Magyar Narancs: A tragédia, amiről aés Wolfgang Petersen filmrendező
Mark Wahlberg színészViharzóna szól, kilenc évvel ezelőtt történt nem messze a szülővárosától. Emlékszik valamire az újsághírekből?
Mark Wahlberg: Épp otthon voltam, amikor kitört a vihar, de a szárazföldön persze nem volt olyan nagy szám, mint kinn a vízen. Nem is tudtam meg pontosan, mi történt a halászokkal, míg kezembe nem került a könyv a forgatás előtt. ´szintén szólva meglepődtem, hogy akkoriban mennyivel kisebbnek lett beállítva, mint amilyen a könyv alapján lehetett. Gondolom, azért, mert a halászokkal gyakrabban megesik az ilyesmi.
MN: A forgatás előtt a fiú családját is meglátogatta. Mindig ilyen alaposan készül a szerepeire?
MW: Igen, amennyire csak tudok. Egy ilyen érzékeny témánál természetesen az ember még jobban törekszik a hitelességre, ezzel a családnak is tartoztam. Egy hónappal a forgatás kezdete előtt mentem el hozzájuk, tudtam, hogy nagyon óvatosnak kell lennem, mert nem olyasmiről van szó, ami száz évvel ezelőtt történt. Végül egy közös ismerős mutatott be nekik, és nagyon segítőkészek voltak. Tisztában voltak vele, hogy így is, úgy is elkészül a film, ezért a maguk részéről hozzá akartak járulni, hogy akkor legalább hiteles legyen. Még azt is felajánlották, hogy a fiú szobájában aludjak, és végül a forgatás egész idejére az lett a szállásom.
MN: Mi vonzotta a Viharzónában?
MW: Imádtam a Das Bootot, és egy klassz stáb jött össze hozzá. Egyébként mikor játszani kezdtem, megfogadtam, hogy nem fogok egy bostoni srácot játszani, inkább várok majd egy-egy szokatlanabb szerepre. De ez a történet túlságosan is közel állt hozzám, és nem is egy szokványos akció-forgatókönyvről volt szó, hanem egy igazi jellemekből felépített filmnek látszott.
MN: Amikor visszaemlékszik a forgatásra, mi jut eszébe azonkívül, hogy hideg volt, és mindenütt víz?
MW: Na igen, az volt az alapállapot. Az biztos, hogy fizikailag nagyon megterhelt a forgatás, mivel szinte mindegyik akciójelenetben szerepeltem. De ami még a százvalahányadik napon is erőt adott, az Wolfgang Petersen energiája volt. Ahogy minden egyes nap mosolygott, és egyszer sem vesztette el a türelmét, csodáltam, amiért ezt az egészet egyszerre a fejében tudta tartani.
MN: Filmes pályafutása alatt a kritikusok többé-kevésbé az ön oldalán álltak. Nem lepte meg, tekintve, hogy rapsztárként, illetve modellként kezdte?
MW: Nyilván örültek, hogy kivétel voltam a szabály alól. Persze a legelején mindenki kiröhögött. De mivel senki nem hitt bennem, ha valamit kicsit is jól csináltam, már meglepte őket, és megelőlegezték a bizalmat.
MN: Hogy készült a Boogie Nightsra?
MW: Az elég húzós volt. A drogokkal van némi tapasztalatom még fiatalabb koromból, de a pornóért nem vagyok oda különösebben. A rendező előírta, hogy nézzünk meg minél több forgatást. Nem volt egy nagy élmény, bár mások, például Burt Reynolds, láthatóan jól szórakoztak.
MN: Következő filmje a Majmok bolygójának remake-je.
MW: Nem voltam túlságosan oda az eredetiért, és ha nem Tim Burton rendezi, eszembe se jutott volna elvállalni a szerepet. Neki nem sokan tudnak nemet mondani. Egy Tim Burton-film, amiben Gary Oldman és Helena Bonham Carter majmokat játszanak - kár lenne kimaradni az ilyesmiből.
MN: Még mindig odavan a hip-hop zenéért?
MW: Igen. Néha felveszek egy-két számot otthon, de lemezt nem akarok kiadni. Szerintem undorító, ami a zenei világban ma megy. Túl sok a megalkuvás, és az ember nem lehet sikeres anélkül, hogy az MTV-n keresztül kelljen házalnia valami bárgyú videóval, ami megfelel a célközönségüknek.
MW: Lehet, hogy csak szerencsém volt, de a filmezésen keresztül sokkal többet tanultam magamról és más emberekről.
MN: Sokan Calvin Klein-modellként ismerték meg. Hogy gondol vissza erre?
MW: Jó buli volt fehérneműreklámban mutatkozni Kate Moss-szal, de mondanom se kell, hogy mikor előálltam azzal, hogy játszani akarok, mindenki rajtam röhögött. Így utólag nem hibáztatom őket, gondolhattam volna, hogy ez így lesz, de akkor nagyon rosszul esett, és Calvin-re is mérges voltam, mert úgy éreztem, hogy manipulál. Úgy tett, mintha ez az egész sokkal inkább szólna a zenémről és a saját imázsomról, mint hogy csak egy legyek a sok közül, aki ott vigyorog az óriás plakátokon egy szál alsónadrágban.
MN: Már nem is jár Calvin Klein-ruhákban?
MW: Isten ments! Inkább mindenkit megerősítenék, hogy harmadik világbeli gyerekek készítik azokat fillérekért.
MN: Mit gondol, hol lenne, és mit csinálna most, ha nem futott volna be annak idején?
MW: Mindenképpen valami konstruktív dolgot. Tudja, mikor fiatalabb voltam, meg voltam róla győződve, hogy ha nem adhatok ki majd lemezeket, akkor börtönben végzem. Azóta már voltam börtönben, tudom, mit ne tegyek. Ha most ez nem lenne, lehet, hogy gyerekekkel foglalkoznék.
MN: A filmben olyan embert játszik, aki szeret kockáztatni. Az életben is ilyen?
MW: Nem, most már sokkal kevésbé, mint régen. Felelősséget érzek a munkám iránt. Emlékszem, George Clooney egész végig ott kosarazott a forgatási szünetekben, de én nem mertem, mert féltem, hogy valami történik velem közben. A pénzhez is máshogy állok már, régebben, ha kaptam százezer dollárt, akkor fogtam magam, és vettem egy kocsit százezer dollárért, és nem maradt pénzem a biztosításra, de még benzinre sem.
Wolfgang Petersen rendező
Magyar Narancs: A film kapcsán a média részletesen beszámolt arról, hogy pontosan mi történt 1991-ben Glouchesterben, így a nézők többsége nyilván tudja, hogy mi lesz a film vége. Nehéz volt ezzel együtt fenntartani a feszültséget?
Wolfgang Petersen: Egyértelmű, hogy kétfajta közönséggel álltunk szemben, és mindkettőre gondolnunk kellett. Például még Amerikában is voltak olyanok, akik nem hallottak az egészről, és nagyon meglepődtek, hogy nem happy enddel zárul egy ilyen nagy költségvetésű nyári stúdiófilm. Éppen ezért örülök, hogy végül megtarthattuk ezt a véget, és az eddigi tapasztalat szerint nem is riasztotta el a nézőket. Ami szerintem érthető is, mert persze szomorú, ami történt, de ugyanakkor felemelő is, ahogyan ezek az emberek teljes erejükből küzdöttek, és tudjuk, hogy a fiaik, testvéreik ezek után is mindennap kimennek a nyílt vízre. A film titka szerintem az, hogy a lélegzetelállító akciójelenetek mellett mindennapi emberekről szól, hiszen igaz történet, és éppen ezért senkit nem hagy hidegen.
MN: Tulajdonképpen senki nem tudhatja pontosan, mi történt a hajó fedélzetén. Hogyan próbálták rekonstruálni a történetnek azt a részét?
WP: Sebastian Junger azonos című bestsellere alapján dolgoztunk, aki könyvében többféle verziót is leír. Ezeket más, hasonló hajóbalesetek visszaemlékezései alapján dolgozta ki. Az ő könyvével ellentétben, amelynek fő célja az eseményeknek a körülményekhez képest leghitelesebb dokumentálása volt, mi a dramaturgiailag legjobban működő elemeket ragadtuk ki belőle, de az ismert tényeken mi sem változtattunk. Tudtuk, hogy a film a nyári szezonba készül, de nem akartunk tipikus blockbustert csinálni belőle, mint például Az elnök különgépe volt, ahol szóba se jöhetett volna, hogy a főszereplő nem éli túl. Büszke vagyok rá, hogy végül ilyen sikeres lett, sikeresebb, mint az, sőt a Viharzónán kívül eddig csak hét film hozott tíz nap alatt százmillió dollárt.
MN: George Clooney és Mark Wahlberg nemrég szerepeltek a Sivatagi cápákban, együtt választotta ki őket?
WP: Nem, véletlenül alakult így. Igazából először Nicolas Cage-t szerettem volna, és beszéltem is neki a filmről. De ő úgy gondolta, hogy a szerep nem nagyon vág bele a mostani imázsába. Szerinte rossz színben tüntette volna fel őt az, hogy a döntés, amit a filmben hoz, hozzájárul ahhoz, hogy a végén mindannyian meghalnak. Ráadásul éppen akkoriban forgatta a Tolvajtempót, nehéz is lett volna összeegyeztetnie a két forgatást. Aztán Mel Gibsonra gondoltam, és neki nagyon tetszett a szerep, igaz, ő meg a Hazafit forgatta közben, de a rendező, Roland Emmerich hajlandó lett volna igazodni hozzánk. Végül mégsem Mel lett, egyszerűen, mert borzalmasan sokba kerül. Huszonötmillió mindenféle extrák nélkül, szemben Clooney tízmilliójával. Más kérdés, hogy ezek után nyilván az ő gázsija is feljebb megy majd. Egyébként nem tudom, meddig mehet ez így még, mert szerintem egy-egy sztár, akinek ilyen pénzeket fizetnek, egyre kevésbé garancia arra, hogy a film kaszáljon. Elvileg ésszerűbb lenne, ha legalább tíz körül tartanák még a legnagyobbakét is, és inkább nagyobb részesedést kapnának a profitból, ha van. Bár az is igaz, hogy a stúdiók a legnagyobb kasszasikerektől eltekintve, bármelyik filmről ki tudják mutattatni, hogy igazából nem volt nyereséges, ha arról van szó.
MN: Sok nagy névvel dolgozott már együtt, akik köztudottan primadonnaként viselkednek egy-egy forgatáson. Máshogy kezeli őket, mint a színészeket, akiket színházban rendez?
WP: Nem panaszkodhatom rájuk; Harrison Ford, Clint Eastwood, Richard Gere, mind nagyon rendes emberek. Még Dustin Hoffmann-nal sem volt semmi gondom, pedig őt tényleg nagy primadonnaként emlegetik. Persze többet kell vele foglalkozni, de ez nem különösebben teher, olyan, mint egy aranyos, elkényeztetett kisgyerek. Clooney pedig pont az ellentéte, igazi haver, és abban is biztos vagyok, hogy bármennyit is fog kapni egy filmért, ő mindig ilyen lesz.
Nagy Elisabeth
(Hamburg)
(Fordította Orosz Agnes)
