"Magyarország pillanatnyilag a purgatóriumban van" - Bartha Attila, a Kopint-Tárki kutatási igazgatója a készülő költségvetésről

  • Mészáros Bálint
  • 2009.10.08 00:00

Belpol

A költségvetési törvénytervezet kevéssé kockázatos a makropályára, de az alrendszereknél - egészségügy, közoktatás, közösségi közlekedés, önkormányzati finanszírozás - a feszítő igények miatt nagy a bizonytalanság. A kutató közgazdász szerint ezért a mostani és a következő kormány is a lazítás kísértésébe eshet, ami miatt viszont az eddigi stabilizáció eredményei könnyen elillanhatnak.
A költségvetési törvénytervezet kevéssé kockázatos a makropályára, de az alrendszereknél - egészségügy, közoktatás, közösségi közlekedés, önkormányzati finanszírozás - a feszítő igények miatt nagy a bizonytalanság. A kutató közgazdász szerint ezért a mostani és a következő kormány is a lazítás kísértésébe eshet, ami miatt viszont az eddigi stabilizáció eredményei könnyen elillanhatnak.

Magyar Narancs: Az Állami Számvevőszék és a Költségvetési Tanács is felhívta a figyelmet a költségvetés azon kockázatára, ami a nemzetközi környezet és a fő exportpiacaink fellendülésének bizonytalanságából fakad. Mennyire lehet ebben a helyzetben megalapozott makropályát felrajzolni?

Bartha Attila: Amikor bizonytalanabb a makrogazdasági helyzet, akkor általában az a tanácsos, ha pesszimistább forgatókönyvvel készül a költségvetés, és ebben az értelemben óvatos is a tervezet. Tehát nem azért merülnek fel kockázatok, mert a gazdasági növekedéssel vagy az exportpiacok fellendülésével kapcsolatos várakozások túlzóak lennének, ebből a szempontból az említett intézmények megállapításaiban és gyakorlatilag a teljes kutatói-elemzői közvéleményben konszenzus van.

MN: A már korábban meghozott döntések alapján a költségvetés tartalmazza a kiadáscsökkentést és a hiánycéllal lehetővé tett mérsékelt adócsökkentést. A kormányra készülő Fidesz azonban a költségvetés visszavonását helyezte kilátásba, és hol együttes adó- és hiánycsökkentésről, hol a növekvő hitelesség miatt lehetővé váló hiánycél emeléséről beszél. A mostani helyzetben elképzelhető egészen más fiskális politika alkalmazása?

BA: A hitelesség kulcskérdés. Ebben nagyon jelentős eredményeket ért el a legutóbbi kormány, az elmúlt fél évben több történt ezen a területen, mint az előző két-három év során. A nemzetközi pénzpiacok most már nem alkalmaznak Magyarországra olyan extra felárat, ami a nagyobb kamatokban és adósságtörlesztésben, nehezebben hozzáférhető és drágább hitelekben jelenik meg - elsősorban az állam, másodsorban a bankok, de végül minden forinthitelt felvenni szándékozó számára. Ha a hitelességen elért nyereség még jó néhány hónapig fennáll, akkor az nemcsak a jegybanki alapkamat csökkenésében fog jelentkezni, hanem elkezdenek a hitelkamatok is lefelé morzsolódni. Az a kérdés, hogy a kamatfelár csökkenthető-e gyorsabban akkor, ha egy nagyobb többséggel rendelkező, ha úgy tetszik, stratégiai döntéseket hozni képes kormányzat kerül hatalomra. A vita lényegében akörül folyik, hogy elég-e a nemzetközi pénzpiacok felé nagyobb hitelességet elérni, vagy politikai változásra van szükség, mert a politikai hitelességet a mostani kormány nem tudta biztosítani a megelőző évek hibás költségvetési politikája miatt. Az viszont világos, hogy a nemzetközi piacokon eddig elért valamekkora hitelességi javulás nagyon könnyen elillanhat, mert Magyarország múltjára azért emlékezni fognak. A visegrádi országok közül egyedül Magyarország kényszerült arra, hogy a Nemzetközi Valutaalap igen gyors segítségével stabilizálja a gazdaságot. Jó volna ettől a hiteltől is mielőbb megszabadulni, mert a piaci típusú finanszírozás visszatérte sok más területen javítja az adott gazdaság megítélését. Civilizált, magát a fejlett világ részének tekintő országnak ez nagyon fontos volna.

MN: Mit jelentene makrogazdasági szempontból, ha mondjuk egy-két százalékkal nagyobb lenne a hiány?

BA: Elképzelhető olyan nemzetközi kontextus, hogy ez önmagában nem probléma. Ám ha nem is a túlzó várakozások miatt, de azért vannak kockázatok a mostani költségvetésben. Az valószínűleg nem pusztán percepció, hogy a közszolgálatból élők, az önkormányzatok, a humánerőforrások újratermeléséhez kapcsolódó - oktatási, egészségügyi - területek nagyon nehezen birkóznak meg a mostani megszorításokkal. Az pedig biztos, hogy ebben a szerkezetben, ilyen paraméterek mellett jelentős megtakarítás már kevés területen érhető el, talán még bizonyos állami tulajdonú nagyvállalatoknál. Az önkormányzatoknál például nagy a kockázata, hogy nem teljesülnek a kiadási célok, hiszen a kormány nem saját hatáskörben fog bizonyos kérdéseket eldönteni. Ha a külső pénzügyi feltételek enyhülnek, az önkormányzatok további eladósodására is sor kerülhet. Ezek a kockázatok ugyan nem a makrogazdaságból fakadnak, de könnyen szembesülhet velük a következő kormány.

MN: Az önkormányzatok több mint 400 milliárdnyi kötvénykibocsátásából származó pénzeszközök jó része bankbetétekben pihen, ám választási időszakban vélhetően ebből majd nem keveset elköltenek, ami növeli az államháztartási hiányt. Ez a jelentős kockázat hogyan kezelhető?

BA: Az önkormányzatok költési lehetőségeit lehet szigorítani, erre valószínűleg lesz is hajlandóság. A jegybanknak számos ötlete van a hitelezési feltételek szigorítására - ezeket egyébként én enyhén túlzónak érzem -, és az önkormányzatok esetében is biztos előrukkolnak ilyenekkel, az ÁSZ-nak pedig már most is számos javaslata ismert. Másrészt valószínűleg szükség lesz rövid távú konszolidációra, azaz lesz néhány olyan önkormányzat, ahol annyira kritikus helyzet alakul ki, hogy elkerülhetetlenné válik a politikusi beavatkozás, mentőakció. Ez mindig rendkívül kényes intézményi probléma, de ha a szigorítás és a kimentés egyszerre működik, akkor az stabilizáló hatású lehet. Ha viszont ehelyett változatlan szerkezetben nőne meg az adósságuk, akkor a rossz megítélés nagyon hamar megjelenne az ismét emelkedő kamatokban. Akkor lehet megszerezni a nemzetközi pénzügyi szervezetek és a tőkepiaci szereplők támogatását, ha pozitív, előremutató és hosszú távú előnyökkel is kecsegtető változások lesznek a társadalmi alrendszerekben. A nyugdíjban legalább egy időre viszonylag stabil konstrukciót sikerült beállítani, de az egészségügy nagyon kritikus, a közoktatás szintén, az önkormányzatok és a közösségi közlekedés finanszírozása is a legégetőbb problémák közé tartozik. Még nem kerültünk vissza a jó megítélésű, civilizált országok közé, Magyarország pillanatnyilag a purgatóriumban van. Azért vagyok valamennyire optimista, mert már sokan érzékelik, hogy ezek a rendszerek egyre rosszabb színvonalon működnek, egyre nagyobb közvetlen és közvetett költséggel. A tömegközlekedés jegyárai egyáltalán nem alacsonyak, az ingyenes egészségügy is egyre több fizetési kötelezettséget jelent. Sőt, a mostani stabilizációval szembeni ellenállás is kisebb az én előzetes várakozásaimnál. Ennek persze a szkepszis, az általános kiábrándultság is lehet az oka.

MN: Ha a külső finanszírozás elapadni látszik, és felrémlik a fizetésképtelenség réme, Magyarország mindig összekapja magát valamennyire, spórolni kezd, megszorít, de nincs semmi stratégiailag átgondolt változás. Romlik annyira a versenyképességünk, hogy ezen muszáj lesz változtatni, vagy az idők végezetéig ellébecolunk így?

BA: Készítettünk egy kutatást, hogy más országokban hogyan működik ez, van-e valamilyen belátható tanulási folyamat. Adott időszakban néztük, hogy mennyire a választásokhoz igazodó rövid távra tervezik a költségvetést, hány olyan év van, amikor durva megszorítással vagy túlzott lazítással találják magukat szembe a vállalatok, a közintézmények, a lakosság. Azt találtuk, hogy Magyarország sokkal ciklikusabb ország volt, mint bármelyik szélesebb értelemben vett kelet-európai ország. Máshol a 2000-es években már csak elvétve fordult elő, hogy nagyon szélsőséges fiskális szigorítás vagy lazítás ment végbe. Lengyelországban például az utolsó időszakban szintén nem volt alacsony a kamatszint, a devizahitelek felvétele mégsem volt olyan mértékű, mint nálunk, mert a lakosság egy részénél és a vállalatoknál érzékelhető volt a tanulási folyamat. Magyarország viszont a 90-es években is nagyon tisztán mutatta ezt a periodikusságot, 2002-2003-tól ez még fel is erősödött, és 2006 után is lassúbb volt a korrekció az elvárhatónál. Most a válság megint csak kényszerként, külső ostorként hozta meg a kiigazítást, nincs mögötte konszenzus. Emiatt sajnos a kétség teljesen jogos. Abban lehet bízni, hogy a krízis olyan mély, a lakossági fogyasztás olyan húsba vágóan zuhant - holott a korábbi években is csak azért tudott szinten maradni, mert a növekvő hitelfelvétel ezt biztosította -, hogy a mostani sokknak lesz pozitív tanulási következménye is.

MN: Általában is, most pedig pláne az uniós forrásoktól várjuk a csodát. Mekkora szerepük lehet az amúgy igen szerény mértékű beruházási rátában?

BA: Sokat számít, mert nem mindegy, hogy a mostani 6-7 százalékos GDP-csökkenés milyen szerkezetben történik. A kisebb méretű kelet-európai országokhoz képest nálunk sokkal nagyobb a fogyasztás visszaesése, elég komoly a külkereskedelmi többlet, viszont a beruházások nem estek vissza olyan nagy mértékben.

MN: A hazai finanszírozásúak nem is tudtak csökkenni, hiszen korábban sem igen voltak.

BA: Pontosan, ezek 2006-2007-ben már visszaszorultak, így az uniós források a beruházások mennyiségi mutatóiban mindenképpen megjelennek. Az előzetes ismeretek szerint Magyarország jól teljesít az uniós források lehívásában, de azt csak hosszabb távú hatáselemzés tudja majd eldönteni, hogy menynyire hoznak érdemi, fenntartható gazdasági növekedést. Azt azért nem gondolom, hogy ez feltétlenül és kizárólag haszontalan dolgokra folyik el. Az viszont biztos, hogy az elmúlt években az állami beruházásokat szinte kizárólag ezekből finanszírozzuk, ezzel, ha úgy tetszik, lemondtunk az önálló beruházási stratégia megalkotásáról, feladtuk a gazdaságpolitikai függetlenségünk egy részét. Ez nevezhető praktikus alkalmazkodásnak a szűkülő költségvetés kínálta helyzethez, viszont a felhasználási területeket kijelölő szabályok nem feltétlenül a magyar gazdaság igényeit fedik le. Maradnak fehér foltok, és ebből még sok bajunk lehet a jövőben. Másrészt az önkormányzatok és a régiók pénzosztó szerepe minden bizonnyal tovább nő, a decentralizáció irányába ható tényezők megerősödtek, és már nem is csak az EU részéről érkező igényekből következően, hanem a régiós döntéshozó szervezetek és egyének részéről is. Izgalmas intézményi harc előtt állunk, amelynek nagyon komoly költségvetési hatásai is lesznek.

MN: Az eddig elmondottak alapján tehát úgy tűnik, hogy addig viszont az új kormány sem tud nagyon más költségvetési politikát folytatni.

BA: Vannak, akik azt gondolják, és nem is feltétlenül politikai haszonszerzés miatt, hanem gazdaságfilozófiai alapállásból, hogy Magyarországon is folytatható lenne az az élénkítő kormányzati politika, amit a többi visegrádi ország alkalmazott az elmúlt fél-egy évben. Ha folytatódik a kamatszintek lemorzsolódása, megnő erre a kísértés, talán már a választásokat megelőző időszakban. Előfordulhat, hogy amint a politikusok látják a kétségtelen ágazati és ellátórendszerbeli feszültségeket, azt gondolják, hogy néhány tizedponttal nagyobb államháztartási hiányban azért még meg lehet egyezni a pénzügyi befektetőkkel. Nagyon nehéz megérteni, hogy az is eredmény, hogy elkerültük azt a visszaesést, amivel Lettország és a többi balti állam most szembesül, de amivel néhány hónapon belül, meglehet, Románia is szembesülni fog. Ha megnő a hiány, amire pusztán a kockázatok miatt is van esély, és nem párosul a részrendszerek hosszú távú, előremutató változásával, akkor biztosan romlik a magyar gazdaság megítélése, és az elmúlt hónapok stabilizációja miatti pici nyereség elvész. Nagyon törékeny a magyar gazdaság, nincsenek belső megtakarítások lényegében semelyik szektornál. Érdekes példa Bulgária, amely 2010-ben a régió legstabilabb költségvetési helyzetű gazdasága lesz. A rengeteg probléma, a hihetetlen mértékű korrupció ellenére a költségvetési tervezésben mégis érvényesül bizonyos racionalitás, pedig biztosan lehetne ott is sokkal többet költeni az egyes területekre. Ha ez a négy százalék körüli hiány nálunk megmaradna jövőre is, akkor valami keveset tényleg megtanult a magyar gazdaságpolitika.

MN: Pedig ez a szint ekkora államadósságnál nem is olyan perspektivikus.

BA: Ha könnyebb és olcsóbb lesz az új adósságok finanszírozása, akkor meglepően rövid távon, egy-két év alatt át tud fordulni csökkenésbe. Ráadásul a válság keltette riadalom, az árfolyam elszaladása erős támogatottságot jelenthet az euró bevezetésének. Erre már nemcsak a Nyugathoz tartozás szimbólumaként, hanem komoly védőernyőként tekint a lakosság is. Az persze látszik, hogy a mostani szakértői típusú kormánynak elsősorban az a fontos, hogy legyen egyensúly, ne nőjön nagyon az adósság, és szeressenek minket a pénzpiacok - és ez középtávon is biztosan igaz lesz. Szerintem ezt a Fidesz gazdaságpolitikusai is tudják. Mert ha nem szeretnek minket a pénzpiacok, akkor honnan jön a költségvetési hiány finanszírozása?

Neked ajánljuk