„Az országot a korrupció országává változtatta” – Lemondott a trondheimi konzul, mert elege lett abból, amit az Orbán-kormány csinál

  • Gera Márton
  • 2019. január 24.

Belpol

A külügyminisztérium még válaszra sem méltatta.

Lemondott posztjáról Magyarország trondheimi tiszteletbeli konzulja, Vánky Eszter – számolt be a Válasz, melynek a norvég városban élő exkonzul nyilatkozott is.

Vánky 2012 óta töltötte be a posztot, önkéntes alapon dolgozott, Jeszenkszy Géza volt oslói nagykövet kérésére lett tiszteletbeli konzul. A portálnak azt mondta, hogy bár már akkor sem értett egyet mindenben az Orbán-kormánnyal, a véleménykülönbség 2012-ben szerinte még nem volt akkora, hogy akadályozza a kinevezést.

Az utóbbi években azonban egyre nagyobb aggodalommal figyelte, mi történik Magyarországon. „Magyarország kormánya mind jobban letért a liberális demokrácia jól bevált útjáról, a közmédiát a kormány szócsövévé változtatta, ellehetetlenítette a kormánykritikus sajtót és rádiót, szükségtelen beruházásokkal saját párthívei mértéktelen gazdagodását segítette elő, az változtatta” – nyilatkozta.

Az utolsó csepp számára a rabszolgatörvény elfogadása, és az ellenzéki képviselőkkel szembeni erőszakos, MTVA-beli fellépés volt. Arról is beszélt, hogy ma Magyarországon gyengülőben van a demokrácia, külföldi szemmel pedig érthetetlen Orbán Viktor környezetének hirtelen gazdagodása.

A lemondólevelét december közepén írta meg Szijjártó Péternek, ám a külügyminisztériumból azóta sem érkezett válasz, még annyi sem, hogy lemondását tudomásul vették.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.