A villamosenergia-termelés, a hosszú távú szerződések és a szolgáltatók profitja (magyarpolgáriul: luxusprofit) került a belpolitika terítékére az elmúlt napokban. Utánajártunk, hogy a becslések szerint 11-12 forintért megtermelt egységnyi áram ára az állampolgár számláján miként kúszik fel gyakran 30 forint fölé.
Bár az ország villamosenergia-fogyasztásának mintegy harmada a háztartásokhoz köthető, a lakosság nem látja, hogy pontosan miért is fizet. A havonta kézhez kapott áramszámlán az ugyan szerepel, hogy hány kilowattórát (kWh) használt, és hogy annyiszor (zömében) 26,8 forint + áfát lesz szíves fizetni, de átviteli, rendszerirányítási vagy elosztási díjakról a legtöbben még csak nem is hallottak. Pedig az árban e tételek is benne vannak. A számlán nem részletezett tarifaszerkezetről a rendszerhasználati díjakat rögzítő minisztériumi jogszabály (57/2002 /XII. 29.) mondhat valamit. Ebből némi bogarászás után kiolvasható a szándék: az egyes tételekhez rendelt összegeknek az ott indokolt költségeket kell fedezniük.
Közüzem
A lakossági áram árképzésének megértéséhez messziről kell nekifutni. A 2001-es villamosenergia-törvény lehetővé tette a szektor piac-nyitását, s így három éve az addig kizárólag hatósági áras fogyasztói kör kettévált. Az ún. közüzemi rész hatósági áras maradt, a piaci versenyre feljogosítottakat viszont már csak a "terméken kívüli" részeken kötik jogszabályban rögzített árak. A lakossági fogyasztók teljes egészében bent maradtak a közüzemi részben, ami leegyszerűsítve azt jelenti, hogy egyelőre nincs választási lehetőség, kitől vegyük az áramot. Egyébként is, jelenleg ez az áram valamennyi közüzemi szolgáltatónál - Elmű, Émász, E.On, Démász - ugyanannyiba kerül. (A lakossági fogyasztók egy EU-direktíva alapján 2007. július 1-jétől elvileg maguk választhatják meg áramszolgáltatójukat.)
A közüzemnek mintegy felét jelentik ma a lakossági fogyasztók, a másik felét azok, akiknek joguk lenne, de valamilyen megfontolásból eddig mégsem akartak vagy tudtak kimenni a piacra. Utóbbiak többnyire közintézmények, illetve olyan üzemek, ahol nem tesz ki nagy költséget az áram. Az önkormányzatok, a péküzemek vagy akár a kisboltok is kimehetnek az árampiacra, de mivel ez sok macerával járhat, egy részük feltehetőleg idegenkedik ettől.
A hatóságilag megállapított közüzemi tarifából nem olvasható ki pontosan, hogy ezen belül valójában mi mennyibe kerül. Ennek egyik oka az, hogy nem lehet megmondani, a különböző fogyasztói kategóriák ellátása pontosan mi-lyen költségekkel jár. Módszerek ugyan vannak ennek becslésére, de olyan képlet nincs, amiből például le lehetne vezetni, hogy a lakosság árammal ellátása pontosan mennyibe kerül. Vegyünk mondjuk egy átlagos nagyfeszültségű elosztói hálózatot. Ennek különböző transzformációival nagy-, közép- és kisfeszültségű fogyasztókat is ellátnak, és azt, hogy az így meg-jelenő költségekből mennyi esik a lakossági (a 230 V kisfeszültségnek számító) részre, nem lehet megállapítani.
A lakossági áram nem közvetlenül az erőművektől érkezik a lámpánkba, hanem az áramszolgáltatótól, amely azt a közüzemi nagykereskedőtől, a Magyar Villamos Művek (MVM) Rt.-től veszi. Az MVM különböző villamos erőművektől vásárolja meg a közüzemellátáshoz szükséges kapacitásokat úgy, hogy a Paks, a Mátra, az Oroszlány stb. erőműveiből vásárolt kapacitásokból olyan mixet alkosson, amivel minden pillanatban kielégítheti a fogyasztási igényt.
Bár a villamosenergia-rendszer szempontjából az lenne ideális, ha mindennap, minden órában ugyanakkora teljesítményvételezés történne a hálózatból, ilyen ún. zsinórfogyasztás csak elméletben létezik. A pillanatonként változó fogyasztói igényeket így a rendszernek tudnia kell követni, különben a szolgáltatás minősége romlik. A rendszerirányító ennek elkerülése érdekében folyamatosan tartalékokat léptet be/ki a rendszerbe/ből, ha például sokan egyszerre kapcsolják be/ki a tévét, mosógépet vagy a mikrohullámú sütőt. Ennek költségeit összességében a fogyasztóval fizettetik meg.
12-ről 28-ra
Az MVM lényegében egy keverőgép. Az egyes erőművi tételek vásárlása hosszú távú szerződések alapján történik, de az már hatóságilag kötött, amikor az MVM a fogyasztóval közvetlenül kapcsolatban álló közüzemi szolgáltatóknak (Elmű, E.On társaságok, Émász, Démász) ezt a mixet továbbértékesíti. A jogszabályban rögzített közüzemi nagykereskedelmi ár a reggeli és esti csúcsidőszakban 18,76 forint, a fogyasztási völgyidőszakokban pedig 9,38. Az egész nap-ra számított átlag nagyjából 12 forint/kWh - ez a villamos energia előállításának és hálózatra vitelének az ára a közüzemben. Erre jönnek a rendszer egyensúlyban tartásához szükséges költségek, illetve azok a tételek, amelyekből az áramot az erőmű kapujától a fogyasztó berendezéséig eljuttatják.
A következő öt tételről van szó: az átviteli hálózat költsége, a rendszerirányítás (a rendszertartalékokkal együtt), az ún. átállás díja, az állam által preferált kapcsolt és zöldenergiából villamos energiát előállítókhoz kapcsolódó kompenzáció, valamint az elosztás díja.
Az MVM-nél jelentkező átviteli hálózat költsége az áramszámlába nem egészen 1 Ft/kWh értékben épül be. A rendszerirányítás költségeiért (a tartalékokkal együtt), vagyis azért, hogy rugalmasan működtessék a rendszert, a most már ugyancsak az MVM alá tartozó Mavirnak újabb egy forintot kell fizetnie egységenként. Az átállási díj, ami az erőművekkel megkötött hosszú távú szerződések alapján a piacnyitás miatti változások kompenzációját jelenti, mintegy 30 fillér. A kapcsolt termelést folytató (lényegében azon távhőszolgáltatók, amelyek a megtermelt hőenergiájukkal áramot is termelnek) és a megújuló energiaforrást (szél, nap, biomassza stb.) használó villamos erőművek támogatása jelenleg 70 fillér/kWh. Erre rakódik még az elosztási díj és a szolgáltatói árrés. Az előbbi tétel - attól függően, hogy milyen feszültségszinten kapcsolódik a fogyasztó a hálózathoz - 30-50 fillértől (ipari fogyasztók) 8-10 forintig (lakossági fogyasztók) terjed egységenként. Utóbbi tétel, amiből például a számlák előállítási és kipostázási, valamint az ügyfélszolgálat költségeit fedezik, nagyjából 1-3 Ft/kWh értékben épül be a végösszegbe, szolgáltatói árrésként.
Az e körben érvényes minisztériumi jogszabályok évi 1320 kWh fogyasztásig 26,8, azon felül 28 forint nettó hatósági egységárat állapí-tanak meg.
Rendszerfeszültség
Az, amitől a múlt héten a Fidesz olyan látványosan kiborult az Országházban, a lakossági áram árában lényegében csak az átállási díjban jelenik meg (30 fillér/kWh). Valódi áremelési veszélyt jelent viszont a kapcsolt és megújuló energiaforrást használók támogatása. A költségemelkedést ráadásul műszaki és pénzügyi okok is magyarázzák.
A műszaki problémát valójában jogszabályi hiányosság okozza. A közüzemi fogyasztók ellátásáért közvetlenül felelős szolgáltatóknak miniszteri rendelet írja elő, hogy a saját területükön a megújuló energiaforrásból és kapcsolt erőművel termelt villamos energiát - függetlenül attól, hogy milyen időszak (csúcs/völgy) van - kötelesek átvenni. Az ellátáshoz szükséges kellő árammennyiség többi részét az MVM-től kell megvásárolniuk. A műszaki probléma abban rejlik, hogy ha a jelenleg prognosztizált zölderőművi kapacitásugrás bekövetkezik (csak a szeles erőművek teljesítménye két év alatt a jelenlegi 8-9 megawattról a befektetők jelenlegi szándékai alapján akár 1600-1800-ra is ugorhat), túl sok kötelező átvétel jelentkezhet az egyes szolgáltatóknál. Akár olyan sok, hogy ez az energiamennyiség túllépi a közüzem igényét. A törvény viszont azt mondja ki, hogy amennyiben a zöldenergia-termelő felajánlja a villamos áramát a közüzemnek, akkor az az átvételt nem tagadhatja meg.
A pénzügyi probléma ennél is hamarabb jelentkezhet, hiszen a szeptemberben elfogadott új törvény rögzítette: a mindenkori inflációval megnövelt 23 forint/kWh külön támogatás illeti meg az említett kapcsolt és zöldenergiás termelőket. A lakosság által fenntartott, ún. KÁP-kasszából fizetendő kompenzáció összértéke viszont a növekvő teljesítménnyel arányosan megugrik. A kérdés, hogy ezt ki fogja finanszírozni. A Magyar Energia Hivatal kalkulációi szerint a jelenleg ismert igények miatt az idei KÁP-kasszában több mint 10 milliárd forintnyi hiány lesz az év végén. Jövőre további 3,6-4 százalékos árnyomás van kódolva a rendszerbe. Ha a biomassza és a szeles erőművek kapacitása tovább nő (és miért ne nőne, ha egyszer a törvény külön támogatást ír elő a számukra), akkor az idénre eredetileg kalkulált 24 milliárdos kasszaméretet 2006-ban mintegy 60 milliárdosra kell nyújtani. Az illetékes hivatalokban és a minisztériumban az már elkönyvelt tény, hogy a KÁP-ra a jelenlegi 70 fillér/kWh önmagában kevés lesz.
A pluszköltségek előteremtése elvileg három úton történhet. Az egyik, hogy a megnövekvő költségeket egyszerűen átterhelik a fogyasztókra. Egyes becslések szerint ez nagyjából egy forinttal növelné az egységnyi árat (ami egy átlagfogyasztónak számító családnál 180-200 forint/hó pluszkiadás). Ha a kormány a közüzemet és a lakosságot tehermentesíteni akarja ez alól a teher alól, egyszerűen csökkenti a közüzem kereskedelmi árát: így az egészet a nagykereskedő (MVM) nyakába varrná. Csakhogy ez állami tulajdonú cég, vagyis végső soron ismét az adófizetők állják az emelkedést. A harmadik megoldást az jelentené, ha a lakossági fogyasztókon lévő szolgáltatói árrést csökkentenék nagyjából egy forinttal, és ezt átterhelnék a nem lakossági közüzemi fogyasztókra. Ekkor viszont számolni lehet a közüzem továbbzsugorodásával, ami végeredményben a költségelosztás ismételt újragondolását is eredményezheti. Bármelyik megoldást is választja a minisztérium, az már most borítékolható: a plusztehertől valaki látványosan sírva fog fakadni. És akkor jöhet megint a Fidesz.
