Kitalálta a Belügyminisztérium: lehet kötelező az is, ami önkéntes
A tanodák – ahová önként mennek a gyerekek – szeptembertől kötelesek megadott számú középiskolás fejlesztőfoglalkozását is végezni.
A tanodák – ahová önként mennek a gyerekek – szeptembertől kötelesek megadott számú középiskolás fejlesztőfoglalkozását is végezni.
Eddig is jó volt minden, de most már aztán végképp az lesz – hirdeti a 2026-os költségvetés tervezete. Családok, nyugdíjasok, harcba! De nem úgy, mert békét hirdetünk, amúgy kövér védelmi kiadással.
Volt amit megszavaztak, volt amit nem, Karácsony egy ügyben szegült ellen a közgyűlési többségnek.
Napok óta döcögve működik a KAÜ, ezzel lényegében lehetetlenné vált mindenféle elektronikus ügyintézés.
A biztos szavazók körében 41-37 az állás Magyar Péterék javára.