Tavaly év végén hirtelen mindenki elkezdett érteni az infláció és a GDP számításához, és evidencia lett, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) valójában gittegylet, ahol Orbán Viktor tollba mondja a számokat. Mert csak így lehetett 9,9 százalék az infláció októberben, amikorra a kormány beígérte a 10 százalék alatti rátát. Valójában mindegy, hogy 9,9 százalék volt-e az infláció októberben, vagy nem annyi. Mindegy, mert éves szinten 17,6 százalék lett, és még a 2024-re tervezett 5 százalék is magas, így az októberi szám tulajdonképpen mellékes adalék. S mindegy azért is, mert a statisztikai hivatal szavahihetőségének megkérdőjelezése sokkal nagyobb problémára utal: az állami intézményrendszerbe vetett bizalom megrendülésére.
A kormányzattól függetlenül működő intézményrendszer alapvető fontosságú egy demokráciában. Az állampolgárok – és a vállalkozások – számára ezek garantálják, hogy akár az állammal, a kormányzattal szemben is fel lehessen lépni. Emellett objektív információforrások, biztosítják az állandóságot a kormányok váltakozásától függetlenül. Elvileg. Magyarországon az intézményi autonómia mindig inkább az ellenzék számára volt fontos, az aktuális kormányzat pedig vérmérsékletétől függően igyekezett bele-belenyúlni ebbe a függetlenségbe. Mára pedig sikerült eljutni odáig, hogy az intézmények vagy nem autonóm entitások – és így semmiféle jól körülhatárolható felelősséggel nem rendelkeznek –, sokkal inkább a kormányzat kiterjesztett csápjai, vagy ha igyekeznek is őrizni autonómiájukat, azt senki sem hiszi el nekik.
Alapesetek
A folyamat nem most kezdődött, hanem már a rendszerváltást követő években. Politikai botrány kerekedett a televízió és rádió elnökének megválasztásából, de a jegybanktörvény folyamatos átírogatása és a Monetáris Tanács igény szerinti alakítgatása, valamint egyes adóhivatali elnökök kinevezése is arra utal, hogy sosem volt igazán rend a fejekben. Mintha az állami intézményrendszer mindig is a kormány, nem pedig az állampolgárok érdekében működött volna Magyarországon.
Az egész az adóhatóságnál fordult át. Kezdetben az adóhivatal vezetői többnyire olyan személyek voltak, akikkel kapcsolatban sem szakmai, sem vezetői képességeiket illetően nem lehetett kifogása senkinek, rosszabb esetben a „semmi extra” jelzőt kaphatták meg.
A Fidesz volt pénztárnokának és első számú gazdasági macherének, Simicska Lajosnak a kinevezése viszont jelezte, hogy a párt másként gondolkodik erről. A többek között a legendás Fidesz-közeli cégek gyanús áfa-visszaigényléseiben főszerepet játszó Simicska ténykedése ugyanakkor korántsem volt egyértelműen negatív: bár az 1998. novemberi „hosszú bájtok éjszakája”, a végül soha nem bizonyított adóhivatali adateltüntetések miatt folyamatosan támadta az akkori ellenzék, belső megítélése kifejezetten kedvező volt, és a már a baloldali-liberális koalíció által kinevezett APEH-elnök többször is elismerően beszélt Simicska adóhivatali ténykedéséről. Igazából Vida Ildikó kinevezése volt az, ami mindenki számára nyilvánvalóvá tette, hogy a Fidesz-kormányzatnak elsősorban feltétlenül hű és nem szakértő APEH-elnökre van szüksége. Vida kétszer is volt az adóhatóság élén: először Simicska Lajost váltotta, majd 2010-ben másodszor is lehetőséget kapott. Karrierjének az úgynevezett kitiltási botrány vetett véget, amikor az Egyesült Államok őt is kitiltotta a területéről – hogy miért, máig nem tudni.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
