Figyelmeztető demonstrációt tervez a Magyar Szakszervezeti Szövetség

  • narancs.hu
  • 2022. január 13.

Belpol

A szolidaritás jeleként csatlakoznának a pedagógusok sztrájkjához.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) bértárgyalásainak támogatása, illetve a pedagógusok melletti szolidaritásul tart demonstrációt január 31-én - közölte a MSZSZ csütörtökön. A közlemény szerint a szövetség elnökségi ülése arról is döntött, hogy támogatni fogják a 3 havi álláskeresési idő meghosszabbítását 270 napra. A szervezet már többször kezdeményezte az álláskeresési idő növelését. 

Korábban a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szintén január 31-ére tűzte ki figyelmeztető munkabeszüntetését. A MASZSZ és a két pedagógus szakszervezet összehangolja a sztrájkot. A pedagógusok egy márciusi munkabesuzüntetést is belengettek, melynek pontos időpontja egyelőre nem ismert. A két érdekképviselet azt mondta, nem tanítanak majd a munkabeszüntetés ideje alatt. A kormány felvetését, miszerint tartsák meg az óráik 75 százalékát, nem fogadták el; úgy vélekedtek, hogy nem kötelezhetők az elégséges szolgáltatás megtartására. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.