Magyar Narancs: Bandi, mit fogsz a parlamentben csinálni?
Kukorelly Endre: Utoljára gyerekkoromban voltam a parlamentben, fenyőfaünnepségen. Ott én nem akarok semmit...
MN: Ilyet nem lehet mondani. A te helyzetedben.
KE: Jó, akkor ezt nem mondtam. Áprilisban jelenik meg a verseskötetem. Címe: Mennyit hibázok, te úristen. Tizenegy évvel ezelőtt jelent meg utoljára verseskötetem.
MN: És azt akarod felolvasni a parlamentben. Az lesz a szűzbeszéded.
KE: Bármit csinálhatok mint író, a Narancs úgyis tojik a fejemre. Most, hogy ebbe a helyzetbe kerültem, érdeklődsz, persze nem a könyvem iránt.
MN: Hát, ez egy politikai interjú.
KE: Azért ez mind legyen benne.
MN: Jó.
KE: Az is legyen benne, hogy legyen benne.
MN: Jó. De az nem igaz, hogy tojunk a fejedre. A TündérVölgyről is jelent meg egy szép méltató írás.
KE: Igen. És mi a kérdés?
MN: Hát hogy mit fogsz csinálni a parlamentben.
KE: Hát, mit lehet csinálni a parlamentben... Ha én kapnám az összes szavazatot a szavazókörzetemben, amit őszintén remélek, akkor se fogok beülni a parlamentbe. Gondolom, ez világos.
MN: Szerintem egyáltalán nem világos. Ha valami csoda folytán nyer az LMP Szentendrén, lemondasz a mandátumodról? Akkor új választást kell kiírni.
KE: Na jó. Ha nyer az LMP Szentendrén, akkor beülök a parlamentbe.
MN: Én nem akarom hülyének tettetni magam, és úgy tenni, hogy ez mindjárt bekövetkezik. De mit csinálnál a parlamentben, ha mégis?
KE: Amikor elkezdték rágni a fülemet, hogy induljak el, ilyen kicsire rágták (az író mutatja - a szerk.), először persze azt mondtam, hogy nem. Illetve, hogy életemet és véremet, és gyűjtöm a kopogtatócédulákat, de jelöltség inkább ne legyen. Aztán, ettől a fülrágástól talán, elkezdett érdekelni, hogyan működik egy kampány. És mivel akik szóltak nekem, úgy érezték, hogy azzal tudok a leginkább segíteni, hogy a nevemet adom hozzá, azt mondtam, hogy jó, kipróbálom.
MN: Kik voltak ezek az illetők?
KE: Mile Lajos, régi haverom, és Sepsei Gergely, akit viszont gyerekkora óta ismerek. ' lesz a kampányfőnököm. Akármilyen hülyén is hangzik.
MN: De muszáj, hogy legyen kampányfőnököd.
KE: Ja, muszáj.
MN: Ez csak ilyen haveri alapon ment, vagy már azelőtt gondolkodtál, hogy beszállnál valamilyen formában?
KE: Hogy beszállnék, föl se merült, de hogy kire lehet szavazni ebben a helyzetben, az kőkeményen. Nemcsak bennem, számos barátomban, kollégámban, írókban, rokonokban is. Két dolgot nem láttam egész addig, amíg el nem indult ez a folyamat: fideszes és emeszpés szavazót. Nem ismerek ilyen embereket. Olyanokat ismerek, akik kerek szemmel néznek, mert annyira borzalmasan működnek az ügyek, és azok, akik az ügyeket intézik, illetve kellene, hogy intézzék, hogy nem lehet kire szavazni. Ezt én is így éreztem az utóbbi egy-két évben. Utoljára jó szívvel a Fideszre szavaztam, 1990-ben. Az volt az utolsó lelkes szavazásom.
MN: De azóta is szavaztál, nem?
KE: Igen, az orrbefogós módszerrel. Volt bennem jó adag naivitás a rendszerváltás környékén. Nem mondanám, hogy ez elpárolgott belőlem, inkább úgy fogalmaznék, hogy egy kicsit burokba került. Az ember tartsa fönn teljes erőből a naivitását vagy jóhiszeműségét, én efelé dolgozom magammal. Amikor azt tapasztaltam, hogy a hatalomért folytatott harc túlzottan leuralja a politikai diskurzust, és túlzottan az ügyek elintézésének a rovására megy, kezdtem beburkolni magamban ezt a naivitást. De nem szüntettem meg, és fenntartom magamnak, hogy jöhetnek újra tiszta emberek, tiszta szívvel, hogy ilyen nagy szavakat használjak, akik elölről kezdik az egészet. Megpróbálják úgy berendezni az életüket, a saját mentális szerkezetüket úgy alakítani, hogy ne pusztán a hatalomért való harcról szóljon minden. A politika nem a hatalomért való harc, hanem az ügyek elintézésének a terepe. Ezt a végrehajtó hatalom megszerzése nélkül nem lehet csinálni, a társadalom nagyobb részét reprezentáló politikai pártnak muszáj megszerezni a hatalmat, de utána már nem kell feltétlen harcolni, az energiák legalább 60 százalékát az ügyek intézésének kell szentelni.
MN: Most akkor azt mondod evvel, hogy nem a kisebbik rossz elve szerint akarsz szavazni.
KE: Megengedem magamnak a luxust, hogy ezt a burkot leszedjem. Azzal, hogy elvállaltam az LMP képviselő-jelöltségét, legalább erre a két hónapra leveszem magamról ezt a burkot, megint "naiv" leszek, a szó legjobb értelmében. Igenis van, illetve legyen olyan politikai alakzat, amelyik úgy csinálja, ahogy nekem tetszik: lehet más a politika. Mert így döntöttem. Olyan az LMP, amilyennek én akarom. Hogy objektíve milyen, azt senki se tudja, de énnekem van egy képem erről, és ők kénytelenek olyannak lenni, amilyen ez a kép. Én döntök erről.
MN: De hát neked csak korlátozott befolyásod van arra, hogy az LMP ezt vagy azt így vagy úgy...
KE: Egyáltalán nem akarok befolyással lenni rájuk, azt akarom, hogy olyanok legyenek, amilyennek én látom őket, és kész.
MN: Jó, olyanok lehetnek a te fejedben. De hogy ez mennyi öncsalással jár, vagy hogy...
KE: Ez nem öncsalás. Mentális kérdés. Minden a mentalitáson múlik, azon, hogy te meg én meg a Józsi bácsi hogyan alakítjuk az életünket. Abban a pillanatban, hogy valaki kezdi valahogy alakítani a saját életét, törekedni arra, hogy amennyire csak lehet, jól érezze magát a saját bőrében, a dolgok elkezdenek radikálisan javulni. Minél jobban érzed magad, annál jobbak lesznek a körülményeid is. Pont fordítva van, mint az emberek vélik. Ha ezt nemcsak én meg te gondoljuk így - mert remélhetőleg te is így vagy vele - hanem még ketten, kétszázan vagy kétezren, attól leírhatatlanul jobb lesz a helyzet Magyarországon. Az egész világon. Ilyen holisztikusan gondolom ezt el. Én nagyon erős vagyok... hogy ha én megyek, akkor a környezetemben változzon meg a létezés. Egyszer azt írtam Erdély Miklósról, hogy megy a Váci utcában, és körülötte megváltozik a rendszer. Ahogy megy, ott egy x méter sugarú körben nincs szocializmus. Aztán mögötte visszaáll, de körülötte nincs. Az a prognózisom, hogy - épp az LMP hatására is - radikális, villámcsapásszerű mentális változás áll majd be a hazában.
MN: De ez egyéni stratégia. Ez hogy fordítható le a politikára, ami tele van kényszerekkel? Ha te írsz egy szép könyvet, akkor közben biztosan megváltozik a rendszer. Vagy miközben olvassák. De mégiscsak van egy közösség, amiben vannak szabályok, intézmények, szervezetek... Vagy egy politikai párt. Arra gondolok, hogy csak tudnod kéne, hogy mi az LMP programja, mit akar, mik a céljai, azokhoz alkalmazkodnod kell. Biztos lesz frakciófegyelem. Nekem például gőzöm sincs arról, hogy mit akar pontosan az LMP.
KE: Ezek mind biztos fontos kérdések, és engem is foglalkoztatnak valamilyen szinten, de...
MN: De muszáj lenne válaszolnod rájuk.
KE: Nem. Ők válaszolnak arra, amit én mondok. Arra, amiről az előbb beszéltem. Arra a mentalitásképletre, amit próbálok sugározni. Ha tetszik, ez az íróság. Vagy az én íróságom. Sugárzok egyfajta attitűdöt a szövegeimben, azoknak van egyfajta struktúrájuk, az optimális esetben az én lelkem szerkezetét prezentálja. Ez javaslat arra, hogy...
MN: ...hogy hogyan éljünk.
KE: Igen, hogy hogyan éljünk. Teszem hozzá, hogy én nem tudom, hogyan kell élni. Anélkül, hogy tudnám, mi a "jó élet", azt próbálom sugározni, hogy érezd magad jól. Legyél boldog. Ne legyél nagyon boldogtalan. Ez egyfajta ajánlat, amit én javaslok mindenkinek, és aki akarja, meghallja. Nem vagyok persze annyira naiv, hogy azt gondoljam, túl sokan meghallják. De ez politikai kérdés. Ez a politika.
MN: Már bocsánat, de mitől politikai kérdés ez? A könyveid terólad szólnak, Kukorelly Endréről. Hogy lesz ebből az ügyintézés szintjén a polisz ügye?
KE: Azt javaslom - ahogy Rilke -: olvassák a szövegeimet, és változtassák meg az életüket. Változtasd meg éltedet. Nem feltétlenül az én szövegeimtől, de változtass. Gondold végig, hogy mennyire nem jó, elviselhetetlen, katasztrofális az a nyafogás és panaszkultúra, amiben vagyunk. Mennyire elviselhetetlen, nevetséges és alaptalan ez a turáni átok cucc, ez a megbűnhődte már e nép ügy, hogy mennyire életidegen, mennyire roncsoló, hogy ezt nem számoljuk fel. No ez az LMP. Az LMP én vagyok. Az LMP olyan, mintha én találtam volna ki, ennek megfelelően én találtam ki, vendégszövegként rögtön be is építettem az életembe. Legyen más a politika. Sollen. A politika nem ez, ami van, totál félreértés, amiben vagyunk, a politika nem pártok csatározása, hanem az ügyek vidám és lehetőleg...
MN: ...jó kedélyű és szabad intézése.
KE: Jó kedélyű, szabad és civil emberek beszélnek arról, hogyan kell ügyeket intézni, ebben jól összevesznek és kibékülnek, és mindenki arra az ügyintéző alakzatra fog szavazni, ami a saját érdekeinek legmegfelelőbb. Vannak a mi ügyeink intézésének a szolgái, akik közül egy csoportot mi, szabad emberek, megválasztunk. És akkor addig ők a mi alkalmazottaink. Nem szólnak bele magánügyekbe, nem papolnak, nem országértékelnek, nem szavalnak, ideológiai dolgokba, a kultúrába, a családba nem folynak bele, hanem szépen, normálisan intézik az ügyeket. Ezért mi normálisan megfizetjük őket, és még kicsit hagyjuk, hogy lopjanak is. Belefér. Nem nagy ügy.
MN: Igen, a lopás a rendszer szükségszerű velejárója, evvel egyetértek. A kis lopás. Csak az a kérdés, hogy hol van az a pont, ahol ez magának a rendszernek a legitimitását szünteti meg. Azt nem tudom, hogy hol a határ, és ez tudományosan nem is vizsgálható, hiszen titokban lopnak, de ha ennek a mai magyar politikának a kritikáját csak erre építed, az nagyon veszélyes tud lenni. És az LMP erre egy kicsit rájátszik azért, amikor azt mondja, hogy új emberek kellenek, mert a régiek már lejáratták magukat.
KE: Igen, ez némi demagógia. Olyan valaki, aki úgy dönt, hogy nem orvos lesz, író, sportoló, mérnök, bármi, tehát nem a saját karrierjében akar előrehaladni, szert téve így presztízsre és hatalomra, hanem a hatalommegragadás direkt módját választja, tehát úgymond politikus lesz, pártember, akkor az óhatatlanul egy alkalmazotti, "szolgahelyzetbe" hozza magát. Akármilyen csúnyán is hangzik. Az ezzel járó frusztráció pedig oda fogja őt kormányozni, hogy egy kicsit bosszút álljon azokon, akiknek az ügyeit intézi. A cselédlány mindig bele fog pökni a levesbe. Még ha szereti a gazdáit, akkor is. A legjobb helyzetben lévő alkalmazott is picit bosszúálló a hozzá legkedvesebb, legdemokratikusabb gazdájával szemben. Ezt el kell nekik nézni. Nem is szabad belegondolni, hogy belepök-e a levesbe. Ha állandóan azt nézed, hogy a cselédlány pök-e, akkor teljesen félreérted a saját életed, mert állandóan a saját cselédeidet fixírozod, ahelyett, hogy aludnál, vakaróznál, napoznál, csajoznál, olvasnál. Ha beülök a taxiba, és ezzel szerződést kötök a taxissal, hogy vigyen el a Szondy utcába, akkor azt a stratégiát is követhetem, hogy állandóan nézem őt, az órát, a térképet, meg hogy át tudott volna-e menni azon a sárgán, hogy nem csap-e be. És azt is választhatom, hogy hátradőlök, és alszom. Kétségtelen, hogy a taxis ekkor kicsit meg fog engem vezetni. Hát istenem. Közben legalább jól éreztem magam. Szundikáltam. Kétségtelen, hogy van egy határ. Ha Alaszka felé kerülünk - na, akkor már baj van.
MN: És most már félúton lennénk Alaszka felé...
KE: Kicsit elalaszkásodtunk. Nem vészes egyébként, ez is el van túlozva, mert persze, borzadály, ami folyik, de nem mindenki korrupt. Ez ugyanolyan, mint hogy Magyarország tűrhetetlen, borzalmas, kibírhatatlan, nem lehet itt élni... Ugyan már. Szerintem egész jó kis ország ez.
MN: Téged most fel fognak készíteni mint jelöltet? Hogy hogyan viselkedj lakossági fórumon? Mit mondjál a gyűlésen a választóknak? Kapsz egy kis kompendiumot, hogy az LMP x kérdésben ezt mondja meg azt mondja?
KE: Bandi, nem akarod nekem elhinni, de: én fogom őket felkészíteni. Halál komolyan mondom.
MN: Szakpolitikai kérdésekben is?
KE: Szakpolitika a szakemberek dolga. Ha én, tegyük fel, országgyűlési képviselő leszek...
MN: Tegyük már fel végre, az istenfáját.
KE: Tegyük fel, és engedjük meg. Akkor nyilván, ugyanúgy, mint minden képviselőnek, nekem is lesz szakértői stábom, minden ügyben, egészségügyben, hadügyben és kutyaszar-eltakarítási ügyben lesznek embereim, akikkel majd konzultálok, és kitaláljuk, mi legyen. Ők elmondják nekem, én meg rábólintok, mert ők jobban értenek hozzá. Van egy-két dolog, amihez elég jól értek, elsősorban az úgynevezett magaskultúrához, ebben inkább én mondanék meg dolgokat másoknak. De nem gondolom, hogy bárkinek is, például nekem, enyhén szólva mindenhez kellene értenem.
MN: Ezt értem, de akkor is kell hogy legyen valami átfogó irányultságod, ami valahogy kvadrál az LMP-ével. Az LMP egyik öndefiníciója, hogy egy ökopárt. Akkor te biztos nem akarsz atomerőművet... Vagy akarsz zöldadót meg zöld new dealt. De már hogy akarsz-e Tobin-adót...?
KE: Nézd, én eleve zöld vagyok. Függetlenül ettől a dologtól, gyerekkoromban a Fradiban fociztam lévén... Egy alkalommal, mint Duna körös, még a kerekasztal-tárgyalásokon is részt vettem. Nem vagyok kombattáns zöld, de egyetértek. Egészen le kell menni minden egyes emberig, és ott intézni az ügyeket. De nem akarok okoskodni, kiütést kapok attól, ha nem szakemberek okoskodnak szakkérdésekben.
MN: Akkor te inkább érzelmi zöld vagy.
KE: Igen.
MN: Mit fogsz mondani például, amikor kampányolsz a körzetedben, és az emberek megkérdezik, hogy szerinted legyen-e lehajtója a Megyeri hídnak a Szentendrei-sziget felé?
KE: Ez az én választókörzetem!
MN: Azért kérdezem. Ez egy tipikus konfliktus. Fejlesztés kontra környezetvédelem. Lehet, hogy a lehajtó, meg az út, ami épülne utána, tönkretenné a szigetspicctől Szigetmonostorig tartó részt, sőt föntebb is, elkezdenének spekulálni a telkekkel, beépülne ott secperc alatt minden. Az egész szigeten.
KE: Gondolod, hogy nekem erről kéne, hogy legyen valami megfellebbezhetetlen véleményem?
MN: Hát szerintem neked mint ökopárti jelöltnek más véleményed nem lehet, mint hogy nem kell oda az a nyomorult híd. De akkor Szigetmonostoron nulla darab szavazatot fogsz kapni.
KE: Én is úgy gondolom, hogy nem kellenek újabb utak és hidak feltétlenül. De még ha lenne is magánvéleményem... Nem vagyok ennek a szakembere. Nincs kedvem erről megmondani a tutifrankót. Én pont fordítva vagyok bekötve.
MN: Jó, de vannak olyan érdekkonfliktusok, naponta húsz egy politikus életében, amikor konkrét dolgok közt kell választani. A szigeten lakóknak esetleg tényleg szükségük lehet arra a hídra, mert így jobb és több munkahelyük lenne, több pénzt tudnának keresni. Egy ilyen helyzetben nem segít, ha te azt mondod, hogy te a jó kedély meg a szabadság jelöltje vagy.
KE: Értem, amit mondasz, és teljesen nem értek vele egyet. Szerintem rossz a szóhasználatod. Így nem fogunk zöldágra vergődni. Én pont ezt a mentalitást akarom megváltoztatni. Hogy van a "politikus", és van a nép. Minden ember, aki akar, az úgymond politizál, és amikor csinálja, közben politikus. Aközben ő a politikus. Politikus-csizmadia, ha úgy tetszik, és elmondja, hogy ő hogy gondolná elintézni a közügyeket. És ha kialakította a véleményét - kell vagy nem kell a híd -, kiválasztja az érdekeinek megfelelő szakembereket az ajánlkozók közül. De nem ők a politikusok: én vagyok a politikus. Ők az én elgondolásaim végrehajtói. Már ha sok emberrel összeállva megválasztjuk őket. Nem azok a politikusok, akiket mi annak nevezünk. Azok munkaidőben nem politikusok, hanem ügyintézők. Optimális esetben. A civil emberek a politikusok, abban az időintervallumban, amíg közügyekkel foglalkoznak. Abban a pillanatban, amikor egy ilyen ügyintéző elkezd nekem papolni, ideologizálni, elmondja, hogyan éljek, szereptévesztésbe esik. A mai politikusokkal pont ez a baj. A magyar populáció 99 százaléka azt gondolja, hogy a politikusok az ő vezetői. Ez tévedés. A buszvezető nem az utasokat kormányozza, hanem a buszt. Lehet, hogy amit mondok, naivan hangzik, ám ez a "naivitás" mindenkiben megvan, csak el van fedve. Viszont le tudunk jutni bizonyos pillanatokban saját naivitásunkig, autentikus énünkig. A lakossági fórumot úgy képzelem el, mint egy kreatívírás-tanfolyamot. Ha beszélek emberekkel, az ugyanaz, mint amikor az írásról beszélgetünk. Nyilván bebiflázhatnék szakpolitikai kérdésekre szakpolitikai válaszokat, sőt immanenssé is tehetném őket, és amikor megkérdeznek róla, elmondhatnám őket, de pont nem ezt akarom. Ez is szereptévesztés lenne. A varga maradjon a kaptafánál. És ez nem az én kaptafám. Azt akarom, hogy pont ez ne legyen, ez a demagógia, hiteltelen benyalás az elképzelés szerint benyalásra áhítozó választóknak. Ne nyalni akarjunk egymásnak, hanem normálisan beszélni dolgokról.
MN: Pont ezen gondolkodom, mióta megtudtam, hogy jelölt leszel. Túl azon, hogy bátor dolognak tartom. Hogy nem vagy-e szereptévesztésben. De ha nem te vagy szereptévesztésben, akkor mindenki más.
KE: Így van. Én vagyok az az autós, aki joggal mondja, hogy mindenki szembejön. Mindenki szereptévesztésben van, aki olyan... amilyen. Róla beszéltünk eddig. Én nem akarom megmondani a tutifrankót, csak azt sugározni, hogy minél jobban érzed magad, annál jobban érzi magát mindenki körülötted.
MN: Akkor te leginkább egyfajta nyugtató pszichoterápiát akarsz alkalmazni képviselőként?
KE: Nyugi, ne parázz. Ne üsd szét magad, örülj, hogy luk van a seggeden.
