Szájer József peren kívül megegyezett a Blikkel

  • narancs.hu
  • 2023. február 10.

Belpol

A volt politikus a lap egyik 2021-ben közölt cikke miatt fordult a bírósághoz.

Szájer József korábbi fideszes európai parlamenti képviselő csütörtökön közleményben jelentette be, hogy peren kívül megállapodott a Blikkel.

Mint írta, „2021. augusztus 25-én a Blikk című lap mind nyomtatott, mind online változatban cikket és engedélyem nélkül készített fotókat, hamis állításokat közölt rólam és ezzel véleményem szerint megsértette a személyiségi jogaimat és a magánélethez való jogomat.”

Bár a közlemény nem tér ki rá, a hvg.hu és a 24.hu szerint is arról a cikkről van szó, amelyben a Blikk arról írt, hogy saját stéggel rendelkező balatoni nyaralójában él az egykori politikus. Az ingatlanról képeket is közölt a lap, Szájer pedig azután indított pert, hogy a Blikk a „magántermészetű fotókat és tartalmakat felszólításra nem távolította el”.

A Fővárosi Törvényszék 2021 decemberében hirdetett jogerős ítéletet az ügyben, amely a három engedély nélkül készített kép eltávolítására és szóbeli elégtételre kötelezte a Blikket, aminek a lap eleget is tett.

A közleményből az is kiderül, hogy a korábbi politikus 2022. december 29-én megegyezésre jutott a lappal, amely „a további jogsértésektől tartózkodik és saját cselekménye miatt sérelemdíjat fizet számomra.” Erre tekintettel Szájer József a személyiségi jogai megsértése miatt indítható keresettől a Blikkel szemben lemondott. A volt politikus hozzátette:

„Magyarországon a magánszféra sértetlensége mindenkit megillet.”

Szájer József 2020. december 31-ével mondott le európai parlamenti mandátumáról. Két nappal később elismerte, hogy november 27-én részt vett a belga járványügyi szabályok megszegésével tartott brüsszeli szexpartin, amelynek a rendőrség vetett véget. A képviselő hátizsákjában kábítószert foglaltak le, amiről Szájernek, állítása szerint nem volt tudomása és nem is fogyasztott belőle. Végül 250 eurós büntetést kellett fizetnie a kijárási korlátozások megszegéséért, a drogbirtoklási ügyét pedig jogkövetkezmény nélkül lezárták, politikai pályája azonban véget ért.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.