Jövő héten kiderül, mennyire gondolja komolyan a klímaharcot a kormány

  • narancs.hu
  • 2020. január 10.

Belpol

Az év végéig kidolgozza az Innovációs és Technológiai Minisztérium a klímasemlegesség 2050-es eléréséhez szükséges stratégiát.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az év végéig kidolgozza a klímasemlegesség 2050-es eléréséhez szükséges Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégiát a szerdai kormányülésen elfogadott energia- és klímapolitikai dokumentumok alapján – mondta Palkovics László, a tárca minisztere pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Az MTI tudósítása szerint a miniszter felidézte, hogy a kormány elfogadta a többi között az új Nemzeti Energiastratégiát, amely 2040-es kitekintéssel 2030-ig határozza meg Magyarország energia és klímapolitikai prioritásait, valamint a 2030-ig szóló Nemzeti Energia és Klímatervet. A dokumentumok jövő csütörtöktől elérhetőek lesznek a kormányzati portálon.

Palkovics László emlékeztetett arra, hogy Magyarország az Európai Tanács decemberi ülésén támogatta a klímasemlegesség elérését 2050-re.

A magyar kormány feltételei között ugyanakkor szerepel, hogy a legnagyobb szennyezők fizessék a költségek nagy részét, a családok energia- és élelmiszerköltségei ne emelkedjenek, ne kohéziós támogatásokat csoportosítsanak át klímavédelmi célokra, az atomenergia pedig része legyen a klímaproblémák megoldásának – tette hozzá.

A miniszter jelezte azt is, hogy Magyarországon a klímasemlegesség 2050-es eléréséhez mintegy 50 ezer milliárd forintra van szükség, ehhez elengedhetetlen a klímaszennyező iparágak, illetve a magánszféra hozzájárulása.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.