Mészáros Lőrinc lapjában szólt be a Felcsútnak Csányi Sándor
Együtt a felcsúti lelátón

Mészáros Lőrinc lapjában szólt be a Felcsútnak Csányi Sándor

  • Narancs.hu/MTI
  • 2018. március 6.

Belpol

Az utánpótlásképzés támogatását átalakítaná, de a tao-rendszert védelmébe vette a bankelnök.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke, akit múlt héten megválasztottak a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) alelnökévé, a Világgazdaságnak adott interjúban elmondta, az utánpótlás-támogatást döntően arra építve kell átalakítani, hogy mely klubok nevelnek ki olyan játékosokat, akik első- és másodosztályú vagy külföldi bajnokságokban, illetve a válogatottban szerepelnek. „Azoknak az utánpótlásműhelyeknek, amelyek nem képesek kinevelni ilyen játékosokat, fölösleges támogatást adni, minderről már a hetekben tárgyal az MLSZ” – fogalmazott az elnök. Rögtön eszünkbe jut a Felcsúti „futballakadémia”, melyre tökéletesen illenek Csányi szavai. A közpénzmilliárdokból felhúzott Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány 2017-ben 2,3 milliárd forint tao-pénzt kapott, amivel már 16,3 milliárd tao-támogatásnál jár a csapat 2011 óta. Ebből a pénzből a felcsúti utánpótlás nulla játékost bírt kitermelni. A legutóbbi fordulóban a Debrecen ellen saját nevelésű játékos nem volt a csapatban, a kezdőben 8 külföldi idegenlégióssal állt fel a csapat, és a két csere is külföldi játékos volt.

A társaságiadó-kedvezmény rendszerét viszont Csányi megvédte: „Minden felhasználást szigorúan, benchmarkok alapján ellenőrzünk, egy fűnyíróra vagy gereblyére sem lehet akármennyit elkölteni. Összességében 2010 óta több mint 1100 új pálya épült, hozzávetőleg 1500 sporttelepet újítottak fel. A játékosok száma megduplázódott, ma már közel 270 ezer; és másfélszer annyi, mintegy 12 ezer csapat van.” Arról viszont, hogy ha ilyen szigorú az ellenőrzés, miként kerülhetett 155 millió forintba egy teakonyha Felcsúton, nem tért ki az OTP és az MLSZ elnöke.
Csányi beszélt az új Puskás Ferenc Stadionról is, amelynek 2019 nyárutójára, kora őszére kell elkészülnie. „A napokban egyeztettem Fürjes Balázs kormánybiztossal, a tájékoztatása szerint ezt a határidőt tudjuk tartani, sőt talán nyerhetünk is egy kis időt, mert a tervezettnél valamivel előrébb tartanak a kivitelezési munkálatok” – tette hozzá.
A 2020-as Európa-bajnokságot több európai nagyvárosban rendezik majd meg, az egyik házigazda Budapest lesz, azonban ez nem jelent automatikus kvalifikációt a válogatottnak. Csányi Sándor szerint elsősorban az Eb-selejtezőre kell majd koncentrálnia a magyar csapatnak, a Nemzetek Ligájára „utolsó szalmaszálként” tekint. A selejtezőkből 20 csapat jut az Eb-re, a Nemzetek Ligájából pedig mindössze négy.

 

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.