(2013-06-27)
Becsapva érzik magukat azok a takarékos polgármesterek, akik hitelfelvétel és látványberuházások nélkül vészelték át az elmúlt évek gazdasági lejtmenetét. Ők a nagy állami adósságrendezés vesztesei, akik most kénytelenek helytállni az erőn felüli fejlesztéseket megvalósító társaik rossz döntéseiért. Hajdú-Bihar öt városában jártunk.
A rendszerkritikus művésszel új kiállítása, a Magyar tejföl/Sauere Sahne alkalmából beszélgettünk.
2010 júniusában választásokat rendeztek Szlovákiában. A tét nem volt kisebb, mint hogy a szélsőjobboldallal és a nacionalista, autoriter Vladimir Meciarral koalícióban kormányzó Robert Fico megőrzi-e hatalmát. Fico a névleg szociáldemokrata, valójában nacionalista-populista Smer (Irány) élén állva kormányozta az országot 2006 óta.
Nemrég bemutattam az egyik órámon a BBC 2009 őszén készült műsorának videóját, amelynek főszereplője egy brit szélsőjobboldali politikus, Nick Griffin volt (vö. YouTube: Nick Griffin on Question Time).
"Alfonzó látta a jövőt. Emlékeznek még a maestro Riadó a Pitypang szállóban című remekművére? Miről jutott mindez eszünkbe? Mindjárt elmondjuk."
Bár nagy a verseny, mégis kevés jobban elkúrt dolgot tudunk elképzelni hazánk közelmúltjának történetében, mint a magyar mezőgazdaság tulajdoni és egyéb viszonyainak szabályozását. Az új földtörvény, úgy, ahogy azt a múlt pénteken az Országgyűlés elfogadta (vagy nem fogadta el: erre még visszatérünk), mostani változata sem tetszik senkinek.
A konzervatív fordulat egyik velejárója a homofóbia intézményesülése Magyarországon. Tudományos érvekkel operáló hívei nemcsak tagadják, hogy a melegek pszichés gondjai az el nem fogadásból erednének, de meg is fordítják az ok-okozati összefüggéseket.
A hét végén megkezdte a választási egyeztetéseket az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért (PM) pártszövetség és az MSZP vezetése. A miniszterelnök-jelölti játszma mellett legalább annyira fontos és nem kevésbé könnyű kérdés az is, hogy az egyéni választókörzetekben melyik szervezet állítson jelöltet. Zuglóban sem egyszerű a helyzet.
Botrányos körülmények között szavazták meg az országgyűlési képviselők múlt pénteken a termőföldforgalmi törvényt. Az ökopárti képviselők oligarcháztak, a jobbikos képviselők hazaárulóztak, a szocialisták pedig szakmázni próbáltak - az utóbbiak képviselőjét, a korábbi agrárügyi államtitkárt kérdeztük.
Ahogy Törökországban, a világ másik végén, Brazíliában is több, nehezen szétválasztható okuk van a múlt héten kezdődött tüntetéseknek. Először is a buszjegyek drágulása - szembeállítva a tömegközlekedés színvonalával - S-o Paulóban és Rio de Janeiróban. Ezt az okot viszonylag gyorsan felszámolták az illetékes hatóságok, amennyiben visszavonták az áremelést - habár ez még igencsak távol áll a tömegközlekedés ingyenességét követelő egyik civil szerveződés elvárásaitól.
Miniszterelnökömet gyászolom. Elvégre képviselőként tagja voltam a mögötte álló országgyűlési többségnek - a még nagy létszámú SZDSZ-frakcióban, amelyre szüksége volt, hogy posztkommunista pártjának élén az ország sikeres miniszterelnöke lehessen. Az SZDSZ-nek pedig szüksége volt rá mint koalíciós miniszterelnökre, hogy kormánypártként befolyása lehessen az ország sorsára, amikor még sok minden eldőlhetett a demokratikus Magyarország kialakításában.
Ingyenes operafelvonások a köztereken és magyar ősbemutatók a Miskolci Nemzeti Színházban - ez a kettős irány vált érzékletessé a Bartók Plusz Operafesztivál új vezetésének (fesztiváligazgató: Kesselyák Gergely) második évében, s gusztus dolga, hogy ezt többnek vagy kevesebbnek véljük-e a megelőző esztendők gyakorlatánál, amely a tematikus rendezés és a kelet-közép-európai vendégjárás vezérelveit követte.
Az előadó-művészetben dübörög a progresszió: a költők az új rocksztárok, Rutkai Bori az új Halász Judit és az ausztrál újcirkusz az új francia újcirkusz. Különleges, organikus mixet látunk: akrobatika, erőművészet, tánckoreográfia, geg, színészet, filozófia, líra, hangköltészet és a mindebből kikerekedő egész.
A múlt héten rendezték Dunaújvárosban a Börtönszínházak Országos Találkozóját. Nem volt még hasonló Magyarországon: hat büntetés-végrehajtási intézet színjátszó köre versengett egy igazi színházban.
Az elmúlt pár évben a magyar színház egyik legbefolyásosabb alakja lett. Ellentmondásokkal gazdag pályáján most a Nemzeti Színház igazgatói széke lesz a korona, ám régóta kérdés, hogy a politika ölelése nem fojtja-e meg benne a művészt.
Miután világszerte nevet szerzett magának és kvartettjének, hat évvel ezelőtt átvette a Concerto Budapest (akkor Matáv) zenekar vezetését. A zenekarért folytatott, súlyosan energiaigényes harc talán most ígéretesebb szakaszába lépett.
"Az amerikaiak nagy dolgokat várnak tőlem, mindenekelőtt azt, hogy én mutassam meg nekik az Ígéret földjére vezető utat, s aztán nagy, önálló művészetük birodalmát. Röviden, én teremtsem meg a nemzeti zenéjüket!"
Fura lehet tizenöt évnyi arénázás után visszatérni a klubokba, főleg ha az embernek akkora egója van, hogy még az űrből is látszik. Márpedig rég volt már Knebworth, de még 2009 is, amikor a testvérgyűlölet végleg szétszakította az Oasist, amely Beady Eye néven folytatta Noel Gallagher nélkül - és nem volt nehéz megjósolni, hogy a fő dalszerző szólólemeze köröket ver majd Liamék első albumára.
Három televíziós csatorna közvetítése, valamint szabadtéri kivetítés a Bazilika előtti téren - nem kétséges, a közszolgálati média által megtámogatott operaház megadta a módját a nagy szoprán ünneplésének és a hetvenedik születésnapot két nappal megelőző gálának.
A mai metal olyan, mint Mefityisztó sokseggű állatai a South Parkban. Minden műfaj keveredik minden másikkal, csak éppen a zsánerorgia sokszor életképtelen hibrideket fial. A punkos hardcore-ral koszolt, néhol progosra gondolt mocsári sludge azonban nem ilyen.
Az embernek sokszor az a benyomása, hogy a rendezők tekintélyes hányada úgy kezeli az operát, mint a kéretlenül megajándékozott a felesleges vázát. No, ezt most hova helyezzem? - kérdezik önmaguktól itt is, ott is, hogy aztán végül feltegyék a dísztárgyat egy félreeső szekrény tetejére, a dalmű cselekményét pedig áthelyezzék Mussolini Olaszországába vagy a prekolumbián Mexikóba.
8 bites hangok elszórtan, a jövőt előlegező digitális témák állandóan, helyenként váratlanul belibbenő, sötét tónusú, melankolikus motívumok, és rengeteg, a 90-es évek jungle-jétől a holnap poszttrapjéig terjedő elektronikus zenei irányzat.
Lassan pályája tizenötödik évéhez érkezik, de még mindig csak harmincnégy éves. Általában hozzá és Dizzee Rascalhez szokták kötni a drum and bass-, garage-, hiphop- és dancehall-jellegzetességekből épülő brit elektronikus zenei irányzat, a grime feltalálását. Nemrég a Viva Comet sztárvendégeként jött Budapestre - a Narancs kérdéseire akkor válaszolt.
Mindenféle nagy jelentőségű dolog történik mostanában, Európa meghunyászkodott ismét, ezúttal gazdaságpolitikai kalandozóink előtt, itthon, mint eső után a gombák, kidugták büszke, kalapos fejüket a nemzeti dohánykereskedések, közben Weöres Sándor egy mozdony képében, hadügyminiszteri áldással körbepöfögi az országot, az egyszerű nép pedig csak nézi, és mint a madárka: sír, örül.
Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy miért is kell írni két, Magyarországon jószerivel ismeretlen, fiatal és ráadásul nem is magyar művész közös kiállításáról.
Amikor Sztupa és Troché egyszerre döntötték meg a Kessler nővéreket és a Tanácsköztársaságot, májropogós volt ebédre, párolt rizzsel, bár akadtak olyan elvetemültek, akik szalmakrumplival kérték, mondjuk annál tényleg nincsen lejjebb, már kulináris értelemben.
A világ számos nagyvárosában, több mint 170 helyszínen, sőt mi több, az Antarktisz kivételével az összes kontinensen - nálunk a Ha érteni akarod a világot nevű szervezet jóvoltából - egyszerre mutatták be Emma Davie és Morag McKinnon dokumentumfilmjét, amely egy végzetes idegrendszeri betegségben szenvedő 34 éves férfi, Neil Platt utolsó hónapjait mutatja be.
Ki ne emlékezne a hetvenes évek hollywoodi filmművészetének klasszikus alakjára, a nyitott tetős, tűzpiros Cadillackel furikázó vietnami veteránra, a hanoi hadifogolytáborban minden létező kínzást elviselő, hazatérvén is harcban álló katonára, a valamennyi ismert Vietnam-szindrómával terhelt, s mindet a napszemüvege mögé rejtő, rezzenéstelen arcú amerikaira, az élesre reszelt kampókezével puskája csövét fűrészelő bosszúállóra, Charles Rane őrnagyra? Ugye, hogy senki sem!
Magas művészet vagy nettó pornográfia? Ez a nagy kérdés a nemrég bemutatott Q, érzékek birodalma című francia film kapcsán.
Amikor már a szekrényekben serénykedő szörnyetegek is pont úgy viselkednek, mint az obskúrus tévécsatornák matinésávjába száműzött kampuszfilmek egymás seggét törölközővel csapdosó személyzete, akkor a dicsőség Napja végleg bebucskázott a horizont alá - már a Pixar Stúdió számára, amely persze nem most, hanem még a Verdák 2-vel kéredzkedett fel a szégyenszánkóra, melynek alásiklását tavaly Merida, a bátor sem tudta megfékezni, pedig nagyon igyekezett.
Lackfi mindenhol jelen van. Rosszmájúak mondják: ha Lackfi orra bukik a küszöbben, az nála egy fél könyv. Ebben lehet valami, legutóbb egy zsidó gyerekeknek készült foglalkoztatót lapozgatva kaptam magamat azon, hogy az ő verseit olvasom. De a Lackfi-gyárból sorra gurulnak ki a minőségi áruk.
Úgy tűnik, manapság már egy irodalomtudományos monográfia szerzője is erős szükségét látja, hogy kezdőmondatának Esterházy-idézetet válasszon.
Qazax xengel, vagyis gazahi hengel - ezt feltétlenül írd majd oda, utasít ellentmondást nem tűrő hangon Oktay, a család férfi tagja. Feltétlenül! A gazahi hengel párját ritkítja, sehol másutt nem ilyen finom!
Kilenc év szünet után indult újra májusban a háromszáz éves hagyománnyal rendelkező parádsasvári üvegfúvás. Az általános lelkesültség ellenére sem lesz könnyű dolga a kisüzemnek, ha életben akar maradni az egykori nagy gyár piacain.
Amerikának köszönhetjük, bár lassabban hódította meg a világot, mint a paradicsom vagy a krumpli. De ma már feltartóztathatatlan.
Tavaly novemberben Székesfehérváron megnyílt a Hatpöttyös étterem. Az alkalmazottak megváltozott munkaképességűek.
