Hajléktalanság – akár két lépésben

Élet + Mód

Betegség, baleset, alkohol- és drogproblémák, megromlott házasság, bedőlt vállalkozás, uzsorakölcsön, élősködő hozzátartozók – néhány ok, amik könnyen pénztelenséghez vezethetnek, ahonnan pedig sok esetben már csak egy lépés az utcára kerülni. Minderről a Vöröskereszt hajléktalanokat gondozó miskolci intézményének lakói meséltek. 

A hajléktalansághoz vezető utak néha kanyargósak, néha egészen rövidek, Borsodban különösen. A képzetlen munkaerőnek járó alacsony bér, a kicsi nyugdíj, a gyenge kapcsolati háló mind-mind afelé sodorhat embereket, hogy lakbér- vagy/és rezsitartozásuk miatt kiteszik őket az otthonukból.

Az északkeleti végeken a „mama hotel” régóta bevett életstratégia: a járadékon, közmunkán tengődők nem tudnak egy albérletet megfizetni, ők a szülőkkel egy háztartásban maradnak közülük sokan a szülők halála után kerülnek utcára.

Borsod megyében kiugró arányban élnek állami gondozásban nevelkedett emberek, legtöbbjük sosem tapasztalja meg a saját otthon valóságát intézetből munkásszállóra kerülnek, s ekkorra általában már az alkohol is „élettársukká” szegődik. Ebben a helyzetben könnyen munka nélkül lehet maradni, ahonnan az út nem ritkán hajléktalanszállóra vezet.

Miskolcon az is megszokott, hogy a fedél nélkül maradt emberek a szocialista időkben épült víkendházas övezetek elhagyatott nyaralóiban húzzák meg magukat. Ezeknek a fűtetlen, sokszor komfort nélküli ingatlanoknak az önkényes lakói különösen ki vannak téve a téli hidegnek, s ha máskor nem is, krízisidőszakban gyakorta ők is megjelennek a hajléktalanszállókon. Család, barátok híján, egy hajszálvékony szociális háló felett pedig nincsenek kevesen azok sem, akik egy baleset vagy betegség következtében vesztik el a munkájukat, s ezzel gyakorlatilag a lakhatásukat is.

A régóta az ellátórendszerben dolgozó szociális szakemberek, de a „nagy öreg” ellátottak is azt mondják,

ahogy régen minden, úgy a hajléktalanok világa is más volt, mint napjainkban.

A rendszerváltást követő években, a kohászat, a bányászat megszűnésével munka és otthon nélkül maradt emberek fizikailag, mentálisan és szociálisan még kevésbé rossz állapotban érkeztek a szállókra, mint most, amikor sokan már évtizedek óta az utcán élnek.

„A legfontosabbat adjuk: a biztonságot”

„Bár sokszor nehéz elérni, hogy a hozzánk fordulók visszailleszkedjenek a társadalomba, mindent megteszünk azért, hogy itt biztonságban érezzék magukat.

Olyan emberekkel találkozunk, akik méltatlan körülmények közül jönnek, sokan bántalmazottak voltak, vagy kihasználták őket.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mesterségvizsga

Egyesek szerint az olyan magasröptű dolgokhoz, mint az alkotás – legyen az dalszerzés, írás, vagy jelen esetben: színészet –, kell valami velünk született, romantikus adottság, amelyet jobb híján tehetségnek nevezünk.

Elmondom hát mindenkinek

  • - ts -

Podhradská Lea filmje magánközlemény. Valamikor régen elveszett a testvére. Huszonhét évvel az eltűnése után Podhradská Lea fogta a kameráját és felkerekedett, hogy majd ő megkeresi.

Nem oda, Verona!

  • - turcsányi -

Valahol a 19. század közepén, közelebbről 1854-ben járunk – évtizedekre tehát az államalapítástól –, Washington területén.

Nagyon fáj

  • Molnár T. Eszter

Amióta először eltáncolta egy kőkori vadász, ahogy a társát agyontaposta a sebzett mamut, a fájdalom a táncművészet egyik legfontosabb toposza.