"Nem vitatom, hogy néha megnehezítem a munkájukat" (Dr. Majtényi László adatvédelmi biztos)

szerző
Kerényi György
publikálva
1996/25. (06. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Dr. Majtényi László pár évvel ezelőtt már jelölt volt az adatvédelmi biztos posztjára - akkor a parlamenti bizottság, alkotmányos kötelezettségét megszegve, nem hallgatta meg. Majtényi levelet írt a köztársaság elnökének, amelyben leszögezte: nem hajlandó feladni a fikciót, hogy egy szabad ország polgára. Mostani vizsgálatait is azzal folytatja, hogy "egy szabad ország polgára, állami méltósága vagyok, e szerint kell eljárnom".

Dr. Majtényi László pár évvel ezelőtt már jelölt volt az adatvédelmi biztos posztjára - akkor a parlamenti bizottság, alkotmányos kötelezettségét megszegve, nem hallgatta meg. Majtényi levelet írt a köztársaság elnökének, amelyben leszögezte: nem hajlandó feladni a fikciót, hogy egy szabad ország polgára. Mostani vizsgálatait is azzal folytatja, hogy "egy szabad ország polgára, állami méltósága vagyok, e szerint kell eljárnom".

Magyar Narancs: Mitől függ az, hogy kivizsgál vagy elutasít-e egy ügyet?

Majtényi László: A mi munkánk a watchdog-eszmén alapul: ha valaki rázza a kerítést, akkor mi odarohanunk és ugatunk. A legtöbb beérkező panasz alkalmas a vizsgálatra.

MN: A megkeresések a személyes adatok védelmével vagy inkább a közérdekű adatok nyilvánosságával kapcsolatosak?

ML: A magyar társadalom sokkal érzékenyebb a személyes adatok, mint az információszabadság megsértése esetén. Erre lehetett számítani, bár az arányok rosszabbak a vártnál. Az információs önrendelkezést az emberek egyszerűen fogják fel: hagyják őket békén. Hagyjon békén az állam, a csomagküldő, a közvélemény-kutató, a pártok, mindenki menjen a fenébe, és hagyjon engem élni. Ez pozitív társadalmi igény, a civil társadalom fejlettségének jele. Nem lenne jó, ha a két információs alapjogot kijátszanánk egymás ellen. Az információs önrendelkezési jog a valamitől való szabadságot jelenti, a másik pozitív szabadság: hogy a közügyekben részt vehessek, tudjam, hogy az adómat az állam mire költi stb. A magyar társadalomban erősebb az igény a negatív szabadságra, de ne mondjuk azt, hogy ez alacsonyabb rendű dolog.

MN: Az adatok egy részéhez sehol sem férhet hozzá az átlagember. Amerikában a bank- és olajügyletekkel kapcsolatos információk védettebbek az üzleti élet más területeinél. A mi adatvédelmi törvényünk mennyire biztosítja a közérdekű adatokhoz való hozzáférést?

ML: A törvény, amely az adatvédelmet és az információszabadságot is szabályozza, tág kereteket ad. Mégis, vagy éppen ezért, lehet azt mondani, hogy a törvény alapján az információszabadság szintje Magyarországon rendkívül magas. A törvény nagyon jó negatív definíciót ad, amikor azt mondja, hogy minden adat, amely nem személyes adat, nem államtitok, nem szolgálati titok, továbbá nem olyan döntéselőkészítő iratba foglalt adat, amelyet a hivatal jogosult eltitkolni, közérdekű. Minden állami és önkormányzati szerv, illetőleg közfeladatot ellátó egyéb szervezet - például egy közszolgálati televízió vagy nemzeti bank - birtokában lévő adat, amely nem a meghatározott kategóriákba esik, közérdekű adat. Ez azt jelenti, hogy nem kell semmiféle érdekeltséget igazolnia annak, aki kíváncsi ezekre az adatokra. Nagy szabadságot ad tehát a törvény; az egy másik dolog, hogy ebből mi valósul meg. Úgy látom, egyrészt nincs intenzív igény a közérdekű adatok megismerésére, másrészt a hivatalokban is él a sokéves reflex, amely szerint nem tartozik a polgárokra, hogy mi itt a közigazgatásban mit csinálunk.

MN: Az üzleti titok fogalmát, honi kezelését is megfelelőnek tartja?

ML: Az életben és a törvényben egyaránt sűrű köd fedi ezt a területet. A jogszabályok azt a definíciót ismételgetik, hogy üzleti titok minden olyan gazdasági tevékenységre vonatkozó adat, amelynek titokban tartásához méltányolható érdek fűződik. Ez nem rossz, csak nagyon homályos. Ennek a ködnek az oszlatásában nekem és a hivatalomnak is szerepünk lehet.

MN: Törvénymódosításra gondol?

ML: Inkább arra, hogy értelmet adjunk a méltányolható érdek fogalmának. Nemrég érkezett egy újságírói indítvány, amely kifogásolta, hogy üzleti titokra való hivatkozással az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium a millecentenáriumi események kapcsán a minisztérium által nyújtott támogatások összegéről és címzettjéről nem adott felvilágosítást. Itt nyilvánvalóan nem lehet üzleti titok, nincs méltányolható érdek. Minden állampolgárnak alkotmányos joga, hogy az állam elszámoljon az adóbevételekkel. Addig az állam nem mondhatja a polgárának, hogy reggeltől estig az adócsaláson jár az eszed, és nem járulsz hozzá a köz kiadásaihoz, amíg ő nem számol el az adóbevételeivel. A moralizálásokat meg kell fordítani. Követeljük meg az államtól, hogy pontosan számoljon el a bevételeivel, és utána lehet papolni az adómorálról.

MN: Mennyire fontos a munkájában a politikai környezet? Arra gondolok, hogy a legfőbb ügyész és a belügyminiszter is kiállt már az ön néhány ajánlása mellett, s a rendszerváltással kapcsolatos adatvédelmi ügyeknél is biztosan számít, hogy nem öt évvel korábban járunk.

ML: A politikai háttér egyáltalán nem érdekel. Ha öt évvel ezelőtt megválasztanak, ugyanezekben az ügyekben pontosan ugyanilyen véleményt nyilvánítottam volna. Nagy örömet okozott, hogy a legfőbb ügyész úr egy igen fontos ügyben jogászi, szakmai meggyőződésére és elfogulatlan álláspontjára hagyatkozott, nem pedig a hivatali presztízs mellé állt. Az is természetes dolog, ha egy adott ügyben a belügyminiszter a rendőri vezetőkkel szemben elfogadja az ajánlásomat. Ebben nem lehet politika.

MN: A nyolcvanas évek végéig a "cigánybűnözés" kategóriájában a rendőrség rendszeresen gyűjtött adatokat. Homoszexuálisokról is készítettek listákat. A rendőrség azt állítja, hogy ilyen tevékenységet már nem folytat, ugyanakkor a beidézettek közül sokan állítják ennek az ellenkezőjét. Kíván-e ezekben az ügyekben fellépni?

ML: Azzal az indítvánnyal foglalkozom, amelyet a postás elhoz. Egy homoszexuális egyesület vezetője nemrég megkeresett telefonon, és kilátásba helyezte, hogy ilyen jellegű indítványt küld el hozzám, de ez még nem érkezett meg. A cigány-nyilvántartások dolga bizonyos hatásköri párhuzamosságot jelent a kisebbségi ombudsman hivatalával, de ha kapok egy ilyen indítványt, akkor együtt vagy szétválasztva az ügyeket, természetesen kötelességem megvizsgálni, és gondolom, nem kell külön megígérnem, hogy ha bármit találok, ami jogsérelemre utal, akkor nagy zajt fogok csapni.

MN: Ön nem lehet túl kedvelt figura a rendőrségen. Nemrég a pszichiátriai betegekkel kapcsolatban fogta vissza a szerv információgyűjtési vágyát.

ML: Ne zárjuk ki azt a lehetőséget, hogy a rendőrség nem a szabadság ellensége. A jó rendőr a munkáját akarja végezni, és az a kiindulópontom, hogy valószínűleg jó rendőrökkel állok szemben. Ugyanakkor a világ úgy van elrendezve, hogy különbözők a szerepek. Nekem az kötelességem, hogy a bűnöző ember jogait is tiszteletben tartassam a rendőrséggel. Amikor pedig egy vélt hatékonysági szempont alapján a rendőrség olyan terepre téved, ahol szabadságjogokat sért, meg kell állítani ezt a tevékenységet. A rendőrség gondolhatja azt, hogy ha egy bűncselekmény elkövetésének a körülményei arra utalnak, hogy pszichiátriai defektus is közrejátszhat a cselekmény motivációjában, akkor letámadhatja a városban lévő pszichiátriai klinikát, az összes betegről információkat kérve, én viszont megállapíthatom, hogy hamis nyomot követnek. A rendőri hatékonyság nem követeli meg, hogy a pszichiátriai betegek személyiségi jogait korlátozzák. Nem lehet azt mondani, hogy csak azért, mert az elkövető pszichiátriai zavarral küzd, és vannak pszichiátriai betegek, közöttük kell keresni az elkövetőt.

MN: Drogosokkal foglalkozó orvosok is panaszkodnak a rendőrök érdeklődésére. Nem gondolja azt, hogy ahogy az állami hivataloknak lételemük a titkolózás, a rendőrség a minél szélesebb körű információgyűjtésben érdekelt? Ön végül is a bűnüldözők lehetőségeit korlátozza.

ML: Ez így van, de az összes ügyben, amelyben a rendőrséggel foglalkoztam - ilyen nem túl sok van, bár nagyobb publicitást kapnak, mint egyéb ügyek -, azt gondolom, tekintetbe vettem azt a társadalmi érdeket is, amely azt kívánja, hogy a rendőrség munkáját ne tegyem lehetetlenné. Azt nem vitatom, hogy néha megnehezítem a munkájukat. Ez a dolgom.

MN: Hogyan lehet fellépni a részben az állampolgárok személyes adataival való kereskedésből élő csomagküldő cégekkel szemben?

ML: Az a tapasztalatunk, hogy a közhatalommal szemben sokkal egyszerűbb fellépni, mint a piaci szereplőkkel. Bármilyen furcsa, a közigazgatás morális állapota jobb, mint az üzleti világé. Komoly nehézségeket okoz gyakran az is, hogy egy céget az ember egyáltalán megtaláljon. Másfelől az is igaz, hogy az áruküldés teljesen bevett gyakorlat és tisztességgel is folytatható üzleti tevékenység a világon. Magyarországon e területen sajnos elég sok a nem tisztességes vállalkozás.

MN: Mitől nevezhető illegálisnak az adatkereskedelem?

ML: A személyes adatok forgalma a következőképpen történhet. Egyrészt az állampolgárok információs önrendelkezési jogukat gyakorolva hozzájárulhatnak személyes adataik kezeléséhez. Fordulhatok áruküldőkhöz, direkt marketing tevékenységgel foglalkozó cégekhez, rendelhetek árucikkeket és nyilatkozhatom arról, hogy a személyes adataim kezeléséhez hozzájárulok. Másrészt törvény is feljogosít bizonyos szerveket és intézményeket a személyes adatok kezelésére. Nemrég a magyar parlament elfogadott egy új törvényt, amely a tudományos kutatásról, a közvélemény-kutatásról és a direkt marketingről szól. Ez keretek közé szorítja a cím- és személyesadat-kereskedelmet. Nem egy radikális törvény, elég nagy szabadságot ad a cégeknek, mindenesetre a személyes adatok védelmét valamilyen szinten biztosítja. Az lenne az igazán rokonszenves, ha a polgárok pozitív nyilatkozatot tennének arról, hogy hozzájárulnak-e személyes adataik felhasználásához. Ehelyett a letiltás joga érvényesül: a Központi Nyilvántartási és Választási Irodánál, illetőleg maguknál a cégeknél megtiltathatom személyes adataim kiadását. Ezeknek a cégeknek van egy hatalmas és többé-kevésbé illegális forrásokból beszerzett személyes adatbázisuk.

MN: Nem erre felhatalmazott adatkezelőtől szerezték be?

ML: Így van. A Központi Nyilvántartási és Választási Irodától beszerezhetnek személyes adatokat, de ezeket kizárólag kapcsolatfelvétel céljára használhatják. Nem adhatják tovább anélkül, hogy erről a polgár ne nyilatkozott volna, illetőleg csak arra használhatják, hogy megszólítsák a polgárt és felajánlják a szolgálataikat. Az még nem látszik, hogy mennyi foganatja van a törvénynek. Több ilyen ügyünk volt, de még senkit nem marasztaltunk el keményen. Az a cél, hogy a félbűnöző, illegális státusból ezt a tevékenységet egy valamennyire szabályozott piaci szintre emeljük, ahol egyrészt megélhetnek ezek a vállalkozások, másrészt az információs adatrendelkezési jog is érvényesül. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy sok olyan polgártársunk van, akik igénylik ezeket a szolgáltatásokat. Én ingerült vagyok, amikor fél kiló szemetet találok a postaládámban, mások meg örülnek ennek.

MN: Letiltotta már a saját adatait?

ML: A saját ügyeimben elég laza vagyok ahhoz, hogy ilyet ne tegyek, de hogy szentségelek, az biztos.

MN: Mi lesz így szegény felvilágosulatlan polgárokkal?

ML: Nem helyeslem a saját magatartásomat.

MN: Két eset is kipattant nemrég a nemzetbiztonsági szolgálatokkal kapcsolatban. Az egyik a ´90 óta folytatott megfigyelések ügyében, a másik a baranyai kisebbségek nemzetbiztonsági "védelmét" hozta napvilágra.

ML: Az nem az én ügyem volt.

MN: De ön is vizsgálhatná. Úgy tűnik, mintha az utóbbit nem érezné olyan fontosnak, mint a másikat.

ML: Először is: nincs kicsi vagy nagy sérelem. Találkoztam emberekkel, akik olyan dolgok miatt kerültek életválságba, amelyet én föl sem vettem volna. Például a választások idején többen fölhívtak, akik a politikai marketing néhány durvább megnyilvánulási formáját kifogásolták.

MN: Az akkori miniszterelnök, Boross Péter minden magyar anyához írott levelére gondol?

ML: Ez is fölmerülhet. De volt más eset is. Mivel én akkor afféle virtuális adatvédelmi biztosként valamennyire ismert voltam, telefonált egy hölgy, akit a titkos számán fölhívott egy politikai párt képviselője. A hölgy nagyon meg volt ijedve, szerintem indokolatlanul ugyan, de az alkotmányos jogok minden sérelme annyira súlyos, amennyire megnehezíti egy ember életét. Egyet biztosan tudok: ilyen viszonylag kényesebb ügyeket, mint a nemzetbiztonsági megfigyeléseké, nem célszerű két ombudsmannak párhuzamosan vizsgálnia. A kisebbségek megfigyelésének ügye Kaltenbach kollégámnál van, jó kezekben. De teljesen nem zárhatom ki, hogy akár valamelyik panaszos kérése alapján, akár a kollégámmal való megbeszélés után esetleg bekapcsolódjak.

MN: Mi az álláspontja a rendszerváltás előtti titkosszolgálati adatgyűjtésekkel kapcsolatban?

ML: A volt III/III-as adatokkal kapcsolatban nagyon sok komoly érv szól a nem radikális megoldás mellett. Olyan kérdések ezek, amelyeket sehol a világon nem tudtak jól megoldani: súlyos egyéni válságok és nem kívánt mellékhatások keletkeztek. A gyakorlat a szőnyeg alá söpréstől a teljes nyilvánosságig terjed. Amikor azt mondom, hogy nem kell a radikális megoldásokhoz ragaszkodni, egyúttal azt mondom, hogy az áldozatok információs rendelkezési jogát biztosítani kell. Odáig nem mehet el a nem radikális megoldás, hogy elvitassuk azt a jogát minden magyar állampolgárnak, hogy megtudja, egyéni életútját mennyiben befolyásolta a volt titkosszolgálat tevékenysége. De más, ha egy barátom, akinek nyilvánvalóan voltak aktái, azzal a kéréssel fordulna hozzám, hogy adjak tanácsot, ragaszkodjon-e ezeknek az iratoknak a megismeréséhez, és más dolog, amikor az alkotmányos jogok elosztásáról beszélünk.

MN: Mit tanácsolna a barátjának?

ML: Azt, hogy ne nézzen bele az aktákba. Több érv szól a nem tudás mellett, de ez egy baráti és nem egy jogi vélemény. Jogi véleményem az, hogy joga van ismerni az aktáját. Elfogadom, hogy az ügynöknek is vannak jogai, van méltósága, és elfogadhatónak tartom azt a megoldást, amely az ügynököt nem adja ki az áldozatnak. De ez nem jelenti azt, hogy az áldozatnak nincs joga megismerni magát az ügynöki jelentést.

Kerényi György

szerző
Kerényi György
publikálva
1996/25. (06. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Akadozik a szemétszállítás
Káosz és kosz
Radnóti András írása
Ukrajna és a magyar külpolitika
Interjúk
Gőz László, Simon Márton, Zurbó Dorottya
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Kis-Magyarország

Kultúra