Nem jön az álláskeresési járadék, mert nem kapják meg a kilépő papírokat

  • narancs.hu
  • 2024. január 10.

Belpol

Bürokratikus rémálom Zuglóban.

Másfél hónapja hiába várnak a kilépő papírjukra azok a tanárok, akik a zuglói Hunyadi János Ének-zenei, Nyelvi Általános Iskolában mondtak fel korábban. A pedagógusok nem írták alá az új jogállásukról szóló munkaszerződést, mert nem értenek egyet a státusztörvénnyel. Hiába távoztak november végén, nem kapnak álláskeresési járadékot sem.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke az RTL Híradójának elmondta, legalább még két tankerületi központ érintett. A Közép-Pesti Tankerületi Központ azzal védekezik, hogy az igazolásokat nem bocsátotta rendelkezésükre a Magyar Államkincstár.

A jogszabályok szerint a munkavállalóknak öt napon belül meg kell kapni a kilépő papírjaikat.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

BKV: csak semmi pánik, lesz fizetés!

A cég megbízott vezérigazgatója belső körlevélben igyekszik nyugtatni a cég dolgozóit, hogy mindenki megkapja a fizetését júniusban. A fővárosi cégek szakszervezetei megkezdték az egyeztetéseket arról, milyen eszközökkel éljenek, ha ellehetetlenül a BKV és többi fővárosi szolgáltató cég működése. Ha leáll a főváros tömegközlekedése, az ország gazdasága három napon belül lebénul – mondja az érdekképviselet elnöke.

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.