Rákay Philip olyan filmet csinálna a mohácsi csatáról, mint amilyen A rettenthetetlen volt

  • narancs.hu
  • 2023. február 9.

Belpol

Az Aranybulla sorozatról pedig senki nem ígérte, hogy a Gladiátor magyar verziója lesz. 

Rákay Philip azt szeretné, ha a mohácsi csata ötszázadik évfordulójára időzített, magáról a csatáról szóló film A rettenthetetlenhez hasonló hatást váltana ki, mert „aki megnézte, másnap indult volna, hogy Mel Gibson oldalán a skótok szabadságáért küzdjön” – erről Rákay a Mandinernek adott interjújában beszélt, amit a hvg.hu szemlézett. 

Beszélt minden idők egyik legrosszabbnak jegyzett Aranybulla sorozatról is, amivel kapcsolatban azt mondta, „szegény” sorozatról úgy beszélnek a sajtóban, „mintha valami főbenjáró bűnt követett volna el a stáb, miközben csak egy ártatlan dokumentumfilm-sorozat készült, amelyről senki nem ígérte, hogy a Gladiátor magyar verziója lesz.”

Tagadta, hogy ez egy olyan kurzusfilmsorozat lenne, ami az Orbán-kormány működését igyekszik megideologizálni a negatív megítélésű II. András hőssé formálásán keresztül. „S mindehhez meggyőztünk tizenöt elismert kutatót, történészt, archeológust, hogy segítsen a múlt átírásában, hát persze…” – fogalmazott. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.