Korlátok között

A konzervatív fordulat egyik velejárója a homofóbia intézményesülése Magyarországon. Tudományos érvekkel operáló hívei nemcsak tagadják, hogy a melegek pszichés gondjai az el nem fogadásból erednének, de meg is fordítják az ok-okozati összefüggéseket.

"Én még olyan homoszexuális férfit nem láttam, akinél - és ezt is szinte bűn leírni - ne lett volna túl szoros anyai kötés, és ne alakult volna ki komoly, nőkkel szembeni fóbia" - mondta ki bátran Buda Béla a Heti Válasz két héttel ezelőtti számában. A neves pszichiáter rendelőjébe minden bizonnyal nem jutnak el volt állami gondozott melegek, mert akkor valószínűleg nem érvelne az anyához fűződő túl közeli viszonnyal.

Ám állításával nemcsak az a baj, hogy hibádzik az összefüggés, hanem az is, hogy a diagnózis végtelenül leegyszerűsítő. Ezért válhatott az egész, homofób állításoktól hemzsegő interjú alkalmassá arra, hogy a hvg.hu kifigurázza és fideszesre cserélje benne a homoszexuálist, eljátszva Buda központi gondolatával, hogy vajon gyógyítható állapot-e. Ám a túl egyértelmű ok-okozati viszony az anyához fűződő kapcsolat jellege és a homoszexualitás között minden anyából, aki egy pillanatig is komolyan veszi ezt, szorongást vált ki - mutat rá Ritter Andrea klinikai szakpszichológus. Buda akár szándékától függetlenül is arra figyelmezteti az anyákat, hogy kontrollálják, vajon nem formálják-e homoszexuálissá gyermeküket azzal, ahogyan kötődnek hozzá.

Anyák

Ritter kezdeményezésére jött létre és ő vezeti a Magyar Pszichológiai Társaság (MPT) májusban alakult LMBTQ-szekcióját. (A fogalmakról lásd keretes írásunkat - a szerk.) Az MPT elnöke, Oláh Attila azzal indokolta lapunknak a csoport elindítását, hogy a klinikai pszichológiai gyakorlatban, vagyis a pszichoterápiákon a homoszexualitás megjelenhet, néha meg is jelenik mint probléma, ezért a társaságban tudományos módszerekkel foglalkozni kell vele. A csoport hozzáállására az MPT elnöke két szakmai alapvetést nevez meg. Az egyiket az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) 2009-ben fogalmazta meg: semmilyen, módszertanilag elfogadható empirikus tudományos eredmény nem áll rendelkezésre, ami alátámasztaná a konverziós (homoszexuális vágyakat heteroszexuálisba fordító) terápiák sikerességét. A másik alapvetés az APA 2011-es LMBT-pszichoterápiákra vonatkozó útmutatója, amellyel a homoszexualitás megbélyegzése ellen léptek fel, s amely rögzíti, hogy a homoszexualitásnak nincs köze semmiféle pszichiátriai kórképhez.

A Nemzetközi Pszichiátriai Társaság a homoszexualitást 1974 óta nem tekinti pszichiátriai betegségnek, és a Betegségek nemzetközi osztályozásából (BNO) is törölte. Megtartotta a "nemi orientációs zavar" kategóriát, majd a következő BNO 1980-ban az "énidegen homoszexualitás" diagnózisát vezette be, vagyis azt, amikor valaki nem tudja elviselni, hogy homoszexuális, és szabadulni szeretne tőle. Ennek a gyógyíthatóságáról beszél Buda Béla. Az a grémium, amelyre ő hivatkozik, a Kaliforniában 1992-ben alapított NARTH (National Association for the Research and Therapy of Homosexuality, a Homoszexualitás Kutatásának és Terápiájának Nemzeti Társasága), amelynek alapítója és vezetője Joseph J. Nicolosi pszichiáter és nem mellesleg görög katolikus pap. Nicolosi helyreállító terápiáról szóló könyvét most jelentették meg magyarul, az utószót Buda Béla írta. (A könyvről részletesen a Gyógyítható homoszexualitás című keretes írásunk szól.)

1972-ben George Weinberg pszichológus, a homofóbia kifejezés megalkotója azt állította, hogy inkább a homofóbia tekintendő betegségnek, nem a homoszexualitás - írja Takács Judit a Homofóbia Magyarországon c. tanulmánykötet előszavában. Valóban, a homofóbia nem más, mint a homoszexuálisok iránt érzett irracionális szorongás, ám mégis radikálisan más, mint például a klausztrofóbia. Épp ezért a kifejezést már az 1970-es években komolyan kritizálták, mondván, hogy egyéni jellegzetességeket hangsúlyoz, s nem a társadalmi és kulturális körülményekre irányítja a figyelmet. (Ezzel a kritikusok azt a máig közkedvelt vélekedést is cáfolják, miszerint a homofób magatartás hátterében latens homoszexualitás állna.) Erős Ferenc szociálpszichológus szerint a homofóbia kifejezésben a fóbiát metaforikus értelemben használjuk, és az elmebetegségek, bizonyos testi betegségek, illetve embercsoportok (például hajléktalanok, fogyatékkal élők) iránti attitűd jelenik meg benne: félelem és viszolygás a tisztátalantól, a fertőzéstől. A homoszexualitással kapcsolatban ezt a nézetet alátámasztja az AIDS-ről még a mai napig élő közvélekedés, hogy a homoszexuálisok terjesztik. Amikor Kerényi Imre májusban azt találta mondani Vidnyánszky Attiláról, hogy "meg fogja csinálni azt a Nemzeti Színházat, ami ugyanúgy sikeres lesz, mint az Alföldié, csak nem a buzikról fog szólni, hanem a szerelemről meg a barátságról meg a hűségről", ez a homofób megnyilatkozás egy kulturális állásfoglalás volt.

Erős szerint nem véletlenül esik egybe Kerényi szövege és a Nicolosi-könyv hazai megjelentetése, valamint Buda Béla elfordulása korábbi felvilágosult nézeteitől: mind egy konzervatív fordulat megnyilvánulásai. Nem függetlenül azon oktatáspolitikai változásoktól, amelyek nemcsak engedik, de még értéknek is állítják be a szegregációt. A gazdasági válság és a hanyatlás meg is ágyaz e konzervatív szemléletnek.

Egy friss Ipsos-felmérés szerint a magyaroknál a melegellenesség erősebb a nemzetközi átlagnál: míg a 16 országot átfogó kutatásban részt vevők teljes körét tekintve 73 százalék fogadja el a homoszexuálisok élettársi kapcsolatát, Magyarországon csak a társadalom 50 százaléka. A házasságkötésükre vonatkozó arány 52 és 30. A válaszadók között a svédek, a norvégok és a spanyolok voltak a legtoleránsabbak, legkevésbé a lengyelek, a dél-koreaiak, a magyarok és a japánok. Az azonos neműek élettársi kapcsolatának elismerése tekintetében Magyarország áll a legrosszabbul: mindössze a megkérdezettek 51 százaléka támogatja (a svédeknél 91). Nemzetközi viszonylatban is igaz, de Takács Judit kutatásaiból az derül ki, hogy Magyarországon még kevésbé elfogadók a vallásos emberek, kiváltképp a templomjárók a homoszexuálisokkal szemben, mint a valláshoz, egyházhoz nem kötődők (Takács európai adatokhoz viszonyította a magyar mintát).

Nincs ebben semmi meglepő, emlékszünk a közigazgatási tárca államtitkárának, Rétvári Bencének tavaly őszi szavaira: az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatának a házassággal együtt említése keresztény szempontból nem elfogadható, mert csökkenti a házasság értékét. A KDNP kérését a kormánypárt megfogadta, és a kifejezést az idén év elején kivette a polgári törvénykönyv jövő tavasszal életbe lépő módosításából. Az új Ptk. családjogi fejezetéből az élettársi kapcsolat is kikerült, valamint az élettársak vagyoni viszonyairól szóló rendelkezések is, így átkerültek a szerződéses jogi szabályok közé. Ugyanakkor - szemben a KDNP erről szóló javaslatával, amely szerint az élettársak között csak magánjogi jogviszony áll fenn, aminek az alapja a felek szerződése - az élettársi kapcsolatnak lesznek családjogi hatásai, de csak akkor, ha az érintettek legalább egy évig tartó kapcsolatából gyermek születik. Miközben Franciaország törvényben rögzíti a melegek házasságát, a német alkotmánybíróság pedig kimondja, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő azonos nemű párokat is megilleti a házastársaknak járó adókedvezmény, addig Magyarországon egyre inkább intézményesülnek a homofób nézetek. Nem véletlen, hogy épp a napokban alapította meg az MSZP az LMBTQ munkacsoportját.

Apák

Míg a politikában határozottan úgy tűnik, hogy a jobboldal a homofób, addig a lakosság körében ez nem ilyen fekete-fehér: a jobboldaliak 41 százaléka nem fogadja el a melegeket, a baloldaliaknak pedig 22 százaléka. A skála másik végén, a teljesen elfogadók arányában még kisebb a különbség: 36 a jobboldali elfogadók és 49 a baloldali, 51 pedig az inkább baloldali politikai nézetűek hányada. Ezek a kérdőívekből kirajzolódó attitűdök, a társadalmi párbeszéd - amelynek leginkább a média a terepe - valamivel jobban tükrözi a politikai alapú megosztottságot, itt ugyanis két szekértábor érzelmekkel teli harcaként jelenik meg. Borgos Anna pszichológus, nőtörténész, a Labrisz Egyesület alapító tagja, az MPT már említett melegkutató csoportjának tagja és Ritter Andrea is úgy látja, hogy a szakemberek körében szerencsére nem ennyire jellemző a megosztottság.

A pszichiáterek és pszichológusok kisebb hányada tartja csak megengedhetőnek a reparatív terápiákat. Erős Ferenc szerint ugyanakkor nehezen bírhatók szóra a szakemberek: egy kutatás keretében kérdőíveket küldtek szét arról, hogy mit tesz a terapeuta, ha homoszexuális páciens keresi fel a szexuális preferenciáiból adódó gondjaival, de válaszok csak elenyésző számban érkeztek. Borgos és Ritter hangsúlyozza, hogy sokkal inkább információhiány, mint rosszindulat vagy nyers előítéletesség áll a szakemberek magatartásának hátterében. Épp ezért az LMBTQ-csoport célja a különböző segítő szakmák képviselőinek képzése, hazai kutatások végzése, nemzetközi kutatásokban való részvétel és az ismeretterjesztés. Már tartottak képzést segítő szakembereknek érintettek, vagyis melegek részvételével. Megkerestük az egyik résztvevőt, Barát Katalin családterapeutát, aki szakmája egyik leghaladóbb szellemű képviselőjeként ismert, ő vajon mit kaphat egy ilyen képzéstől. Azt mondta, nagyon izgalmas volt más szakmák képviselőivel (többek között neuropszichológusokkal, szociológusokkal, családsegítőkkel) hús-vér tapasztalatok alapján együtt gondolkozni olyan kérdésekről, amelyekben a napi rutin során nem mélyed el: például ha leszbikus pár nevel gyereket, akinek szülője mesterségesen termékenyült meg, akkor a gyereknek milyen lesz az apaképe. Barát arra jött rá, hogy nem biztos, hogy arra van szüksége egy gyereknek az egészséges mentális fejlődéshez, amit hagyományosan apaképnek hívunk. A két nő éppúgy kiegészítheti a gyermek érzelemvilágában egymást, ahogy egy férfi és egy nő, és ha a nem biológiai anya idejekorán kapcsolódik be a gyermek életébe, semmi nem gátolja az erős érzelmi kapcsolat kialakulását.

A meleg párok gyerekvállalása az egyik legnagyobb botránykő. Még az elfogadók körében is lélektani határnak számít, köztük is nagyon sokan vannak, akik az egynemű párok gyerekvállalását ellenzik. Borgos Anna arra hívja fel a figyelmet, hogy még a melegek közt is megjelenik e vonatkozásban az önelutasítás - ez az internalizált homofóbia, amikor a melegek elfogadják a társadalom ide vonatkozó előítéleteit; ha erős a személyiségformáló hatása, akkor az illető nem tud hinni abban, hogy ő melegként elfogadható és szerethető. Akik a melegek ön-elnemfogadása mögött nem a társadalmi hatásokat hangsúlyozzák, hanem magát a homoszexualitást, azok (miként Nicolosi vagy Buda) énidegen homoszexualitásról beszélnek. Borgos is úgy látja, hogy a homofóbia társadalmi, kulturális jelenség, s noha valószínű, hogy a nyíltan, akár agresszíven homofób emberekben valamifajta frusztráció működik, éppoly leegyszerűsítés lenne azt mondani, hogy ez a latens melegségük, mint amilyen leegyszerűsítő biológiai vagy pszichológiai tényezőkre visszavetíteni a homoszexualitást. Már csak azért is, mondja Borgos, mert a szexualitásunk nem kőbe vésett tulajdonság, ha megengedjük magunknak és a társadalom is megengedi nekünk, akkor változhat. A queer elmélet lényege, hogy nemi identitásunk és szexuális orientációnk folyamatosan konstruálódik, képlékeny és átjárható. (Fontos hangsúlyozni, hogy a pszichológus nem azt mondja, hogy változnia is kell az önérzékelésünknek, csak normális, ha nem éljük meg életünk minden pillanatában egyértelműnek.) Borgos szerint a melegek körében leginkább az a megosztó, hogy mennyire "mutogathatják magukat", hogyan viszonyulnak a Pride-hoz és a hasonló rendezvényekhez. Sok meleg a homonormatív magatartást helyesli, vagyis azt, ha "rendes állampolgárként" viselkednek.

Addig azonban, amíg a melegek hétköznapjai távolról sem telhetnek úgy, mint a heteróké, nincs mit csodálkozni azon, ha látványos demonstrációval hívják fel magukra a figyelmet.

Fogalmak

Az LMBTQ a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer szavakból alkotott betűszó. Az angol nyelvű mintát adó LGBTQI rövidítés (Lesbian, Gay, Bisexual, Transgender, Queer, Intersexual) az évtizedek folyamán lett egyre hosszabb, miután a mozgalom - folyamatos erősödés révén - már nem pusztán a szexuális orientációjuk, de a nemi identitásuk miatt megkülönböztetett és diszkriminált embereket is igyekszik képviselni. Az LGB rövidítés a 80-as évek közepén terjedt el, a transzneműeket jelző T betű pedig a 90-es évek elején csapódott hozzá. A queereket jelölő Q betűt 1996 óta kezdték el használni, az interszexuálisokat takaró I betűt pedig 1999-cel kezdődően.

Queer: aki nem kategorizálja magát leszbikusként, melegként, biszexuálisként vagy heteroszexuálisként sem. Gyűjtőfogalom azokról, akik szexualitásukat tekintve bármi módon "kilógnak" a társadalom hagyományos sémáiból.

Interszexuális: elsősorban biológiai-genetikai fogalom. Azokat szokás interszexuálisnak nevezni, akik úgy születnek, hogy vagy mindkét nem jellegzetességeit magukon hordozzák, vagy biológiai nemük, kromoszómáik, nemi szerveik alapján nemi hovatartozásuk nem egyértelmű.

 

A gyógyítható homoszexualitás

"Ha egy személy nem elégedett azzal, hogy meleg, miért ne kapjon segítséget ahhoz, hogy csökkentse nemkívánatos homoszexualitását, és fejlessze heteroszexuális képességét?" - teszi fel a kérdést Joseph J. Nicolosi Szégyen és kötődésvesztés című, 2009-ben megjelent könyvének bevezetőjében. A terjedelmes munka a szerző számos pszichoterápiás esetén keresztül igyekszik bemutatni, hogy a helyreállító terápia működőképes. A könyvet most adták ki Magyarországon, az Integratív Pszichoterápiás Egyesület pedig már tavaly ősszel konferenciát rendezett, fókuszában a Nicolosi-könyv központi gondolatával, vagyis az énidegen homoszexualitás gyógyíthatóságával. Amerikában ez a könyv egy a sok közül a melegség és pszichoterápia kapcsolatáról, Magyarországon viszont az első a témában. Buda Béla a már említett Heti Válasz-interjúban ennek a könyvnek az állításait védi és erősíti, a lap pedig keretes írásban méltatja a művet.

"Gyakorlatilag mindegyik melegtudatot erősítő terapeuta, aki aktívan bátorítja a pácienseket, hogy fogadják el a meleg identitást, a szégyent mint elsődleges terápiás kérdést határozzák meg. 'k azonban ezt a szégyent 'internalizált homofóbiának' tartják, egy társadalmilag keltett konfliktusnak, amely szerintük akadályozza a férfit abban, hogy elfogadja normális és egészséges homoeroticizmusát. Miközben nyilvánvaló, hogy a társadalom reakciója a homoszexuális állapotra szégyent generál, én úgy gondolom, hogy a homoszexuális állapot kezdődött a szégyennel, konkrétan a személynek a biztonságos kötődésért és férfi identitásért folytatott sikertelen küzdelme miatt" - írja a volt görög katolikus pap a könyv első fejezetében (kiemelés az eredetiben). Nicolosi ezzel el is intézi a homofóbia célcsoportra gyakorolt hatását. "Egy ilyen témában negligálni a tágabb társadalom normalizáló-stigmatizáló szerepét enyhén szólva is 'vakfolt'. Hiszen míg a homofóbia betegítő hatása egyértelmű, a homoszexualitásé korántsem az" - írja a könyvről Borgos Anna a Pszichoterápia c. folyóirat júniusi számában.

A heteroszexualitás Nicolosi szerint "biológiai rendeltetés", és ezt tiszteletben kell tartani "mint a szellemi sokféleség üdvözlendő szempontját". Ahogy Nicolosi a sokféleséget, úgy Buda a segítő szándék értelmét fordította ki a Heti Válasznak adott interjújában: "Ott tartunk, hogy nem szabad a homoszexuálisokhoz segítő szándékkal fordulni, mert akkor úgymond megzavarunk egy természetes folyamatot."

Borgos recenziója kiemeli (amit magunk is csak megerősíteni tudunk), hogy Nicolosinál "a terápiás folyamatok és narratívumok szinte szóról szóra megegyeznek. A könyv jelentős részét teszik ki a terápiás ülések részletei, meglehetősen hasonló forgatókönyvvel. Lehangolt, összezavart, bűntudatos páciens érkezik a rendelőbe. (Például előző nap valami kellemetlen társas helyzetben volt, és/vagy "elbukott", meleg kalandot keresett. Nicolosinál egyébként is minden meleg pornófüggő.) Beszélni kezd erről, ezután "testmunka" következik, melynek nyomán a páciens csakhamar mély fájdalmat érez a mellkasában/torkában/szívében, ami elviselhetetlen szomorúságba, ürességbe torkollik. Ilyenkor a terapeuta beveti a "kettős hurkot", és csakhamar előjön a traumatikus gyerekkori élmény, amely azzal kapcsolatos, hogy az anya/apa nem szerette/látta őt megfelelően. Utána a páciens varázsütésre jobban érzi magát, nyugalom, magabiztosság szállja meg, "a hangja zengőbb, mélyebb lett" stb. És természetesen csökkennek homoerotikus érzései" - idézi és elemzi Borgos, majd így folytatja: "A terápiás idézetekben sorjáznak a rendkívül direkt és leegyszerűsítő értelmezések. Csak egy példa: "'Tekintve, hogy kisfiúként mennyire elhanyagoltnak érezte magát, érhető, hogy manipulálni kívánja a barátját, hogy különleges figyelmet kapjon. Mivel az ön édesapja kevés figyelmet szentelt önnek, úgy látom, hogy ön azt reméli, hogy [ez a másik személy] teljes egészében szeretni fogja, és el fogja fogadni, hogy betöltse ezt a kielégítetlen szükségletet.' A direktségen túl ez eléggé általános szükséglet vagy kapcsolódási mód lehet, és teljesen függetlennek tűnik a homoszexualitástól."

"Akiknek hite szerint az emberiség alaptermészete a heteroszexualitás, hangosabban kell védeniük világnézetüket" - mondja a könyvben Nicolosi, kifejezve ezzel, hogy tudományosként prezentált munkája korántsem független ideológiai megfontolásoktól. Nicolosi szervezete, a NARTH sem mentes vallási befolyástól és egyházi pénzektől.

Borgos még megjegyzi: "Nicolosi olvasatában az összes pozitív, a melegek elfogadását érintő társadalmi fejlemény téves és veszélyes." S amíg nem jelenik meg nálunk egy (vagy több) informatív, érzékeny, az azonos nemű vonzalmat és a meleg identitást nem patologizáló és megkérdőjelező pszichológiai munka, addig egy ilyen kötet publikálása különösen kártékony.