Még bírja - Tovább üzemel-e az atomerőmű?

  • Mészáros Bálint
  • 2005.12.01 00:00

Belpol

Nagy zöldoldali felhördülést váltott ki azon parlamenti határozat beterjesztése, majd elfogadása, amely a Paksi Atomerőmű üzemidejének meghosszabbításáról tájékoztatta a képviselőket. Egyelőre semmi nem dőlt el, de lassan tényleg komolyan el kellene gondolkodni Magyarország energetikai jövőképéről.

Nagy zöldoldali felhördülést váltott ki azon parlamenti határozat beterjesztése, majd elfogadása, amely a Paksi Atomerőmű üzemidejének meghosszabbításáról tájékoztatta a képviselőket. Egyelőre semmi nem dőlt el, de lassan tényleg komolyan el kellene gondolkodni Magyarország energetikai jövőképéről.

A többek között a Narancsban is megjelent fizetett hirdetés nyolcvan aláírója amiatt tiltakozott, hogy a törvényhozás kényszerpályára állítja a magyar energetikát, holott a sok lábon álló, megújuló energiaforrásokat használó ellátás olcsóbb, tisztább és biztonságosabb is. Az Országgyűlés azonban november 21-én elfogadta azt a határozatot, amelyben elvi hozzájárulását adta, hogy előkészítsék a kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékok tárolójának létesítését, s egyúttal az üzemidő 20 éves meghosszabbítása mellett érvelő tájékoztatóra is rábólintott. Bár a fideszes Illés Zoltán az általános és a részletes vitában is éjszakába nyúlóan győzködte képvi-selőtársait az egyoldalú ismertető elfogadhatat-lanságáról és a két kérdés külön kezeléséről, mindez a szavazásnál csupán négy nem voksot és nyolc tartózkodást eredményezett. Másnap a Greenpeace, a Védegylet és az Energia Klub sajtóközleményben ítélte el a döntést, mondván, hogy nem szakmai alapokon nyugszik, hanem kizárólag az atomlobbi érdekeit szolgálja. A felfokozott hangulat annyiból érthető, hogy a képviselők elé egy végletekig elfogultan atompárti kinyilatkoztatás került, másrészt viszont a mostani döntés még korántsem jelenti az üzemidő-hosszabbítás elfogadását (a határozatról lásd a keretes írást). Legfőképpen azért nem, mert az Országgyűlésnek a hatályos jogszabályok szerint egész egyszerűen nincsen beleszólása az atomerőmű továbbüzemeltetésébe. Ellenben elvi hozzájárulása szükséges új nukleáris létesítményhez vagy a meglévő további reaktorral való bővítéséhez, illetve radioaktív hulladéktároló létesítéséhez. Ez utóbbi, azaz a Bátaapáti mellett létesítendő tároló kutatási és engedélyezési procedúrája most érkezett el abba a fázisba, amikor esedékessé vált a parlament megkeresése. A megépítendő tároló kapacitása pedig nyilván nem független attól, hogy az erőmű mennyi ideig "termeli" az ott elhelyezhető kis és közepes aktivitású hulladékot (különböző eszközök, folyadékok, védőruhák tartoznak ide).

Megoldható

Az üzemeltetési idő megnöveléséről szóló döntés az engedély kiadására jogosult Országos Atomenergia Hivatal (OAH) kezében van, amennyiben azt az engedélyes, vagyis a Paksi Atomerőmű Rt. kezdeményezi. Az eljárás elindítása a tulajdonos Magyar Villamos Művek Rt.-től, végső soron pedig a kormánytól függ. Márpedig a kormány szándékai egyértelműek: évek óta folyik az üzemidő növelésének előkészítése, és a múlt hétfői határozat kételynélkülisége is erre utal. (Igaz, a beterjesztő az igazságügy-miniszter volt, de ennek az az oka, hogy az OAH felügyelete két éve, némi tárcaközi hányódás után, valahogy hozzájuk került.)

Az előkészületek részeként 2001 óta zajlik a továbbműködtetés műszaki-biztonsági feltételeinek tisztázása, az ezzel összefüggő követelményeket idén májusban kormányrendeletben rögzítették. E szerint a működés meghosszabbítására irányuló szándékot legkevesebb négy évvel az eredetileg tervezett üzemidő vége előtt be kell jelenteni, majd a feltételek megteremtésére programot kell indítani. A négy paksi reaktorblokkot 30 évnyi üzemelésre tervezték, ezért 2012-2017 között jár le az engedélyük, tehát az eljárást legkésőbb 2008-ban el kell indítani. A programban meg kell tervezni és végre kell hajtani a mindenre kiterjedő állapotfelmérést, a berendezések, alkatrészek öregedéskezelését, a biztonsági funkciót ellátó elemek karbantartását; mindezt a hatóság folyamatosan ellenőrzi. Az engedélykérelmet blokkonként kell benyújtani, a még érvényben levők lejárta előtt egy évvel - az elsőt tehát 2011-ben. Ezenkívül különböző szakhatósági hozzájárulásokat is be kell szerezni: a legfontosabb a környezetvédelmi és az egészségügyi hozzájárulás, de a megkérdezendő szervek sora a belügyi tárcától az építésügyi és a bányászati hatóságig terjed. Amennyiben a program csúszik, illetve a hiányosságok nem pótolhatók, az OAH megtagadja az engedélyt. Mindezekből látszik, hogy az üzemeltetésről szóló döntést sokáig már nem lehet tologatni. Adott esetben az atomerőművet fel kell készíteni a továbbszolgálatra, különben pedig programot kell indítani a hét év múlva esedékes ki-váltására. Formális kormányhatározat ez idáig mégsem született.

Jó, mert olcsó

Ideális esetben a parlamenti vita széles körű eszmecserét gerjeszthetne, melyben megismerhetőek volnának és helyükre kerülhetnének a tények: mi mennyibe kerül, mik a kockázatok, mire van egyáltalán lehetőség. Az atomerőmű kiváltása pillanatnyilag valószínűleg nem megoldható, de ezt bizonyítottá és társadalmilag elfogadottá kellene tenni. Egyelőre azonban az üzemidő-hosszabbítást pártolók és ellenzők is fújják a magukét, mindegyikük érvelésében keverednek a vitathatatlan igazságok a tévedésekkel, csúsztatásokkal és a bizonytalan, igazolatlan állításokkal. Nemzetközi példát is mindenre lehet hozni. Németország vagy Dánia például hallani sem akar újabb atomerőműről, a meglévőket is minél előbb le kívánja állítani. Amerikában újra sláger az atomenergia, Franciaország és Finnország pedig mindig is bolondult érte, sok helyütt pedig éppen a kényszerű üzemidő-hosszabbítás van napirenden.

Az atomerőmű támogatóinak egyik legfőbb érve, hogy olcsó: a megtermelt villamos energia kilowattóránként kevesebb mint 9 forintból jön ki, míg a hagyományos energiahordozókból előállított áram európai átlagára 14 forint körül van, a megújuló energiákból származó (amúgy államilag támogatott) átvételi ára pedig Magyarországon jelenleg 23 forint. A költségek számításánál persze igen nagy játéktér adódik, az ellenzők például kifogásolják, hogy Paks fokozott légtérvédelmét a honvédelmi büdzsé tartalmazza. De az sem lenne ingyen, ha természeti katasztrófa vagy terrortámadás miatt a fél Dunántúlt ki kellene telepíteni. Az atomerőmű leszerelésének, valamint a radioaktív hulladékok ideiglenes, majd végleges elhelyezésének költségeit elméletileg az erőmű befizetéseiből folyamatosan feltöltött központi nukleáris alap fedezi. A gond csak az, hogy a kis és közepes aktivitású hulladékokat több száz, a kiégett fűtőelemeket pedig több tízezer évig kell biztonságosan raktározni, így ennek áráról igazából fogalmunk sincs: lehet, hogy elég a félretett pénz, de lehet, hogy tízszer annyiba fog kerülni. Ráadásul a nagy aktivitású hulladékok végleges elhelyezésével az emberiség még adós; az atombombagyártásnak sincs már konjunktúrája, a paksi kiégett fűtőelemekre vagy tíz éve nem tart igényt Oroszország, ezért átmeneti tárolókban pihennek. Vagyis elgondolkodtató az az állítás, hogy az atomerőmű úgymond kifejezetten környezetkímélő - persze ha szennyezésen csak a füstöt értjük, akkor ez igaz is. Az üzemidő-hosszabbítás ugyanakkor valóban hizlalná a pénzügyi alapot.

Gyakran hivatkoznak arra, hogy Magyarországon az atomenergia támogatottsága nagy. A hazai felméréseken a támogatók aránya mindig meghaladja az 50 százalékot, az Eurobarometer vizsgálata legutóbb 65 százalékot mért, szemben a 37 százalékos uniós aránnyal. A feltett kérdésen persze sok múlik. Még nem tudni, miképp befolyásolja az elfogadottságot, de a 2003-as üzemzavart követő kármentesítés, majd az újraindítás adatai titkosak; az Energia Klub bírói úton próbálja kikényszeríteni a megismerhetőséget. (Maga a baleset amúgy isteni elrendelés következménye lehetett, legalábbis felelősök nyomára ez idáig nem bukkantak.)

Az atomerőmű kiváltása hagyományos, fosszilis energiahordozók, megújuló energiaforrások felhasználásával vagy importból történhetne. A több kisebb lábon állás amúgy egy-egy elem kiesésekor az ellátásbiztonságot is jobban garantálná. A Horn-kormány idején a Mátrai Erőművet megvásárló német energetikai cég a magas vételárba azt is bekalkulálta, hogy a bükkábrányi lignitvagyonon 1000 MW-nyi új erőművet építhet, és azt negyven évig üzemeltetheti. Ettől utóbb, máig sem teljesen tisztázott okokból elálltunk, jelentős kártérítést fizetve. Szempont lehetett a károsanyag-kibocsátás (ezt persze füstgáztisztítóval jelentősen lehet csökkenteni), az összeesküvés-elméletekben hívők a komoly többletkapacitással rendelkező francia atomlobbi nyomására gyanakodtak. Ilyen erőmű építésekor mindenesetre számolni kellene az üvegházhatású gázok emissziójával. Bár a kiotói jegyzőkönyvben vállaltakat ez nem veszélyeztetné, a kihasználatlan kapacitásun-kat mindenképpen csökkentené, ami pedig az emissziójog-kereskedelemben bevételkiesést jelentene. Nem beszélve a 2012 utáni újabb szakaszról, amelyben a nem erőművi (lakossági, közlekedési) kibocsátás várható növekedésével együtt akár a teljesíthetőséget is bizony-talanná tehetné.

Stratégia helyett

A megújuló energiahordozók közül Magyarország adottságai miatt leginkább a szél- és a biomassza-erőművek jöhetnek szóba. Ezek létesítése és üzemeltetése jelenleg még drága, állami szerepvállalás nélkül elképzelhetetlen. Kicsi a valószínűsége, hogy a mostani, populizmussal gerjesztett közhangulatban az évi több száz milliárdos többletkiadást, illetve az áram árának emelkedését társadalmi ujjongás kí-sérné, míg az atomenergia használatáért sok generációval később kell csak fizetni. Számítá-sok híján a pontos költségeket nem ismerjük. Ugyanakkor az is igaz, hogy a technológiai fejlődés miatt a berendezések ára csökken, miközben az uráné nő. Ennél jóval kézzelfoghatóbb ellenérv, hogy a szél vagy fúj, vagy nem (a szélerőmű a névleges kapacitás egynegyedével üzemel), ezért tartalék erőműveket is kellene építeni. E téren hazánk nem hasonlítható össze az energiaszükségletének 60 százalékát vízi energiából fedező Ausztriával, ahol a víztároló-kapacitás megoldott. A paranoia itt is tetten érhető: a német turbinagyártás már bőven meghaladja az ottani szükségleteket, ezért megpróbálják mifelénk elsózni.

A biomassza felhasználásában vitathatatlanul óriási lehetőségek vannak. Pillanatnyilag az értékes fa alapanyag eltüzelését értjük alatta, de idővel talán az eladhatatlan gabonát termő mezőgazdasági területeken érdemes lenne energia-ültetvények telepítéséről is elgondolkodni. Az elégetéskor szén-dioxid kerül ugyan a légkörbe, de ez töredéke a fosszilis energiahordozók felhasználásakor keletkezőnek.

Kézenfekvő megoldás lenne megvásárolni a kieső árammennyiséget. Az unió azonban elvárja, hogy minden tagállam nagyjából termelje meg a saját szükségletét, hiszen az emisszióexport randa dolog. Ráadásul nagyobb vásárláshoz a határátlépő hálózatok nem olcsó kapacitás-bővítése is elkerülhetetlen lenne. Azért ezt sem ártana kiszámolni. Jelenleg egyébként a mintegy 20 százalékos importunk nagy része Ukrajnából származik, a szénerőművek nekik füstölnek.

A lényeg, hogy talán el kellene dönteni, kinek van igaza az egyes kérdésekben. Erre egy hosszú távú energiapolitikai koncepció éppen alkalmas volna: kiragadott döntések helyett abból lehetne levezetni az atomerőmű helyét, jövőjét. Ilyen utoljára 1993-ban készült, a maitól lényegileg eltérő helyzetben, más szempontok alapján. Tény ugyanakkor, hogy több uniós tagállam képességeit is meghaladta az energetikai jövőkép meg-alkotása, közösségi stratégia pedig egyáltalán nincs. (Erről bővebben lásd: Áramütés szélcsendben, Magyar Narancs, 2005. október 13.) Tavaly a gazdasági tárca megbízásából a GKI Energiakutató és Tanácsadó Kft. készített ugyan egy tanulmányt, mely véleményezésre a minisztérium honlapján is megjelent. Osztatlan sikert nem aratott (az Energia Klub például elmaradott, retrográd szemléletűnek titulálta), adataiban, elemzéseiben elavult információkra épült. Azóta erről csönd van, bár augusztusban a tárca az Index megkeresésére a stratégia előkészítéséről számolt be, melyen akkor állításuk szerint tizenhét munkacsoport dolgozott. Lapunknak a jelenlegi állást firtató többszöri kérdésére a gazdasági minisztérium nem reagált.

Kiegyensúlyozott tájékoztatás

Az országgyűlési határozati javaslathoz a szabaddemokrata Fodor Gábor, a fideszes Illés Zoltán és Pap János módosító indítványt terjesztett elő. Ebben kezdeményezték az atom-törvény megváltoztatását, hogy az üzemidő hosszabbításához is szükség legyen a törvényhozás elvi hozzájárulására, csakúgy, mint az új létesítmény megépítéséhez és a meglévő további reaktorral való bővítéséhez. A tároló létesítésénél emlékeztettek az Állami Számvevőszék 2005. márciusi jelentésére, mely szerint "az atomtörvény az előkészítő tevékenység fogalmát nem határozza meg pontosan", azaz nem tudni, az Országgyűlés mihez is járul hozzá. Illésék egyik legfontosabb kifogása, hogy a határozat egyértelműen kijelenti: az üzemidőt biztonságosan meg lehet hosszabbítani további húsz évvel - holott éppen ennek eldöntésére való a hatósági engedélyezési eljárás, így ennek igencsak befolyásolásszaga van.

Számos tárgyi tévedésre is felhívták a figyelmet. A határozat úgy véli, hogy az erőmű leállítása veszélyeztetné a kiotói egyezményben vállalt emissziócsökkentést. Vállalásunk azonban pont az esetleges bezárás évéig (2012) szól, az utána következő szakaszról beszélni merő találgatás. Ráadásul ha kizárólag szenes és földgázos erőművekkel váltanánk is ki, akkor a jelenlegi 80 megatonnás kibocsátásunk cirka 89-re növekedne, szemben a 2012-ig vállalt 105-tel. Az indoklás szerint "a Paksi Atomerőművet kiváltó kapacitás létesítésére belső forrásokkal nem rendelkezünk, s nem létezik ilyen befektetői szándék sem" - miközben a Magyar Energia Hivatalnál csak szélerőmű-beruházásra 1687 megawatt összkapacitás vár engedélyezésre (az atomerőmű 1866 MW-os). "A nukleáris üzemanyag árának igen valószínűtlen megkétszereződése is csak legfeljebb kb. 20% növekményt eredményezne a termelt energia önköltségében" - érvel a kormányzati anyag az atomerőmű olcsósága mellett, miközben a három képviselő jelzi: valószínűség ide vagy oda, az urán világpiaci ára csak 2003 óta a háromszorosára emelkedett. A módosító javaslat szerzői fájlalják, hogy az indoklás nemzetközi kitekintése az atompárti országokra szorítkozik; Németországról, Belgiumról nem esik szó, hallgat Spanyolország visszakozásáról, a hezitáló Nagy-Britanniát a favorizálók közé so-rolja. Az anyag 14 000 GWh-s termelési eredménnyel számol, ám ez a 2003-as üzemzavar és előzményei miatt 2001 óta egyszer sem valósult meg. Általában is jellemző az atom-erőmű áramellátásban betöltött szerepét 40 százalék körülire tenni, pedig ez csak az üzemzavar előtti hazai termelésre volt igaz (ami az import miatt nem egyenlő a fogyasztással). A villamosenergia-ellátásban betöltött szerepe 2003-2004-ben 27-29 százalék volt. Az ellenvéleményt megfogalmazó honatyák vitatják azt a kijelentést, hogy "az üzemidő meghosszabbításának jelenleg nincs reális alternatívája", ha a kormányzat semmilyen alternatívát nem vizsgált meg. A módosító indítványt végül tízen támogatták.

Neked ajánljuk