Film

Gyereksereg

Zach Cregger: Fegyverek

Kritika

A vígjáték és a horror közelebbi rokonok, mint elsőre hinnénk.

Mindkét zsáner működése a feszültség fokozásán és felszabadításán (és annak megfelelő ritmusán) áll vagy bukik. A feszültség jellege persze alapvetően különbözik, még a zsánereken belül is (helyzetkomikum, burleszk vagy abszurd komédia; jumpscare, vér­ontás vagy lassan építkező pszichológiai horror), de egy jól szerkesztett film felváltva izgatja fel és hagyja megpihenni a néző idegrendszerét. Egy jól előkészített és időzített poénból származó nevetéssel vagy a rémisztgetés utáni felszabadult sóhajjal. A kettő természetes közelségét már több horror-komédia sikerrel mozgósította (Frászkarika; Gonosz halott-sorozat; Sikoly-sorozat; Rémálom az Elm utcában; Chucky-filmek; Jordan Peele munkái). Bár titokzatos marketingje mást ígért, Zach Cregger második filmje (az első a 2022-es Barbarian című Airbnb-horror volt) ugyanezt a stratégiát alkalmazza.

A filmet saját rendezője némi magabiztossággal az 1999-es Magnóliához hasonlította, amelyben a teljes történet a szereplők eltérő nézőpontjából alkotott kaleidoszkópból bomlik ki (a 90-es évek végén és a 2000-es évek elején több ilyen típusú film készült, például Rövidre vágva; Boogie Nights; 21 gramm; Ütközés; Bábel). A szerkezeti felépítés talán hasonlít, de Creggert a fent említett filmek rendezői­vel ellentétben nem igazán érdeklik az embe­rek. Ami őt izgatja, az a tiszta hatás. Már a cselekmény kiindulópontja is kellően hátborzongató. Egy napon, pontban hajnali 2.17-kor egy pennsylvaniai kisvárosban 17 gyerek sajátos testtartásban kiront otthonából és elrohan az éjszakába. Mind Justine Gandy (a szokásos hasfájós-szorongó alakítást nyújtó Julia Garner) osztályába jártak, ahol csak egyetlen tanuló, a félénk, szótlan Alex (Cary Christopher) tart ki. A sokkhatás alatt álló szülők figyelme és haragja érthető módon az itt maradottak felé fordul. A labilis idegzetű tanárnő és egy gyászoló apa (Josh Brolin) saját nyomozásba kezdenek, ahogy egyre világosabbá válik, hogy sem a rendőrség, sem a jószándékú, de tehetetlen iskolaigazgató (Benedict Wong) nem tudnak racionális válaszokat találni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.

Eddig csak a szégyen

Aláírták a koalíciós szerződést, innentől hivatalosnak tekinthető, hogy megalakul a szétválás utáni Csehország minden bizonnyal leggusztustalanabb kormánya, amelyben egy populista vezér, Andrej Babiš dirigálja saját személyre szabott pártja (az Ano) és két neonáci pártocska (a 7,8 százalékos SPD és a 6,8-as Motoristé sobě) delegáltjait.