Mészáros Lőrinc és Tiborcz István is megduplázta a vagyonát egy év alatt

  • narancs.hu
  • 2024. december 27.

Belpol

A Forbes listája alapján egyeseknek már 2024 is „fantasztikus” év volt.

1241,8 milliárd forintos becsült vagyonával továbbra is Mészáros Lőrinc a leggazdagabb magyar a Forbes listája szerint.

A lap cikke szerint – amit a Telex szemlézett – Mészáros Lőrinc vagyona a 2023-as folyóáras magyar GDP 1,65 százalékának felel meg, a vagyona az Opus Global miatt azonban extrém módon kitett a tőzsdei hangulatnak. Ez a kitettség a legutóbbi listán még mínusz 50 milliárd forintot jelentett a becsült vagyonában, idén viszont éves alapon 107 százalékos emelkedést hozott. A cégcsoport privát elemei 97 százalékos növekményt hozták, így

Mészáros becsült vagyona összességében megduplázódott a tavalyi 591 milliárd forinthoz képest.

Mindez azt is jelenti, hogy a Forbes milliárdoslistájának összeállítása során először fordult elő, hogy egy magyar milliárdos becsült vagyona meghaladja az ezermilliárd forintot. Igaz, ez nagyrészt az állami beruházásoknak, az állami kölcsönöknek és a rafinált tulajdonrész-cseréknek köszönhető – írja a magazin. A cégcsoporton belül összesen 155 milliárd forintnyi osztalékot hagytak jóvá.

A lista második helyén Csányi Sándor végzett 684,8 milliárd forintos becsült vagyonnal, a harmadik helyen pedig ezúttal is Felcsuti Zsolt, az MPF Holding tulajdonosa áll, 487,4 milliárddal. Őket Veres Tibor Wallis-tulajdonos (473,3 milliárd forint), Gattyán György, a Docler Holding tulajdonosa (364,2 milliárd forint), Szíjj László, a Duna Aszfalt tulajdonosa (333,3 milliárd forint), Jellinek Dániel, az Indotek csoport társtulajdonosa (297,3 milliárd forint), Széles Gábor, a Videoton társtulajdonosa (228,6 milliárd forint), a többek között a Market Építőt tulajdonló Garancsi István (226,2 milliárd forint), valamint Demján Sándor özvegye, Demján Sándorné és családja (225,2 milliárd forint) követik a listán.

Másodjára szerepel a listán Orbán Viktor veje, Tiborcz István, aki 151,5 milliárd forintos becsült vagyonával a 15. lett.

A miniszterelnök lányának férje egy év alatt szintén megduplázta a vagyonát.

A listával kapcsolatban a Forbes megjegyzi, fontos változás az idén, hogy négy év pereskedéssel kikényszerített hallgatás után újra leírhatják a Hell energiaitalokat gyártó cégcsoport tulajdonosainak nevét, és újra feltehették őket a listára – a 39. helyen szerepelnek, 71,9-71,9 milliárd forintos becsült vagyonnal.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.