"Ha mindent nem tehetünk is, semmit nem tennünk őrültség lenne" - ez az Esterházy Miklóstól származó idézet fogadja Balog Zoltán honlapján az olvasót. A lelkész-politikus elbeszélése szerint még kamaszként talált rá a 16. századi államférfi nevezetes mondatára, s mivel világéletében ez a fajta attitűd határozta meg gondolkodását és cselekedeteit, tépelődések nélkül tette mottójává a rekatolizált arisztokrata bölcsességét. A magát szabadelvű-konzervatív reálpolitikusnak valló Balogra sokan irigykedve tekintenek a jobboldalon: hű barátjaként szabad bejárása van a káderek számára oly nehezen megközelíthető pártelnökhöz.
Közli az öntudat
Bár fideszes forrásaink mindegyike leleményes, a másik fél szempontjaira is érzékeny, kompromisszumkész tárgyalónak tartja a Fidesz frakcióvezető-helyettesét, Balog hosszú, buktatókkal teli utat járt be, míg felismerte, hogy a megfontolt taktikázással többre megy, mint a kemény ütközésekkel. Fiatalkorát a '70-80-as években a permanens lázadás, az egyént semmibe vevő rendszerrel és a "sunnyogó" korrumpált egyházzal szembeni elégedetlenség, a határozott, radikális megoldásokra is kész tettvágy határozta meg.
Az 1958-ban Ózdon született Zoltán gyerekkorát egy ezerfős borsodi bányászfaluban, Nekézsenyben tölti, ahol édesapja református lelkészként szolgál. Az idősebb Balog első generációs értelmiségi, aki nemcsak ezért - a református egyházban komoly tekintélye van a többgenerációs lelkészdinasztiáknak -, de az engedély nélkül tartott ifjúsági evangelizációi és szociáldemokrata nézetei miatt is kilóg a sorból. A paraszti famíliából kiemelkedő apa a negyvenes évek második felében a kommunista irányítás alatt álló Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség borsod megyei szervezőtitkára volt. Az ötvenes évekre viszont kiábrándul a rendszerből, a holland és a felvidéki reformátusokkal fenntartott kapcsolata miatt később a család rendszeres zaklatásnak van kitéve. Amikor fia részt vesz a Ki tud többet a Szovjetunióról? versenyen, és oroszországi jutalomutazásban részesül, ráveszi, hogy csempésszen bibliákat Moszkvába - pedig tudja, lebukása esetén kemény retorziókra számíthat a család.
Refkó diszkó
Fotó: Máthé Zoltán / MTI
Az ifjú Balog az általános iskola elvégzése után a debreceni református kollégiumban folytatja tanulmányait. A gimnáziumi évek alatt többször is konfrontálódik a tanárokkal, a kollégium vezetőségével. Nehezen viseli az alma mater elitizmusát: a harminckét osztálytársból tizenhatnak lelkész az apja. "Úgy láttam magunkat, hogy tudatlanok, tájékozatlanok vagyunk, és van bennünk egy adag kisebbségi arrogancia is" - ekképp vall a kollégiumi periódusról és az egyházról a Halász Zsuzsa készítette interjúkötetben (Mélység és magasság, Budapest, 2006). Ugyanitt persze elismeréssel szól a kollégium diákönkormányzatáról, s az élet iskolájának nevezi a "refit". A diákok és a tanárok körében is népszerű: egyszerre főapparitor (felügyelő) és a diákönkormányzat választott vezetője. Ám egy adott pillanatban rádöbben, nem lehet egyszerre mindkét felet képviselni. A kollégiumban volt egy renitens, a tanárok életét folyamatosan megkeserítő csoport, amely csínyjeivel túlment minden határon. Az egyik vállalhatatlan akciójuk után Balog feladja őket, amiért később sok tanuló neheztel rá. Miként a Narancsnak elmesélte, ekkor választotta mottónak a nevezetes Esterházy-idézetet.
Valamivel később a kollégium vezetőségével is összezördül: néhány társával az érettségi előtt "ráénekli" a tiltott nótának számító székely himnuszt a pártházra. Az esetnek egy vájt fülű munkásőr is tanúja, mire kicsapják az internátusból - igaz, hagyják leérettségizni. Ebben az időszakban már kifejezetten rossz a véleménye a rendszerrel együttműködő egyházról. Diákéveiben bekapcsolódik a német evangélikus felekezethez kötődő Engesztelési Mozgalomba (Aktion Sühnezeichen, ASZ), a szervezet táborában nyaral, nyelvet tanul. Lenyűgözi az ASZ-ben uralkodó szabadság, a koedukáció, a tekintélytisztelet hiánya: mindez nagyban különbözött a hazai, "nagyon szigorú törvényekkel körülírt egyházi világtól" - mesélt az élményeiről a szervezet magyarországi kapcsolatait kutató Király Editnek (Hordozható eszmék?, Regio, 2008. 3. szám).
Az érettségi után minden addigi köteléktől megszabadul: esze ágában sincs az apai hivatást folytatni, "istennélkülinek" deklarálja magát, és 1976-ban jelentkezik egy diósgyőri esztergályos-tanfolyamra. Radikális változás ez az életében: a tanulók kétharmada alulról jött, büntetett előéletű - kissé furcsán néznek a gimnáziumból odavetődött, Cseh Tamást hallgató intellektuelre. Ennek ellenére hamar megkedvelik a "pópát", majd a tanfolyam végén kérvényezik, hadd alkossanak külön brigádot a gyárban, és legyen Balog a vezetőjük - a hatalom persze nem engedélyezte, hogy egy lelkészgyerek álljon a csapat élén.
Tetőző ifjúsági probléma
"Az meg, hogy az egyház nem egészen olyan, mint amilyet én magamnak gondolnék? Akkor is az én anyaszentegyházam" - beszélt a megtéréséről Halász Zsuzsának. 1978-ban ugyanis visszafordul a felekezetéhez - beiratkozik a debreceni teológiára -, ám hiába lett megértőbb, később sem ússza meg a konfliktusokat. Kapcsolatba kerül ugyanis egy Magyarországon tanuló holland protestáns házaspárral. A biztonsági szervek ezért kémnek nézik, és megpróbálják rávenni, jelentsen nekik is, legyen "kettős ügynök". Mivel nem megy bele a játékba, folyamatosan fúrják a püspöknél, akinek kezd kényelmetlenné válni a "furcsa" viselkedésű fiatalember. Amikor Balog az engedélye nélkül feleségül vesz egy Debrecenben tanuló keletnémet lányt, kirúgja a teológiáról. Búcsúzóul figyelmezteti: amíg ő él, Balogból nem lesz lelkész.
A másodszorra elcsapott debreceni diák bosszúból "átigazol" a pápistákhoz. 1980-ban bekopogtat a katolikusokhoz, munkát kér: egy rövid ideig a püspökszentlászlói szociális otthon gondnokaként keresi a betevőt - közben a felesége hazaköltözik az NDK-ba. Egy röpke év sem telik el, a tiszántúli egyházfővel rivalizáló dunamelléki püspök felveszi a budapesti teológiára, majd kiküldi Berlinbe és Halléba "peregrinálni", így együtt lehet a családjával.
Ebben az időszakban kapcsolódik be a Dialógus csoport szervezésébe, és próbálja feleleveníteni régi ASZ-kapcsolatait. Összeismerkedik a demokratikus ellenzék, illetve a SZETA meghatározó figuráival, így későbbi - második - felesége barátnőjével, Hodosán Rózával, valamint Donáth Lászlóval, Szent-Iványi Istvánnal, Tamás Gáspár Miklóssal és a népi ellenzékhez sorolt Csengey Dénessel. Megint felkelti az állambiztonság érdeklődését: a szervek nem tűrik el az 1981-ben alapított, az Országos Béketanácstól és Hazafias Népfronttól függetlenül működő, nyugati kapcsolatokkal rendelkező békemozgalmat. Hiába kérik a párt vezetői - köztük Aczél György -, a Dialógus nem akar különbséget tenni "a gonosz amerikai" és a "jóságos szovjet" atomfegyverek között, ezért 1983-84-ben folyamatos rendőri vegzálások közepette bedarálják a mozgalmat.
Ehhez az időszakhoz köthető egy másik életre szóló, meghatározó élménye: megismerkedik a komoly szakmai reputációval rendelkező szabadelvű teológussal, Vályi Nagy Ervinnel. A több évtizedes elszigeteltség után (1956-ban a csurgói lelkész a helyi nemzeti bizottság vezetője volt, amiért a forradalom bukása után meghurcolták) a fővárosi teológiai akadémián tanító professzor mágneses vonzerővel hat az előadásait látogató fiatalokra. A hat nyelven beszélő, a kurrens nyugati - különösen a német és a svájci - teológiai-filozófiai irányzatokat jól ismerő Vályi radikálisan mást mond, mint amit a korabeli református egyházvezetők vallanak a politika és a vallás viszonyáról. "Aki hisz, az nem fut" - hangoztatja. Szerinte a teológia őrtorony, és nem elefántcsonttorony, ahova el lehet bújni a felszínesség és a nyájszellem elől. A teológus ellenzéki körökben is nagy tekintélynek örvend, a szamizdatban megjelent Bibó-emlékkönyv egyik szerzője.
Balog 1983-ban két év NDK-s kintlét után leteszi a lelkészképesítő vizsgát, majd feleségével és három gyerekével kiköltözik a Budapesttől alig harminc kilométerre fekvő Maglódra szolgálni. 1987-ben a Tübingeni Egyetemen kap posztgraduális egyetemi ösztöndíjat, két évig az NSZK-ban élnek. Erre az időszakra már megromlott a házassága, keletnémet felesége kint is marad Tübingenben. Balog visszatér Magyarországra, majd 1990-ben újranősül (második feleségétől két gyereke született). Ez újabb fekete pont az egyházi bizonyítványban, ugyanis református körökben sem tolerálják a válást - bár a katolikusokkal ellentétben a kálvinistáknál nem számít szentségnek ("sákramentumnak") a házasság.
Nem én vagyok, aki valamit akar
Fotó: Kovács Tamás / MTI
A debreceni püspökkel való konfliktusa, mozgalmi múltja, afférjai az állambiztonsági szervekkel, sajátos, nyíltan vállalt nézetei, egyházbírálata miatt a nyolcvanas évek második felében fekete bárány az egyházában, fényes karrierre nem számíthat (legfeljebb óraadó lehet az Újszövetség Tanszéken). Így egyenes út vezet a radikális és azonnali változásokat követelő Fideszbe: 1991-től a Fidesz-frakció egyház-politikai tanácsadója lesz. Érdekes, hogy a manapság közreadott életrajzaiban szemérmesen elhallgatja: több évig Fodor Gábor mellett dolgozott, hiszen Fodor vezette a frakció egyház-politikai munkacsoportját.
"A református lelkészi családból származó Németh Zsolt keresett meg, hogy elkelne némi evangelizáció a pártban" - meséli Balog a Narancsnak, miként került szorosabb kapcsolatba a Fiatal Demokraták Szövetségével. "Egy nagyon kreatív, felkészült csapat vett körül, Balog mellett ott volt Nagy Péter Tibor oktatáskutató és Topolánszky Ákos addiktológus" - elevenítette fel a kilencvenes évek első felének eseményeit lapunknak Fodor Gábor, aki 1993-ig vezette az emberi jogi bizottságot. "Zoli nemcsak egyházügyi, teológiai kérdésekben volt felkészült, de az NDK-s tapasztalatai és az itthoni ügyei miatt az ügynökkérdést is behatóan ismerte" - teszi hozzá. "Csendes, szelíd, visszahúzódó fiú volt" - így a '93-ban a Fideszből kilépő Fodorral tartó Ungár Klára.
Fellazult tételben
Más forrásaink szerint a Fidesz prominensei Balogra már 1989-ben felfigyeltek egy a Beszélőben és a Hitelben publikált írása miatt. A Vitairat a református egyházról Magyarországon című tanulmány - nagyrészt Vályi Nagy Ervin szellemében - élesen bírálja a hazai kálvinista egyházat. Az írásmű a reformátusok szemére veti, hogy miközben a kiüresedő és elidegenítő késő kádári rezsim idején sokan igényelték volna az egyház segítségét, támogatását, az elgyávult vezetők féltek kiállni a híveikért. Ezzel a 80-as években már a szabadegyházak malmára hajtották a vizet, melyek "hatásosabb védelmet nyújtottak a hidegnek és gonosznak megtapasztalt világgal szemben". Úgy ítéli meg, hogy még a hierarchikus szervezetben és zártságban működő katolikus egyház is jobban teljesített az elnyomás évtizedeiben, mint a református.
A vitairat súlyos hibának tartja, hogy az egyház az 1970-80-as években meg sem próbálta tágítani a mozgásterét: 1948 és 1987 között egyetlen kettős jelölés sem volt a püspöki tisztségekre. "Kritikusan szembe kell nézni azzal, hogy milyen szerepet játszottunk az elmúlt negyven évben. Az elkészítendő analízis csak akkor segít tovább bennünket, ha szóhoz jutnak benne azok, akik áldozatul estek ennek a társadalmi szerepnek" - figyelmeztet Balog a cikkében. Hiányolja a konciliáris - a harmadik világ gondjaira nyitott - szemléletmódot, illetve megjegyzi: "az erdélyi helyzet miatt tiltakozó egyházi politikának van itthon egy aktuálisabb mércéje is. Mikor fog nekünk annyira fájni a magyarországi cigányság szociális és kulturális periferikussága, mint az erdélyi magyaroké?".
Mivel az 1990-es években csigalassúsággal folyik az egyház megújhodása, sokáig nem változik a történelmi felekezetekről alkotott véleménye. "Sok képmutatást éreztem abban, ahogy a kereszténység akkoriban megjelent a közéletben" - mondta a HVG-nek két évvel ezelőtt adott interjújában. Többek között ezért sem látja visszatetszőnek a Fidesz egyházakkal szembeni megnyilvánulásait, happeningjeit ("Csuhások! Térdre, imához!") "Az akkori fideszes egyházkritikával részben egyetértettem, ma is látok benne igazságot, legfeljebb nem mondom olyan hangosan" - mondta a 2006-ban vele készült interjúkötetben. Ám a Magyar Narancs pápalátogatással foglalkozó "cápaszáma" már neki is sok, igaz, utólag elismeri, egy avantgárd lapnak joga van bármin, akár még a pápán is viccelődni. Bár nem csatlakozik Tirts Tamás és Sasvári Szilárd az Új Emberben közzétett elhatárolódó nyilatkozatához, ő is úgy gondolja, hogy a Fidesznek jeleznie kellene: nem ért egyet a lapban megjelentekkel - véleményét végül a Vigiliában publikálja (Pápalátogatás protestáns szemmel, 1992/6.).
Ebben az időszakban elkötelezett híve az egyház és az állam szétválasztásának, úgy véli, soha többet nem szabad megengedni, hogy a kormányzat beavatkozzon a felekezetek életébe. Németh Zsolttal és Iványi Gábor metodista lelkésszel együtt felveti, szedjék össze az állambiztonsági irattárakból az egyházakat érintő dokumentációt, és küldjék át a felekezeteknek. Azt javasolják, állítsanak fel olyan, makulátlan lelkészekből, laikusokból álló bizottságokat, melyek áttekintik az iratokat és elbeszélgetnek az érintettekkel.
"Amikor kiléptem a Fideszből, hívtam, tartson velem, de maradni akart. Pedig nem volt igazán jó véleménye a párt új stílusáról" - állítja Fodor. Később még egyszer megkörnyékezik a baloldalról: 1994-ben felkérik, vegyen részt a kormány mellett működő egyházügyi munkacsoportban. Állítja, hogy amikor meglátta, hogy a listán több olyan személy szerepel, aki 1990 előtt az egyházügyi hivatalban dolgozott, hallani sem akart az együttműködésről. Különben is az első ciklus végén már Bonnba készül, ahol 1996-ig az egyetem tudományos munkatársaként dolgozik, a doktori disszertációját készíti elő.
Így kellett ennek történnie
A bonni fakultáson újabb csalódás éri. A magyar protestáns teológia és az államszocializmus kapcsolatát tanulmányozza, amiről összeállít egy közel háromszáz oldalas német nyelvű szöveggyűjteményt, illetve előkészíti az anyag kommentárját, a voltaképpeni disszertációt. Ám a bevezetőnek szánt első kötetre (az 1997-ben megjelent Mitarbeiter des Zeitgeistes) kiadóként rákerül a professzora neve is, így az nem lehet disszertáció. (Az elemző második részt azóta sem írta meg - közbejött a miniszterelnöki főtanácsadóság.)
Hazatérése után átveszi az 1993-ban elhunyt Vályi Nagy Ervin Hold utcai német ajkú gyülekezetét, de a Fideszből is megkeresik, amely javában dolgozik az 1994-es választásokon elvérzett jobboldal újjáépítésén és egyesítésén. Olyan egyházügyi szakértőkre van szüksége a pártnak, akik kereszténydemokratává fazonírozhatnák, akik megtalálják a hangot a történelmi egyházakkal. Ekkortájt tér meg Orbán Viktor és Kövér László, s ebben forrásaink szerint igen jelentős a szerepe Balog Zoltánnak is - de hiába faggatjuk, erről az általa nagyon személyesnek, bensőségesnek tartott eseményről nem kíván beszélni. Balog erősödő tekintélyéről árulkodik, hogy a Fidesz református képviselői 1998-ban nem a Bazilikába tervezett ökumenikus miséről, hanem a Hold utcai istentiszteletről mennek át a Parlamentbe esküt tenni.
Balog Zoltán Orbán hatására válik közéleti szereplővé, óvatosan és megfontoltan nyilatkozó politikussá. Mások úgy vélik, sokat tanult Fodorék hajdani eltávolításából: rájött, hogy a Fideszt irányító tandemmel nem érdemes konfrontálódni, többre megy, ha konstruktívan viszonyul a vezetőséghez, és megpróbálja belülről formálni a pártot. 1998-tól Orbán Viktor miniszterelnök főtanácsadójaként ráadásul az egyházpolitika szürke eminenciásává válik, lehetőséget kap arra, hogy felekezetének megújulását is elősegítse - radikalizmusa ekkor már rég a múlté. "Soha nem hízelegtem, és sokakkal ellentétben - akik hirtelen nagyon bátrak lettek - nem is támadtam rá, amikor a Fidesz nehéz helyzetbe került. Néhány jókor mondott, jól eltalált mondat, ez lehet a barátságunk titka" - beszél az Orbánhoz fűződő kapcsolatáról.
A '90-es évek végén jelentős szerepet játszik a vatikáni szerződés többi történelmi egyházra való kiterjesztésében, komoly kapcsolati hálóra tesz szert. A katolikusok is sokra tartják, értékelik, hogy elkíséri Orbánt a vatikáni útján. "Ha a püspökök tárgyalni akarnak Orbánnal, Semjén Zsolt együttműködését kérik, ha viszont kötetlenül beszélgetni, tanácskozni akarnak, akkor Balog közvetít" - állítja egy neve elhallgatását kérő, egykoron az elnök mellett dolgozó forrásunk.
A választás évében tovább emelkedik a lelkész-politikus csillaga: egy éven keresztül Mádl Ferenc államfő hivatalának (KEH) Társadalompolitikai Főosztályát irányítja. Minden befolyását latba veti, hogy a Hegedűs-dinasztia által mélypontra juttatott református egyházat talpra állítsa - ehhez viszont előbb le kellett váltani a dunamelléki kerület püspökét. A folyamat már 1997-ben elkezdődött, amikor a kálvinista felekezet Bölcskei Gusztávot választotta az országos vezetőnek. 2002-ben a zsinat kimondja, hogy a politizáló lelkészeknek szüneteltetniük kell egyházi tevékenységüket, egy másik határozat pedig arról dönt, hogy a hetven évet betöltött tisztviselőknek kötelező nyugdíjba vonulniuk. Ám a dunamellékiek a maguk kerületében ezt nem vezetik be, ami arra utal, hogy Hegedűsék hatalmát nem lesz könnyű megtörni. A püspök ugyanis tizenkét éven keresztül ügyesen használja a kálvinistákat feszítő finom törésvonalakat, hogy az egyháziak többségét az oldalára állítsa. Amint szorult helyzetbe kerül, ismét előkapja az átvilágítás kérdéskörét (miközben korábban maga is kiegyezett a régi rendszer tisztviselőivel), és megpróbálja rásütni ellenzékére, hogy elutasítja a nemes törekvést - ezt a látszatot erősítette, hogy Bölcskei és az országos zsinat valóban nem repesett a gondolatért.
2002. augusztus 30-án a Hold utcai templomban bont zászlót a Hegedűs menesztését és a Vályi-tanítvány Bogárdi Szabó István megválasztását célzó irányzat. Az eseményen a volt kormányfő is tiszteletét teszi, jelezve, kinek az oldalán áll - pár órával később Hegedűsék bosszúból szétharangozták a Fidesz Szabadság téri tüntetését. A mozgalom két oszlopos tagja - Tőkéczki László és a Protestáns Fórumot képviselő Balog Zoltán - Orbán tanácsadója. A megméretésen 61:39 arányban végül Bogárdi győzedelmeskedik. (A püspökváltás hátteréről lásd: Másként nem tehetnek, Magyar Narancs, 2002. december 19.)
Információink szerint Balog már ekkor távlatosabb stratégiával rendelkezett, és Bogárdi kinevezését csak az első lépésnek tartotta. Sokat elárul erről, hogy idén februárban a dunamelléki püspök megpróbálta elhódítani Bölcskeitől a zsinat elnöki posztját. A választás eredményét a Bogárdival szoros kapcsolatban és barátságban álló Balog fegyelmezetten tudomásul vette, együttműködése a pártpolitikától nagyobb távolságot tartó Bölcskeivel továbbra is zökkenőmentes. Bár a jelenlegi kormány tevékenységét rendszeresen bíráló Bogárdi sokkal szorosabban kötődik a jobboldalhoz - gyakran vesz részt Orbánnal közös rendezvényeken -, ő sem kritikátlan a Fidesszel szemben. Amikor vezető politikusaik 2002 után elmaradoztak az istentiszteletekről, odavetette: "úgy tűnik, a Fideszt csak akkor érdekli a jóisten, ha hatalmon van". Balog és a Vályi-tanítványokat összefogó Théma Egyesület ma is rendszeresen szorgalmazza az egyház átvilágítását és az ügynökkérdés lezárását. (A közelmúltban derült ki, hogy a börtönben Vályit is beszervezték, igaz, arra nincs bizonyíték, hogy szorosabban együttműködött volna az állambiztonsággal.)
Útra vált a jobbik részem
Igazán aktívan a közel egyéves KEH-es kitérő után kezd politizálni. 2003 decemberében - miközben hivatalosan nem tagja a Fidesznek (a református lelkészek nem lehetnek párttagok) - kinevezik a Szövetség a Polgári Magyarországért nevet viselő pártalapítvány élére, idén augusztustól pedig ő veszi át Martonyi Jánostól az Orbán évértékelő beszédeit szervező Magyar Polgári Együttműködés Egyesület irányítását. 2006-ban a pártelnöknek komoly tervei vannak Baloggal: valamilyen fontosabb - állítólag államtitkári - posztot kíván rábízni a győzelem esetén felálló új kormányában, ezért felteszi az országos listán biztos befutónak számító 18. helyre.
A választásokat azonban az MSZP nyeri, és a szokásjognak megfelelően az ellenzék kapja az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöki székét. Információink szerint Semjén Zsolt is nagyon ambicionálta a posztot a KDNP számára, ám a pártvezetés nem szívesen bízta volna a kereszténydemokratákra a testület irányítását. Így Balog kerül a plénum élére, a KDNP-t pedig a nemzetbiztonsági bizottsággal kárpótolják. (A cserebere miatt esett el ez utóbbi poszttól Kövér László.)
A lelkészi tevékenységét felfüggesztő képviselő nagy lelkesedéssel veti bele magát a munkába. Határozott szándéka, hogy az emberi jogi témát a jobboldali agenda részévé tegye, a problémakör úgymond ne csak a "liberálisok luxustémája" legyen (nézeteiről lásd keretesünket). A kezére játszanak a 2006. őszi utcai zavargások idején történt rendőrségi visszaélések. Balog folyamatosan napirenden tartja a témát, élesen bírálja a kormányt, miközben a garázda tüntetőkre kevesebb szót pazarol. Igaz, mindig hozzáteszi, hogy a tüntetőknek is be kell tartaniuk a törvényeket, s aki - "akár jogos felháborodásból is" - csak egy követ is dob a rendőrök felé, annak vállalnia kell a felelősségre vonást. Ha e visszafogottságát a baloldali sajtó a szemére veti, rendszeresen így vág vissza: amennyiben "a hatóság lépi át a törvényes keretet, az mindig súlyosabban sérti a jogállamot, mintha a civilek tévednek meg". Nyilatkozataiban "lopakodó diktatúráról" beszél, egy alkalommal azt állítja, hogy a 2006-os őszi események olyanok a magyaroknak, mint 2001. szeptember 11. volt az amerikaiaknak. Interjúiban azt sugallja, hogy az események mögött valamiféle összeesküvés áll, Gyurcsány Ferenc bizonyára szándékosan hagyta veszni a tévészékházat, a karhatalom direkt nyomta rá október 23-án a titkosszolgálatok által segített szélsőjobbos huligánokat az Astoriánál békésen emlékező tömegre. Kemény megszólalásai kiverik a biztosítékot a szocialistáknál és a szabad demokratáknál, a parlamentben és a bizottságban rendszeresek a szócsaták - leszámítva a rendőrségi panasztestület felállítását, szinte semmiben nem tudnak egyezségre jutni. 2006-ban kéri, hadd csatlakozhasson az őszi eseményeket kivizsgáló Gönczöl-bizottsághoz, ám a kormánypártiak hallani sem akarnak róla.
Egy idei februári akciójával viszont már túl messzire megy, fellépését még a jobboldali médiában is kritikusan szemlélik. Amikor a pozsonyi parlament emberi jogi bizottsága Budapestre látogat - cél a két ország között megromlott kapcsolat javítása -, megpróbál lejátszani egy filmet a tavaly őszi dunaszerdahelyi incidensről (ahol szlovák rendőrök magyar szurkolókat vertek). Csakhogy az MSZP-s képviselők nem hajlandók megszavazni a napirendet, a szlovák honatyák pedig még a terembe sem mennek be - a pozsonyi testület elnöke, az MKP-s A. Nagy László is kifejezi rosszallását. Balog állítja, hogy a napirendről előre egyeztetett szlovák kollégáival, jelezte, hogy a dunaszerdahelyi ügyet fel akarja vetni, csak azt nem részletezte, hogy ezt miként teszi meg - nem említette például, hogy lenne filmvetítés.
Bár elsőként indítványozza, hogy a bizottság ítélje el a Magyar Gárda tevékenységét - ezt a testület 2007 decemberében meg is tette -, a romakérdésben tett nyilatkozatai hagynak némi kívánnivalót maguk után. A Heti Válasznak adott februári interjújában úgy fogalmaz: bizonyos értelemben lehet "cigánybűnözésről" beszélni, ugyanis vannak olyan speciális bűncselekménytípusok, melyek elsősorban a roma közösségekben ütik fel a fejüket. Igaz, rögtön hozzáteszi: ez nem a bőrszíntől, hanem a társadalmi-szociális környezettől függ, a "perspektíva nélküli világ" terméke.
Egyébként Balog a politikailag korrekt beszédmód nagy kritikusa. A tények elhallgatása, "becsomagolása" egy életidegen nyelvezetbe szerinte a szélsőjobb malmára hajtja a vizet. Többek között ezért is ellenzi, hogy törvényi szigorítással lépjen fel az állam a gyűlöletbeszéddel szemben. Ugyanakkor a különféle bizottsági meghallgatásokon határozottan bírálja a kormányt, amiért egyre csökkenti a cigányság felzárkóztatására, a telepek felszámolására elkülönített pénzt. Bár az emberi jogi bizottság határozatban ítélte el a nagycsécsi gyilkosságot, politikai ellenfelei szerint furcsa, hogy a testület elnöke nem követelte olyan határozottsággal és olyan kitartóan a cigányok elleni támadások kivizsgálását, mint a rendőri túlkapásoknál. A Magyar Nemzetnek idén május 21-én - amikor már lehetett sejteni, hogy a gyilkosságok mögött rasszista szándék van, és erre a rendőri vezetők is utaltak - szerencsétlenül úgy fogalmazott, hogy "a cigányságra leselkedő legnagyobb veszély azonban nem a rasszizmus, hanem a kilátástalanság".
Tombol az önazonosságA lapunk által megkeresett politikusok és lelkészek szerint Balog pályáján az 1990-es évek közepén következett be a legjelentősebb, máig ható fordulat. Ezt kritikusai - köztük Donáth László evangélikus lelkész, szocialista honatya - egyenesen meghasonlásnak tekintik, míg elvbarátai, lelkésztársai úgy vélik, ellenfelei félreértették a református tiszteletes 80-as évekbeli radikalizmusát, mert az elvi alapvetés évtizedek óta változatlan. "Számomra a liberalizmus nem szitokszó, ám én a libertas Christi talaján állok" - nyilatkozott Balog Zoltán a Narancsnak. "A Krisztusban elnyert szabadság nemcsak a személyes, belső szabadságunkat jelenti, hanem a közösségét is, amelyhez tartozunk" - fogalmazott egy Magyar Nemzet-interjúban. Úgy véli, a legélesebb véleménykülönbségek a határhelyzetekben mutatkoznak meg. Nagyon fontosnak tartja, hogy az egynemű párok együttélését jogilag elismerje a törvényhozó, ám ez szerinte nem vethető össze a házasság intézményével, éppen ezért ellenzi a gyereknevelési és örökbefogadási jogok kiterjesztését a homoszexuális párokra. Bár az abortuszt gyilkosságnak tartja, nem gondolja, hogy ezt az álláspontot a büntető törvénykönyv részévé kellene tenni, hiszen tudja, hogy a társadalom egy jelentős része erről nem úgy gondolkodik, ahogy ő. Nem ellenzi a kisegyházak missziós tevékenységét, úgy véli, ha egy ateista embert térítenek meg, akkor sikerült egy lelket Isten felé fordítani. Ha a történelmi egyházak korábbi követőjét fogadják a soraikba, akkor a kitérésért az elbocsátó felekezet a hibás, amiért nem tudta megtartani a közösségben az illetőt. A szélsőségesek megítélésében nem ért egyet a szocialista-liberális oldallal: "Bár elítélem a rasszizmus minden formáját, és azokat, akik e nézeteket terjesztik, nem mondhatunk le azokról az elkeseredett emberekről, akiket megtévesztenek." Érdeklődésünkre, hogy mit szól a fideszes képviselők autóin - különösen az Orbán Viktor kocsiján - feltűnő Nagy-Magyarország matricákhoz, azt válaszolta, érteni kell az üzenetet: ezzel kívánják jelezni a határon túli magyaroknak, hogy a szerencsétlen kimenetelű 2004. decemberi népszavazás ellenére sem mondtak le róluk. Igaz, teszi hozzá, ő ezt mellőzi, csak egy "igen" feliratot ragasztott az autójára. Bírálói a szemére vetik, hogy mostanság ő is a rabja lett annak a "kettős nyelvezetnek", amely az ezredforduló óta a Fidesz prominenseinek sajátja. Azaz akárhányszor elítéli az antiszemitizmust vagy a holokauszttagadást, mindig hozzáteszi: elfogadhatatlan, hogy egyesek politikai előnyszerzésre használják az antiszemitizmus vádját. Megjegyzésünkre, hogy a kettő nem azonos súlyú, a lelkész-politikus azt mondta: az utóbbi elharapódzása miatt nem lehet őszintén kibeszélni történelmi sérelmeinket, a vádaskodás a politikai diskurzus keretei közé szorítja, mérgezi az oly üdvös és még mindig lezáratlan folyamatot. |
