Nem lesznek sorok és az informatikai rendszer is működni fog – ígéri a Nemzeti Választási Iroda elnöke

  • narancs.hu
  • 2022. január 13.

Belpol

Úgy tudni, már húszezer ellenzéki szavazatszámláló jelentkezett.

Állítólag minden a terv szerint halad az áprilisi országgyűlési választás előkészületei terén, Nagy Attila, a Nemzeti Választási Iroda elnöke az ATV Híradójának meg is ígérte, hogy

nem lesznek kígyózó sorok a választások napján, és az oldal sem fog leállni áprilisban, mint a legutóbbi választáskor. Idén egy statikus felülettel készülnek, mely az eddig elvégzett terheléses vizsgálatok szerint egyszerre sokmillió kattintással képes elbírni.

Bár úgy tudni, jól állnak a szavazatszámlálókkal, nincs megállás, folytatják a toborzást – mondta az MSZP pártigazgatója. Molnár Zsolt szerint eddig 20 ezren jelentkeztek szavazatszámlálónak, így az ellenzéknek elvileg minden választókörben lehet embere.

„Készül egy akció, és bár ennek a részleteit nem az én tisztem elárulni, de nem passzívan figyeljük az eseményeket, hanem a következő hetekben lesz még egy második, aktív hulláma a toborzásnak” – fogalmazott Molnár Zsolt.

(ATV)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”