Még keresik a mentőszolgálatnál, hogy ki a felelős Magyar Péter esetlapjának kiszivárogtatásáért

  • narancs.hu
  • 2024. május 28.

Belpol

Hetek óta vizsgálódnak, de eredményt még nem közöltek.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) általi adatkezelés szabályosságának ellenőrzése céljából vizsgálat folyik – közölte az OMSZ a 444.hu megkeresésére, miután a portál arról érdeklődött, hol tart az a belső vizsgálat, amit azt követően indítottak, hogy a Bors kormánypárti bulvárlap május elején lehozott két úgynevezett esetlapot.

Mint ismert, a bulvárlap „Magyar Péter öngyilkosságot hazudott – A Bors megszerezte az Országos Mentőszolgálat jegyzőkönyvét” címmel és alcímmel közölt cikkében ugyan kitakarták a személyes adatok nagy részét, ám több adat így is elolvasható maradt. Például az is, hogy 2023 februárjában történt az eset, a főváros XII. kerületében lévő Kútvölgyi út 44-be hívtak mentőt, ami akkor Magyar Péter és Varga Judit közös lakcíme volt, a beteg pedig egy Péter keresztnevű 41 éves férfi. A lap meg is nevezte Magyar Pétert, és többek között arról írt, hogy a férfi az eset idején „zavart, gyógyszermérgezett” volt.

A 444.hu megkeresésére az OMSZ korábban homályos választ adott arra a kérdésre, hogy hogyan kerülhettek napvilágra ezek a jegyzőkönyvek. Mint írták, „a dokumentáció a mentőellátást követően az EESZT rendszerébe kerül, ahol megfelelő jogosultság esetén a beteg, a törvényes képviselője, vagy másik, illetékes egészségügyi ellátó hozzáférhet”. A bulvárlap cikkében szereplő esetlapokat azonban nem a páciens EESZT-jéből, hanem a mentőszolgálattól kerültek ki. A mentőszolgálat akkor azt is közölte, „az Országos Mentőszolgálat általi adatkezelés jelen esetre vonatkozó teljes szabályosságát vizsgálat keretében ellenőrizzük”.

A portál most, három héttel később többek között arra lett volna kíváncsi, hogy ez a vizsgálat elkezdődött-e, ha igen, mikor, és ha esetleg már véget is ért, milyen eredményre jutott, kinek a felelősségét állapította meg, milyen következményei lettek a vizsgálat megállapításainak. A lap arra is rákérdezett, hogy ha még nem ért véget a vizsgálat, akkor mikorra várható annak lezárása, illetve hogy kik folytatják le a vizsgálatot. Kérdéseikre azonban az OMSZ csak annyit közölt:

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) általi adatkezelés szabályosságának ellenőrzése céljából vizsgálat folyik.

A lap emlékeztetett, az ügyben felmerült az is, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) indítson vizsgálatot. Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke viszont azt mondta, hogy nem a NAIH, hanem a nyomozóhatóság kompetenciája eldönteni, történt-e bűncselekmény a dokumentum kiszivárgásával kapcsolatban. A hivatal ezért nem indít hivatalból vizsgálatot, hanem megvárja, mire jut az Országos Mentőszolgálat belső vizsgálatával.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A hatalom lába

A hetvenes években a brazíliai Recifét groteszk városi legenda tartotta lázban. Eszerint egy önálló életre kelt „szőrös láb” (perna cabeluda) terrorizálta a város lakosságát.

Akarsz-e?

Ha mindenki ennyire elviselhetetlen, mi értelme szaporodni? – ez valószínűleg csak nekem jutott eszembe, amikor elsötétült a kép, a filmkészítők nem hatoltak ilyen mélységekbe. Ellenkezőleg, valamiféle pozitív végkicsengést is ragasztottak a sztorihoz az utolsó két-három percben, de erről majd később.

Innen nézve

  • Pálos György

A szerző második regényének kiemelten fontos szereplője egy ház Brassó belvárosában, eredetileg a Sfântul Ioan (a szocialista diktatúra éveiben Majakovszkij) utcában, nem messze a nevezetes Aro szállodától.

Bársonyos halálvágy

A Kurtág György 100. születésnapjára szervezett fesztivál zenetörténeti esemény. Száz évet megért, sőt azon túl is alkotó világhírű zeneszerzőre nem akad sok példa: a tengerentúlról a 2012-ben bekövetkezett haláláig aktívan komponáló, mások mellett Eötvös Péter által is nagyra becsült Elliott Carter nevét tudjuk felidézni egyedüliként, Európából pedig Kurtág Györgyét, akit a százegyedik esztendejébe lépve a Die Stechardin című új operájának bemutatásával ünnepeltek.

Szlava Ukraini!

Négy éve tart a háború Ukrajnában. Pontosabban a teljes körű katonai invázió tart négy éve, mert a háború már 2014-ben elkezdődött. Csak az akkor senkit sem érdekelt Ukrajna határain kívül. Valójában ez a háború sem érdekel már szinte senkit. Alig szerepel a vezető hírek között.

Rész és egész

  • Molnár T. Eszter

A mű és a befogadó viszonya mindig aktív, különösen igaz ez a performatív művészetekre, ahol a mű a befogadóval egy térben születik meg, lehetőséget teremtve az azonnali interakciókra is. De milyen színház az, amelyik a tervezhető nevetésen vagy megrendülésen túl is számít a közönség aktivitására? Mitől közösségi és mitől részvételi? Hogyan működik a beavató, illetve hogyan az osztályteremszínház?

A láthatatlan színész

Elsősorban rendezőként ismerjük Porogi Dorkát, ő rendezte egyebek közt az Antigonét a Radnóti Színházban, vagy az Elfriede Jelinek művéből készült Árnyékot a Trafóban. Jóval többet rendez azonban a határon túl, erdélyi magyar színházakban, talán azért is, mert a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen végezte a rendező szakot.

Szerelmi csalódás

A Pelsőczy Réka – Perczel Enikő alkotópáros (előbbi rendezőként, utóbbi dramaturgként jegyzi a produkciót) az első jelenetben jelzi, hogy a tavaly 250 éve született Jane Austen legismertebb regényének új adaptációjával valamiképpen a mára is szeretnének reflektálni. Ennek jegyében a mű kerettörténetet kapott a „színház a színházban” technikával.