Így találkozott Magyar Péter a híveivel az állami tévében megrendezett "vita" után - FOTÓK

  • narancs.hu
  • 2024. május 30.

Belpol

Lelkes tömeg várta a Várkert Bazárnál a Tisza Párt EP-listájának vezetőjét, aki rövid beszédet intézett az egybegyűltekhez.

Bármi is lesz az eredmény június 9-én, már most egy másik országban élünk. „Ez nektek köszönhető” – mondta Magyar Péter a tömegnek, amely „nem félünk” skandálással válaszolt. Minderről a 444.hu számolt be. Magyar úgy fogalmazott, reméli, hogy a választással megteszik az első lépést, hogy az elmúlt húsz évet lezárják és elfelejtsék

Arról is beszélt, bárki bármit mond, egy hónap alatt létrejött egy csodálatos közösség Magyarországon, az egész Kárpát-medencében. Több ezer önkéntes segíti őket, de biztos abban, hogy a választáshoz közeledve egyre többen lesznek. De ne féljenek, tette hozzá, ez a munka kifizetődő lesz, majd Petőfivel folytatta: alul a víznek árja, de azért a víz az úr. A vitáról szólva azt mondta, egészen elképesztő volt Deutsch Tamást nézni közben. Sajnálja a fideszes szavazókat, mert Deutschnál csak alkalmasabb vezetőt választhattak volna erre a vitára. Végül arra kérte hallgatóságát, fogják meg egymás kezét, közben a tömeg a Kossuth-nótát kezdte énekelni.

 
 
Fotó: Sióréti Gábor
 

 

 
 
Fotó: Sióréti Gábor
 

 

 
 
Fotó: Sióréti Gábor
 

 

 
 
Fotó: Sióréti Gábor
 

 

 
 
Fotó: Sióréti Gábor
 

 

 
 
Fotó: Sióréti Gábor
 

 

 
 
Fotó: Sióréti Gábor
 

 

 
 
Fotó: Sióréti Gábor

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.