A kormány tervei szerint a parlament még ez évben meghozza "a szomszédos államokban élő magyarokat megillető egyes kedvezményekről szóló törvényt", melynek koncepciótervezete június végére készült el, s most a minisztériumok között köröztetik, októberben pedig a Magyar Állandó Értekezleten (Máért) kellene véglegesíteni a szöveget. Már az is kérdés, elegendő-e ez az idő. A szocialisták szerint ha a kormány be akarná hozni az európai uniós jogharmonizációs lemaradást, úgy erre - főleg a háromhetenkénti ülésezés mellett - esély sem lenne, de így sincs sok, hisz ha novemberben neki veselkednének is, csak a módosító indítványok két köre újabb hat hetet vinne el.
A Máért korábbi ülésén kompromisszum született a kerettörvény meghozataláról. Akkor - legalábbis Tabajdi Csaba (MSZP) szerint - Martonyi külügyminiszter és Dávid Ibolya azt mondta, hogy a státustörvény kétharmados lesz, ez azonban csak addig tartott, amíg az ellenzék alá nem írta a szöveget, onnantól a kormány már feles törvénynek tartja (ha az állampolgárságról szóló törvényt módosítanák, oda kétharmados parlamenti többség kellene). A törvény kimunkálását az is nehezíti, hogy a Külügyminisztérium és a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH) között sajátos pingpongmeccs zajlik, a külügyben azt mondták, hívjuk a HTMH-t, a HTMH-ban szabadságolnak, illetve a jogi főosztály nem tartja magát illetékesnek, maga a HTMH elnöke pedig egy helyütt úgy nyilatkozott, hogy a törvénytervezetet valójában a határon túli szervezetek dobták össze a Máérten, amit persze ők maguk tagadnak, hiszen nem mindannyian elégedettek vele. Igaz, az se világos, hány tervezet létezik - a legilletékesebb, Németh Zsolt külügyi államtitkár szerint a minisztériumban már elkészült egy tervezet a státustörvényről (ezt taglaljuk most mi is), mások viszont a Tusnádfürdőn közszemlére került tervezetről azt állították, hogy lejárt a szavatossági ideje, és már minden hibát kijavítottak benne.
Adni jó
Abban kivétel nélkül mindenki egyetért, hogy szükség van egy törvényre, amely rendezi és egységesíti az eddig a szomszédos országokban élő magyarokra vonatkozó jogszabályokat, a határon túli magyar szervezetek pedig úgy vannak vele, hogy jobb egy alig valamit adó kis törvényi izé, mint az abszolút semmi. A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) és a kárpátaljai KMKSZ egyenesen elégedett, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) magát realistának tartva, megelégszik azzal, amit az anyaország adni tud és kíván, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt jó kiindulópontnak tartja, ám ők a kettős állampolgárság tervezetét küldték el az általuk hőn szeretett Orbánnak (amiről Orbánék meg hallani se akarnak), az RMDSZ némely képviselője viszont már egyenesen átverésnek tartja a dolgot. E hangulatvonatra szállt fel a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) is: még a kormány is érdemesnek tartja megvizsgálni a külhoni állampolgárság intézményének bevezetésére tett törvényjavaslatukat, pedig ezt legfeljebb az MDF (illetve az ötletgazda Csapody Miklós) adná meg számukra. Úgy tűnik, amíg ezen vizsgálódnak, újabb hetek múlnak el - de hogy az időhúzás kinek jó, nem tudni. Orbán augusztus 20-án arra kérte a határon túli magyarok szervezeteinek képviselőit, véleményezzék az MVSZ tervezetét. Aminek meg is lett az eredménye - a Patrubánnyal MVSZ-vonalon hadakozó Duray Miklós, az MKP ügyvezető alelnöke szerint a egész nem takar semmit, a VMSZ-es Józsa szerint őket minden érdekli, így ez is, kösz szépen, majd elolvassák, Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke pedig nem tartja aktuálisnak a felvetést, hozzáfűzve, hogy a státustörvény adta jogosultságokkal és kedvezményekkel sincsenek megelégedve, nekik útlevél kéne vagy hosszú lejáratú vízum. Markó Béla viszont továbbította a magyar kormánynak az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének javaslatát a külhoni magyar állampolgárság intézményéről, mert az RMDSZ-ben sokan úgy látják, hogy a tervbe vett kedvezmények már léteznek. Egyszóval a vélemények sokfelé oszlanak meg, akár egy féléves tetem, arról nem is beszélve, hogy az egyes régiók szervezeteinek van otthon így is elég bajuk: a vajdaságiak és romániaiak a választásokra készülődnek, a felvidékiek a kormányszereplés hasznosságát centizik naponta, azaz a Máértnek éppen akkor kellene összeülnie, amikor az érintettek odahaza vívják döntő csatáikat.
Egyet előre, kettőt hátra
A koncepció Csapody Miklós szerint csak kiindulási alapnak jó, mert már sem címében, sem szövegében nem utal a korábban konszenzusos, a határon túli magyarok számára különleges jogállás megteremtését célzó törvényalkotói szándékra. Tabajdi Csaba szerint is ezért visszalépés a tervezet, egyedül a tervbe vett diák- és a pedagógusigazolvány jelent haladást.
A koncepció kritikusai - határon innen és túl - főleg azt nehezményezik, hogy a tervezet olyan kedvezményeket helyez kilátásba, amelyek már léteztek: a határon túliak eddig is kaphattak kitüntetéseket, kutatói ösztöndíjakat, egyes helyeken ingyen könyvtár- és levéltár-használati jogot, a Szent Korona ingyenes megtekintésének alanyi jogáról nem is szólva. A tervezet egy valóban új dolgot vezetne be: a három hónapos munkavállalási jogot, ami elsősorban az (illegális) idénymunkára jelenthetne megoldást, hiszen világos, hogy egy orvos, pap vagy tanító nem fog átjönni három hónapra dolgozni. Szabó Tibor, a HTMH elnöke viszont úgy képzeli el, idejön a kárpátaljai, dolgozik három hónapot, e keresményéből pedig aztán egész évben vígan eltartja odahaza négy-öt gyermekes családját. Amiben akár lehet is valami, csakhogy a nyúl nem ott ugrik ki a bokorból, hogy kifehéredik a feketemunka, lesz, ki elvégezze az ittenieknek a piszkos munkát, hanem hogy az ország EU-tagsága után az ilyen típusú, nemzeti jogon járó munkavállalásról - ami a diszkrimináció egy formája - szó sem lehet. Ha tehát bevezetik is e jogot, az nem fog sokáig járni, arról most nem is beszélve, hogy a törvény meghozatala után rendeletek sorával kell majd tisztázni az egész procedúrát.
Magyar alany
A magyar kisebbségek pont jogtechnikai okokból még akkor sem örülhetnének, ha idén meghoznák a törvényt. Ezek után ugyanis a rendeletalkotás következik, aminek sarkallatos pontja az, ki és hogyan határozza meg, ki lesz a törvény jogalanya. Abban szintén konszenzus van, hogy a törvény preambulumában ildomos lenne kimondani: magyar az, aki magyarnak vallja magát, hiszen például a kisebbségi törvény is így kezeli e kérdést. A koncepció szerint a kedvezmények csak a szomszédos országokban élő magyarokat illetnék meg, illetve Szabó Tibor meghatározása szerint azokat, akik a párizsi békeszerződés alapján önhibájukon és önakaratukon kívül kerültek más állam fennhatósága alá - amit nemcsak a nyugatiak sérelmeznek, de a kisebbségszakértők is.
Az igazi szűrést a tervezet szerint maguk a határon túli magyar szervezetek végeznék el, akik az ajánlás (ti. hogy magyarnak tekinthető-e a kérelmező vagy sem) kiadására vonatkozó rendelkezéseket maguk állapítanák meg, majd a magyar hatóság ennek figyelembevételével adná ki a kedvezmények igénybevételére feljogosító igazolványt. Szakértők szerint ez jogilag nem járható út, mert így közhatalmi feladatokat látnának el e szervezetek, amelyeket ráadásul jól meg is lehetne osztani azáltal, hogy a kormány a számára kedves szervezeteknek adná meg e jogosítványt. A koncepció persze azzal sem foglalkozik, hogy ki miből és hogyan finanszírozná e rendszert, hiszen így minden határon túli magyar faluban legalább egy főfoglalkozású ember dolgozhatna magyarságpapíros-pecsételőként, ahogyan arról sincs szó, ki és hol adná ki végül a szóban forgó igazolványokat (miután nyelv- és kultúrvizsgát tenne az illető, hisz valami ilyesmit fontolgatnak a fejükben), amelyek - mint mondottuk már - csak az EU-tagságig érnének valamit is (a törvény persze nem rendezi azt a kérdést sem, mi lesz a schengeni határok életbelépése után). Azaz mire kiépül a rendszer, fel se lehet húzni a rolót, hisz értelme már nem lesz. Az ellenzék éppen emiatt sérelmezi a magyarságmegállapítás momentumát: szerintük az egész arra megy ki, hogy ők nemzetietlenként mutatkozzanak, míg a kormány a határon túliak jobb sorsának egyedüli letéteményese lehet.
Pedig annak a java, amit most itt tervbe vettek, már az előző kormány alatt is működött.
Legyen, de ne működjön
A magyar közvéleményt leginkább persze az érdekli, mennyibe is kerül a nemzettársak segítése (kétharmaduk úgy látja, inkább diplomáciai, mint anyagi segítséget kell nyújtani). A támogatás nagyságát eddig sem tudta senki sem pontosan kiszámolni, az erdélyi magyarok július eleji, budapesti találkozóján az elfogadott nyilatkozat szerint például a magyar költségvetés 0,13 százaléka fordítódik a határon túliak támogatására. Ez nem tűnik megrendítően magas számnak, de persze kételkedhetünk is benne. Németh Zsolt külügyi államtitkár egy nyilatkozatában úgy fogalmazott: 1998 óta duplájára nőtt e támogatás (a hozzáértők viszont ehhez hozzáteszik, hogy a határon túliaknak szánt pénzek 18-30 százaléka mindig itt marad az ügyintézőknél a működtetési költségekre). A törvénytervezetben viszont egy kukk sincs még a finanszírozási rendelkezésekről, csak annyi, hogy lesznek - a szocialisták éppen azt kifogásolják, miért nincsenek megjelölve a források. Úgy tűnik, a törvényalkotók ilyesmivel még nem is igen foglalkoztak, noha kulcskérdésről van szó. A Pénzügyminisztérium sajtóosztályán érdeklődésünkre csupán azt mondták, hogy a kormányülés után biztosan lesz sajtótájékoztató a dologgal kapcsolatban, amúgy e tárcát szakmailag nem érinti, ha komoly összegekről lesz is szó. A Szociális és Családügyi Minisztériumban viszont senki sem foglalkozik a törvénytervezettel - saját állításuk szerint -, noha a tervezetben olyasmi is szerepel, ami (elvileg) őket érinti: a munkavállalás kérdése (hisz ide olvasztották be a korábbi Munkaügyi Minisztériumot), a szociális ellátásé és a "családtámogatás egyes formái" is játszanak.
Az egészségügyiben viszont már számolgatnak. Dr. Bácsi Ernő, a miniszter helyettes kabinetfőnöke, aki a Máért egészségügyi bizottságában is tevékenykedik, lapunknak elmondta: nem éppen úgy lesz az, ahogyan a tervezetben megfogalmazódott, hogy ti. az egészségügyi szolgáltatások meghatározott körét a szomszédos országok magyarjai is igénybe vehetik, hiszen napnál is világosabb, hogy ha ilyesmi alanyi jogon járna, összeomlana az egészségbiztosítás rendszere. Dr. Bácsi szavaiból inkább az olvasható ki, hogy valójában már az Antall-kormányzat óta működő Segítő Jobb Alapítvány fog tovább működni, mely jövőre 11 százalékkal kap majd többet (320 milliót, majd 2002-ben 360-at). E rendszer pedig úgy működik, hogy a határon túli beteg igényli az alapítványnál a segítséget, például a csak itt elvégezhető operáció költségének térítését (egy helyi egyházi vagy valamely magyar szervezet ajánlásával). Azt viszont nem nehéz kiszámolni, hogy 320 millió forint mondjuk 320 komolyabb operáció fedezésére elég, azaz ha valaki a két és fél millió magyarból számítani akar erre, úgy nem árt, ha még tök egészségesen elkezd pályázgatni, hogy mire beteg lesz, belekerüljön a kiválasztottak körébe.
Dr. Bácsi azt is elmondta, hogy tudatában vannak a legnagyobb veszélynek, így azt is vizsgálják, milyen kockázati tényezőt jelent, ha a három hónapos munkavállalási engedélyt szerző, itt dolgozó határon túli - aki persze ezen idő alatt minden járulékot fizetni fog - éppen ezen idő alatt betegszik meg. Hiszen nem lesz olyan nehéz egy szívbetegnek kamu munkahelyet felmutatni, aztán gyorsan jelentkezni az első kórházban. Ez pedig szintén padlóra küldhetné az amúgy sem rózsás helyzetben lévő társadalombiztosítást. Válasz azonban még e kérdésre sincs, a biztosítási szakemberek rágják a ceruzavéget, miként lehet egy kedvezmény egy már működő részét úgy beállítani, hogy az most lép életbe, a nem létező részét pedig úgy, hogy az legyen, de ne működjön.
Szerbhorváth György
