Meghekkelték a Kőszeg-táblákat a helyi civilek

  • narancs.hu
  • 2021. július 10.

Belpol

„Fürödni tilos!” feliratú matricákkal hívják fel a figyelmet arra, hogy a városban 22 éve nincs strand.

Matricákat ragasztott a Kőszeg határában lévő helységnévtáblákra az Összefogás Kőszegért Egyesület. Így emlékezteti az önkormányzat vezetését, a város lakóit és a vendégeket arra, hogy a 11 ezres lélekszámú Vas megyei városnak 22 éve nincs fürdője – írja a nyugat.hu.

A portál idézi Harkai Norbert önkormányzati képviselőt, az egyesület elnökét, aki szerint „a kőszegi gyerekek nagy százaléka a lakótelepi lépcsőházak hűvösében vészeli át az egész nyarat. Közben a város vezetése nem létező turisztikai bombákról beszél, de nem tud egy családot a városba csalogatni. Nincs vizes produkció a városban és addig se turizmus, se vele járó bevételek”.

A képviselő szavaiból az is kiderül, szerinte az egyházi ingatlanok felújítása helyett más turisztikai beruházásra lenne szükség, így strandra.

Kőszegen 1999-ben zárták be a strandot, Básthy Tamás – a jelenlegi polgármester, Básthy Béla édesapja – hivatali idejében. Az önkormányzat akkor azzal indokolta a döntést, hogy a településnek nincs pénze olyan vízforgató berendezésre, amit a tisztiorvosi szolgálat előírt. A nyugat.hu azt írja, azóta többször szóba került, hogy a létesítménnyel és a vele együtt bezárt kempinggel kezdenek valamit, de végül nem indult meg a felújítás.

A portál cikke bemutatja egy olvasó fotóin, hogy nézett ki 2015-ben az elhagyatott strand.

 

Az írásra – és az egyesület akciójára – reagált Básthy Béla (Fidesz-KDNP) polgármester, tisztázva, hogy a cikkben Harkai Norbert pontatlanul idézi az ő szavait, és mellékeli a képviselő-testületi ülésen elhangzott vita leiratát.

A polgármester úgy érvel, hogy aki többet jár strandra, mint templomba, annak nyilván a strand a fontosabb, de neki polgármesterként minden lehetőséget meg kell ragadnia arra, hogy a település fejlődjön. A fejlesztésekre pedig nem mindig úgy sikerül forrást szerezni, ahogyan a pályázó települések szeretnék. „Mikor megkérdezték – tőlem is – hogy mit szólok, hogy az egyházi műemlékekre Kőszegen érkezik 6 milliárd forint, elmondom Önnek, nem mondtam, hogy ne adjátok addig, amíg nincsenek felújítva az utak, meg ne adjátok addig, amíg nincs strand, meg ne adjátok addig, amíg nincsenek új munkahelyek. Nem. Lehet, hogy Ön ezt mondta volna, lehet, hogy erről beszél a sörözőben a többiekkel” – írta a polgármester az ellenzéki képviselőnek. 

Kőszegen a Fidesz-KDNP-nek hét képviselője van a testületben, az Összefogás Kőszegért Egyesületnek három, a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak egy. 

A leadkép forrása: nyugat.hu

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Mi lesz a kétezer szociális bérlakással, ha a kormány lemond a helyreállítási alap forrásairól?

Friss hírek szerint a kormány lemondana az uniós helyreállítási alap forrásairól, ami azt eredményezhetné, hogy végeredményben csak pár száz bérlakás épülhet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által koordinált,  az állam és az Európai Bizottság támogatását is élvező Felzárkózó Települések programban a hátrányos helyzetűek számára.

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.