Belpol
Lemondott Göd polgármestere
Közösségi oldalán jelentette be döntését Balogh Csaba, amit a gödi „Fidesz-DK-koalíció” ármánykodásával indokolta meg.
Eltemették Mécs Imrét
Sírja Göncz Árpád volt köztársasági elnök nyughelye mellett, Csoóri Sándor költő, író, politikus síremléke közelében van.
Tovább romlott a levegő minősége az ország egyes részein
A kedvezőtlen hatást a szálló por magas koncentrációja okozza.
„Ne álljon már bele egy szájbab.szott kis járásbírósági fikabíró” – mondta Schadl a bíróról, akit ki akart rúgatni
A végrehajtói kar elnöke a titkársága vezetőjével telefonált.
Szájer József peren kívül megegyezett a Blikkel
A volt politikus a lap egyik 2021-ben közölt cikke miatt fordult a bírósághoz.
Gulyás Gergely: Magyarország hosszú ideig jól meglenne EU-s pénzek nélkül is
De ettől függetlenül „a célunk az, hogy minden uniós forrást megszerezzünk”.
50 ezer forintot kapnak a postások
További 50 000 forint kifizetéséről március 31-ig döntenek, ha addig nem születik meg a végleges bérmegállapodás.
Több mint egymillió forintos Louis Vuitton ruhában látogatott ki a Hungexpóra Várkonyi Andrea
Ahol éppen nemzetközi vadászati kiállítást tartanak.
Tóni szovjet borotvás viccén nevetgélt Völner és Schadl
Egy újabb hangfelvétel szerint a korábbi államtitkár Rogán Antal viccével poénkodott.
Életveszélyes a Balaton jegére lépni
A vízirendészet a tó teljes parti sávjában ellenőrzést folytat.
Rákay Philip olyan filmet csinálna a mohácsi csatáról, mint amilyen A rettenthetetlen volt
Az Aranybulla sorozatról pedig senki nem ígérte, hogy a Gladiátor magyar verziója lesz.