11 ezer aláírást gyűjtöttek a debreceni akkumulátorgyár ellen tiltakozók

  • narancs.hu
  • 2023. február 9.

Belpol

Este is tüntetnek. 

11 ezer aláírást tartalmazó petíciót adtak át a debreceni városháza illetékesének az akkumulátorgyár ellen tiltakozók, este pedig újabb tüntetés kezdődik a városban – számolt be az rtl.hu

 

Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón arról beszélt, hogy százmilliárdos nagyságrendű támogatást nyújt a kínai CATL akkumulátorgyárának helyet biztosító debreceni ipari park fejlesztéséhez.

A miniszter azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek szerint a kínai CATL 320 milliárdos állami támogatást kap. A Híradó kérdésére Gulyás Gergely megerősítette: a cég közvetlen támogatást is kap, ennek mértékéről azonban még nem döntöttek.

Gulyás azt is elmondta, hogy a beruházás csak a legszigorúbb környezetvédelmi előírások mentén valósulhat meg, és semmilyen megalapozott aggály nem merülhet fel, ezt bíróság előtt is bizonyítani kell, ha oda kerül az ügy.

Nem terveznek különleges gazdasági övezetet létrehozni Debrecenben, Gödön és Iváncsán szerinte joggal indultak ki abból, hogy a beruházás adóbevételeiből a térségi önkormányzatok is részesüljenek. Komoly verseny van a beruházásokért, az biztos, hogy a küföldi érdekeknek felel meg, hogy ezek ne Magyarországon valósuljnak meg, de ez nem jelenti azt, hogy minden tiltakozó ügynök lenne.  

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.