyötörtem volna a gyerekeket" - mondja Dénes Vera. A Pesti Központi Kerületi Bíróság bírája szerint a rendőrségtől kapott nyomozati anyag időnként hiányos: alapvető tárgyi bizonyítékokat (ondóval, vérrel szennyezett ruhadarab) nem foglalnak le, később ezeket már nem lehet pótolni. Nem mindig kutatják fel az összes tanút: hiába beszélnek a közvetlen rokonokkal és szomszédokkal, ha a sértett csak a barátnőivel volt bizalmas viszonyban. Nem ritka, hogy a családon belüli erőszak miatt helyszínelő rendőrök csak formális, később semmire sem használható jelentést készítenek. "Fontos lenne, hogy az ilyen ügyekben intézkedő rendőrök is pszichológiai, gyermeklélektani képzésben részesüljenek" - véli a bíró.
Kevés olyan bűncselekmény van, amelynél annyira magas a latencia, mint a szexuális bűncselekményeknél. Nyugat-európai országokban becslések szerint a lakosság tíz-húsz százaléka vált gyermekként áldozattá. Az Országos Kriminológiai Intézet egy kutatása szerint 24 nemi erőszakból egyet, százból maximum négyet jelentenek fel.
Még kevesebb a feljelentés, ha az erőszak családon belül történik. "A nők nem szívesen teregetik ki a szennyest, a gyermek 'érdekeit' tartják szem előtt, nem tudják elhagyni a bántalmazójukat, félnek a megtorlástól" - sorolja Farkasné Csorba Ildikó alezredes, áldozatvédelmi referens az okokat. A nőjogi szervezetekhez ugyan számtalan ilyen információ érkezik, ám csak az esetek töredékéből születik feljelentés. "Gyakran más eljárás kapcsán közvetve, például egy válóperből derül ki, hogy többször meg is erőszakolta a férje" - mondja Spronz Júlia, a nőket, gyerekeket és szexuális kisebbségeket érő erőszak áldozatainak jogsegélyt nyújtó Patent Egyesület jogásza.
Az Amnesty International nemrégiben publikált jelentése szerint Magyarországon Európához viszonyítva még mindig a legtöbb elmarasztaló ítélet születik nemi erőszak és más szexuális bűncselekmények miatt, de sokkal kevesebb a feljelentés, mint más országokban.
"A kriminológia szerint, ha az összes bűncselekményre vagyunk kíváncsiak, akkor az ismertté vált esetek számának körülbelül a két és félszeresét kell tekinteni. Nemi erkölcs elleni bűncselekményeknél azonban egyéb faktorok is növelik a latenciát: az apa megfenyegeti a kislányt, az asszony tart a férjtől" - tájékoztat Diószegi Gábor. Az alezredes egyik szorgalmazója és kidolgozója volt az ORFK családon belüli erőszakkal kapcsolatos irányelveinek. "A közvélemény úgy vélte: a rendőrség csak akkor megy ki, ha vér folyik. Bár ez 2003 előtt sem így volt, azóta minden ilyen bejelentést haladéktalanul ki kell vizsgálni." Az eredmény: az első években hatvan százalékkal emelkedett a vonatkozó bűncselekmények száma. Diószegi szerint a latens bűncselekmények számának növekedése azt jelzi: sikerült elhitetni, hogy a rendőrség képes segíteni, a sértettek ezért több bűncselekményt jelentenek be.
Habár az intim kapcsolaton belüli nemi erőszak 1997 óta büntetendő, az általunk megkérdezett rendőrök, ügyészek és bírák soha nem találkoztak ilyen üggyel. Tóth Ferenc alezredes ezért alacsony latenciát valószínűsít. "Ahol ilyen előfordul, ott a nő feltehetőleg megpróbál kiszállni a kapcsolatból." Spronz Júlia szerint nem ez a helyzet: épp hogy jóval magasabb latenciáról beszélhetünk, mint idegen elkövetőnél, hiszen számtalan ok miatt a nő nem fordul a rendőrséghez.
Okold az áldozatot!
Kevés olyan bűncselekmény-típus van, ahol rendre az merül föl, hogy vajon nem az áldozat provokált-e, s hogy vajon menynyire volt maga is okozója, közrehatója az eseményeknek. Az Amnesty-riport beszámol egy 2006-os kutatásról, amelyben a férfiak 40, a nők 25 százaléka úgy vélte: a nők felelősek azért, ha megerőszakolják őket. Egy skizofrén nőt csoportosan megerőszakoló férfiakat például azzal ítélte mindössze pénzbüntetésre a bíróság, hogy a nő korábban prostituáltként dolgozott. (Bizonyítékok: faág és üvegdarabok a nő vaginájában, testén vérbeszűrődések, lábujja eltörve, mellén zúzódások.)
"Senki sem gondolja, hogy akinek ellopják az autóját vagy a pénztárcáját, az bizonyára nem véletlen. A nemi erőszak áldozatainál azonban a közvélemény és a hatóság részéről is gyakori reakció az áldozat hibáztatása" - mondja Virág György, a szexuális erőszak áldozataival foglalkozó ESZTER Alapítvány vezetője.
Kuszing Gábor pszichológus szerint gyakori, hogy a nők külsejére, viselkedésére, előéletére hivatkozással megosztják a felelősséget a felek között. "Ha egy bankot kirabolnak, senki sem firtatja, provokálta-e a bank a rablót egy korábbi, önmagát népszerűsítő hirdetésével."
Diószegi alezredes szerint ugyanakkor előfordul, hogy a nemi erkölcs elleni bűncselekményeket fegyverként használják a hölgyek, például egy válóperben. Kamuzni ugyanakkor nem lehet: hamis vádért évekre leültethetik az illetőt. Az általunk megkeresett hatóságok gyakorlatában csak elvétve fordult elő ilyen eset.
Elégtelen a szexuálisan erőszakos bűncselekmények magyar meghatározása - erre jutott az ENSZ nőjogi, CEDAW bizottsága. 2002-es ajánlásukban problematikusnak találták, hogy a Btk. nemi erkölcs elleni bűncselekményként tartja számon a szexuális bűncselekményeket, és aggasztónak, hogy a nemi erőszak meghatározása a kényszerítés alkalmazásán alapszik - azaz a per során a nőknek bizonyítaniuk kell, hogy fizikailag ellenálltak.
A bíróság a gyakorlatban mindezt a következők alapján mérlegeli: megragadás, fojtogatás, és megkötözés nyomait keresi a sértetten. A "legjobb", ha a genitáliákon van sérülés: a minél frissebb (rendőrzsargonban: azonnalos) látlelet a legjobb, amely nemcsak a sérüléseket, de az ondóváladékot is tartalmazza. Gyakori, hogy idegen eszköz nyomát állapítják meg, de főleg hámsérüléseket és repedéseket keresnek. Ha nem ismeretlen az elkövető, a nő gyakran nem tud orvoshoz menni: ilyenkor egyéb külsérelmi nyomok döntenek, melyeknek felszívódási ideje 8-10-14 nap. Ezek színéből szakértő állapítja meg, mikor történt a cselekmény: kezdetben a nyomok szederjes, piros, bordó, majd kék, zöld és sárga színűek. Megdőlhet a sértett szavahihetősége, ha hatféle szín van rajta, ő pedig azt állítja: azok egy időben keletkeztek. Ha gyorsan kapják el, a vádlotton is lehetnek karmolás- vagy egyéb nyomok. Látlelet hiányában a bíróság a közvetett tanúkra és egyéb bizonyítékokra hagyatkozik.
Mindebből gyakran megdöbbentő ítéletek születnek: az Amnesty-jelentés szerint egy bíróság azzal mentette föl a középkorú nőt az utcán megerőszakoló férfiakat, hogy "a sértett oldaláról is fennáll az a követelmény, hogy az ellenállást tőle telhetően ki kell fejtenie. (É) Ennek az ellenállásnak komolynak kell lennie, és a hozzájárulás hiányát valamilyen formában érzékeltetnie kell." Egy 15 éves értelmi fogyatékos intézetis lányt megerőszakoló negyvenes férfi pedig azzal úszta meg egy felfüggesztettel, hogy bár az elmeorvos-szakértő szerint az elkövető fizikai erőfölényt alkalmazott, a lánynak meg kellett volna próbálnia komoly fizikai ellenállást tanúsítani.
Még nehezebb ellenállni, ha az erőszak párkapcsolatban történik. "Tudtam, hogy ha nemet mondok, megint nagy őrjöngést csap és tör-zúz. Ezt nem tehettem meg a gyerekeimmel, így az ő nyugalmuk érdekében inkább becsuktam a szememet és vártam, hogy túl legyek rajta" - vallotta egy nő egy másik ügyben. Egy ügyészségi forrásunk szerint, ha a sértett állítása áll szemben a vádlott tagadásával, nem emelnek vádat. "Egy átlagos héjanász is okozhat olyan sérüléseket, amelyek erőszakra utalnak" - vélte az ügyész.
Virág Györgynek sincs baja a mostani szabályozással. Szerinte "nem minősíthető erőszakos közösülésnek az, ahol hiányzik az erőszak". A beleegyezés hiánya kevés: az erőszakos szexuális bűncselekmény áldozatának minimális ellenállást kell tanúsítania ahhoz, hogy a súlyos büntetőjogi szankció alkalmazható legyen. Szerinte a baj nem a törvénnyel, hanem a képzéssel, a szakemberek és a hatóságok felkészültségével van.
Szakértő szemekkel
Egy neve elhallgatását kérő bírónő szerint egy cselekmény megítélésénél nem abból kell kiindulni, hogy nehéz vagy könnyű-e a bizonyítás. "Ilyen alapon a vesztegetésnél is nehéz kideríteni az igazat, hisz két ellentmondó nyilatkozat áll szemben egymással, s többnyire tanúk sincsenek." Szerinte az áldozaton lévő fizikai bántalmazásra utaló nyomok is csak más adatokkal együtt értékelhetők - ahogyan azok hiánya is. A bírónő elavultnak tartja, hogy a törvény ezeket a cselekményeket nemi erkölcs elleni bűncselekményként, nem pedig a női önrendelkezés, vagy a nők emberi jogainak megsértéseként értékeli. "A nőtől várja el, hogy erkölcsét fizikai erő tanúsításával védje meg. Holott joga van nemet mondani, és ezért nem kellene erőszakosan fellépnie."
A bírónő megérti azokat az áldozatokat, akik nem tesznek feljelentést: ő maga se vállalná azt a bizonyítás nehézsége, az áldozatot megalázó eljárás, a társadalom szemlélete és az áldozat újratraumatizálása miatt.
A tanúk vallomása, a látlelet és egyéb bizonyítékok mellett (pláne utóbbiak hiányában) nagy súllyal esnek latba a szakértői vélemények. A DNS-tesztet magas költsége miatt csak nagyon ritkán alkalmazzák; erre a többi teszthez hasonlóan a szakértők leterheltsége miatt akár nyolc-tíz hónapot kell várni. Önmagában azonban az, hogy a sértettben megtalálják az elkövető DNS-ét, még nem jelent semmit, hisz nem tudható, nem egyezett-e bele a sértett az aktusba. És fordítva: ha nincs nyoma az elkövető DNS-ének, az sem zárja ki a nemi erőszakot.
A sértett szavahihetőségét, az esetleges lelki és fizikai károsodásokat az igazságügyi és pszichológus szakértők állapítják meg. Spronz Júlia szerint az ügyek bizonyítása az esetek nagy hányadában rajtuk bukik meg, akik viszont csak a legritkább esetben vannak tisztában a szexuális bűncselekmények, valamint a családon belüli erőszak áldozataira jellemző sajátosságokkal.
Virág György szerint az a baj, hogy a pszichológus szakértőktől lehetetlent várnak el, ők pedig belemennek ebbe a játékba. "A pszichológus nem nyomozó vagy tényfeltáró, és nem is természettudós: véleménye, elképzelése lehet, de nem tudja megmondani, hogy pontosan mi történt, mi az igazság." A szakértő maximum két alkalommal találkozik az áldozattal, ezekből pedig gyakran csak bizonytalan információt lehet nyerni. "Azt látja, hogy a gyermek traumatizált, de egy első találkozás során nehezen eldönthető, hogy attól-e, hogy a papa orális szexre kényszerítette, vagy attól, hogy azóta, amióta erre gyanakszanak, ezt mondogatják neki." Virág problematikusnak tartja, hogy a jogi képzésről úgy jönnek ki az emberek, hogy nincsenek tisztában saját előítéleteikkel: például a gyerekelhelyezésről döntő bíróban föl sem merül, hogy ítéletét befolyásolná az ő elmúlt napja, hete, éve, a nőkhöz vagy férfiakhoz való viszonya.
Kuszing Gábor pszichológus szerint gyakori a pszichológusok azon megközelítése, hogy a sértett áldozattá akart válni, holott az ilyen esetek kulcsa a társadalmi-hatalmi egyenlőtlenségekben rejlik. Szerinte egy pszichológus nem kérdőjelezheti meg az áldozat szavahihetőségét, köteles erkölcsileg támogatni őt. Számolni kell a poszttraumás stressz zavarral, azaz hogy az áldozat nem tud aludni, fölriad a zajokra, fél kimenni az utcára. Szerinte a szakértők egy része nem megfelelően képzett az ilyen ügyek megítélésére. Egy ügyben például úgy vélték, a nőt megerőszakoló férfit menti az, hogy a sértett "érdekes dinamikákat indít be maga körül". A pszichológusok gyakran beszélnek "nem élményszerű" elmesélésről. A poszttraumás stressz betegség egyik tünete éppen az, hogy az áldozat érzelemmentesen, nehezen követhetően adja elő a történteket. "Ez tehát éppen azt bizonyítja, hogy igazat mond."
Kifulladásig
A szexuális bűncselekmények bizonyíthatósága nagymértékben függ a sértettek, hozzátartozók érzelmi ingadozásától. "Sokszor előfordul, hogy tudjuk, megtörtént az erőszak, de nem lehet bizonyítani" - mondja Dénes Vera. Nem ritka, hogy a rendőrségen tett vallomást a sértett a bíróságon visszavonja: ilyenkor a nyomozati szakban elmondottakat sem lehet figyelembe venni, azaz a vád összeomlik. Szintén előfordul, hogy a felek "kibékülnek". A hozzátartozó élhet mentességi jogával: azaz nem köteles vallomást tenni hozzátartozójáról. "Emögött állhat megbocsátás, de - különösen családon belüli bűncselekményeknél - a sértett-tanú megfélemlítése is. Ekkor a bíróság a legfontosabb közvetlen bizonyítékától esik el" - vázol egy újabb nehézséget a bírónő. Azt is nehéz megértetni a sértettel, akinek évek múltán elege lett az eljárásból, hogy bár az eljárás megindításához szükséges az ő feljelentése, később ez már az ő szándéka ellenére folyik tovább. "Hiába bocsát meg tehát a sértett, azzal nem szűnik meg az eljárás. Ez ellen a sértettek egy része úgy tiltakozik, hogy nem jár el a tárgyalásokra, vagy hazudozni kezd" - mondja Dénes Vera.
Spronz Júlia úgy látja, ha egy nő eljut a feljelentésig, a tapasztalatok szerint nem bocsátja meg az erőszakot. Az áldozatok egyéb háttérokok (félelem, anyagi függőség, gyerekek, igazságszolgáltatásba vetett hit elvesztése) miatt nem működnek együtt.
Több forrásunk beszámolt róla, hogy volt már olyan tárgyaláson, ahol a bíró nem titkolt örömmel kérdezgette az áldozatot (hogyan vette le a bugyiját, élvezte-e, hol és hogy tette be neki az erőszakoló). Egy esetben a bíró úgy vélte, az áldozatnak "valahogy el kellett vesztenie a szüzességét".
Minden második titkolja
A szexuális bűncselekményeket gyakrabban követik el fiatalok és gyermekek, mint felnőttek sérelmére. Míg más bűncselekményeknél az esetek kétharmadában az áldozat nem ismeri az elkövetőt, itt fordított az arány. Az ismertté vált áldozatok 85 százaléka nő. Egy 2002-es OKRI-vizsgálat szerint Magyarországon minimum két százalék körüli (141 ezer felnőtt) azok aránya, akiket gyermekkorukban szexuálisan bántalmaztak. A válaszolók több mint a fele sose mondta el senkinek. Száz ügyből csak nyolcban tettek feljelentést.
Kettesért szopás, egyesért dugás
Míg a "sima" nemi erőszak 2-8 évvel, a 12 éven aluliakkal közösülő vagy fajtalankodó személy tette 5-10, illetve 5-15 évvel büntetendő, attól függően, hogy a gyermek az elkövető gondozása alatt állt-e. A 12. évét betöltött, de 14-nél fiatalabb gyermek sérelmére megrontást lehet elkövetni (itt nincs erőszak). A 14 évnél idősebb gyermekkel közösülő vagy fajtalankodó szülő tette többféleképp minősülhet: ha erőszakkal, fenyegetéssel él, akkor erőszakos közösülésnek vagy szemérem elleni erőszaknak minősül. Ha nem alkalmazott erőszakot, és az elkövető vér szerinti rokon, az vérfertőzés, ha nevelőszülő, gondozó, akkor kiskorú veszélyeztetése. Dénes Vera szerint a gyakorlatban a szülő alkalmaz ugyan valamilyen fenyegetést, de az nem meríti ki a Btk.-ban definiált fenyegetést: amikor az elkövető eltiltja a diszkótól, barátaitól az áldozatot, vagy intézetbe vitellel riogatja, ha nem közösül vele, az ugyan hátrányos következmény a kamasz számára, de nem az a típusú, ún. minősített fenyegetés, amit a törvény megkövetel. Egy 14. évét betöltött kislányt a nevelőapja arra kényszerített, hogy az iskolában kapott kettesért szopnia, egyesért közösülnie kellett vele - az elkövető felfüggesztettel úszta meg.
