Belpol

„A törvény szövegének megfelel” – önbíráskodás-e a „lakásfoglalók” kipaterolása?

Az önbíráskodás az egyik leggyakoribb vagyon elleni erőszakos bűncselekmény, aminek okait az állami mechanizmusok hiányosságában kell keresni. Nem ritkán egy feljelentés után a rendőrség nem lép, a bírói gyakorlat pedig döcögős. Az utóbbi időben a lakásfoglalók ellen többször fellépő szélsőjobboldali szerveződések például az önbíráskodás határán mozognak. Jován László ügyvéd szerint ugyanakkor a birtokhoz való védelem csak a jóhiszemű bérlőket kellene, hogy megillesse. Ezekről a kérdésekről beszélgettünk a szakemberrel.

A szabadság levéltára

Harminc éve költözött Budapestre a Szabad Európa Rádió archívuma, s lett annak a hatalmas gyűjteménynek, a Blinken OSA Archivumnak az alapzata, amely leginkább a 20. század második felére, a hidegháborúra, a szocialista korszakra és annak utóéletére fókuszál.

„Bős–Nagymaros Panama csatorna” - így tiltakoztak a vízlépcső és a rendszer ellen 1988-ban

A Mű a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.

Fleck Zoltán: Nem erőszakról beszéltem, hanem arról, hogy nem fogadunk el egy nyilvánvaló csalást

Az ELTE jogi karának oktatója az egyik Tisza Sziget rendezvényén arról beszélt, hogy Sulyok Tamás talán nem a győztes pártot kérné fel a kormányalakításra. Magától az államfőtől kapott választ, Bayer Zsolt pedig gyalázkodó publicisztikában szállt bele. De mit gondol a jogtudós: forradalom kell, vagy békés átmenet? Interjú Fleck Zoltán jogász, szociológus egyetemi tanárral.