Fociakadémiát épít Nagyváradon is a magyar kormány

  • narancs.hu
  • 2020. január 10.

Belpol

2,7 milliárd forintból, hogy aztán majd évente még komoly pénzekkel támogathassák a létesítményt.

8 millió eurót, 2,7 milliárd forintot ad akadémiára Nagyváradnak a magyar kormány, miközben épp megszűnt felnőtt labdarúgás , hisz' felszámolták a város patinás klubját, az FC Bihort – írja a Magyar Hang az egykori NB1-es román labdarúgó, Sorin Cigan interjúja alapján. Cigan egykor sikeres nagyváradi csapat egyik alapembere volt, egyszeres román válogatott

A sportoló a Gsp.ro román sportportálnak ugyanis azzal dicsekszik, hogy a magyar kormánytól 8 millió eurót kap, hogy Nagyváradon egy labdarúgó akadémiát hozzon létre, a Kárpátok Maradonája (Gheorghe Hagi) által létrehozott sikeres intézmény mintájára.

A román labdarúgó azt az apró különbséget mondjuk elfelejtette, emlékeztet a lap, hogy az FC Viitorul akadémiát Hagi a saját vagyonából, állami vagy uniós támogatás nélkül hozta létre.

Cigan állítása szerint a tervezett akadémiát ő fogja vezetni, és Jenei Imre, a neves erdélyi magyar szakember lesz a tanácsadója. Román sajtóhírek szerint tavaly márciusban Orbán Viktor egyik főtanácsadója lett futballügyekben.

Sorin Cigan közlése szerint már meg is van egy tízhektáros telek Nagyvárad közelében, melyet megvásárolnak egy erdélyi magyar vállalkozótól. Tíz pályát építenek rá, és hétéves kortól toborozzák majd a gyerekeket, akikkel 10-15 fős csoportokban fognak foglalkozni.

Az egykori labdarúgó szerint a magyar állam évente két és négymillió euró közötti összeget szán majd az intézmény fenntartására, hasonlóan a sepsiszentgyörgyi és csíkszeredai akadémiákhoz.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.