Novák Katalin "jó szívvel" aláírja az Orbán által beterjesztett alkotmánymódosítást

  • narancs.hu
  • 2024. február 8.

Belpol

A miniszterelnök bejelentése ellenére a péntekre meghirdetett tüntetéseket megtartják.

„A bejelentett Alaptörvény-módosítás a gyermekek még erősebb védelmét szolgálja, ezért Novák Katalin köztársasági elnök jó szívvel fogja aláírni azt” – ezt válaszolt a Sándor-palota a hvg.hu megkeresésére csütörtökön.

Mint arról lapunk is beszámolt, Orbán Viktor csütörtök délután Facebook-videót tett közzé, amelyben bejelentette: „A kormány nevében benyújtottam egy alkotmánymódosítást, amely lehetetlenné teszi, hogy kiskorú gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmény esetén az elkövető kegyelmet kaphasson.” 

Arról, hogy Orbán Viktor ezzel a lépésével miképp gyengítette tovább a köztársasági elnöki intézményt, ebben a publicisztikánkban írunk:

A hvg.hu azt írja, mivel a köztársasági elnök elméletben független a kormánytól, Novák Katalin hivatalosan továbbküldheti a jogszabályt az alkotmánybíróságnak, ahogy korábban megtette azt például Lázár János építési törvénye esetében is.

Orbán bejelentése után a lap a következő kérdéseket tette föl a Sándor-palotának: Novák Katalin mit szól az alkotmánymódosításhoz; tudott-e előre Orbán bejelentéséről; felelősnek érzi-e magát az ügyben; és mindezek után lemond-e. A fenti reakción kívül a többi kérdésre nem válaszolt a köztársasági elnöki hivatal.

Keresték Orbán Viktort is, hogy megtudják, a miniszterelnök szerint le kellene-e mondania Novák Katalinnak amiatt, hogy egy olyan ügyben adott kegyelmet, amit a miniszterelnök is megbocsáthatatlannak tart, de erre sem kaptak választ.

Ungár Péter, az LMP társelnöke az ATV-nek azt mondta: a közvélemény felháborodása nem fog addig csillapodni, míg nem kap egyértelmű válaszokat ebben az ügyben. Például, hogy ki tette a köztársasági elnök asztalára a bicskei igazgatóhelyettes kegyelmi kérvényét. A politikus szerint

mindannyiunknak elszámolással tartozik Novák Katalin azzal kapcsolatban, hogy miért, milyen indokkal adta meg ezt a kegyelmet"

„Mélységesen felháborodtunk Novák Katalin újabb megmagyarázhatatlan döntésén. Ahogy a Budaházy-kegyelmi döntés során, a köztársasági elnök ebben az esetben sem tudott valódi magyarázatot adni: az eddigi nyilatkozatai nemhogy nem megnyugtatóak, hanem kifejezetten dühítőek” – válaszolta az LMP a telex.hu-nak.

A Párbeszéd–ZÖLDEK úgy fogalmazott, „egészen elképesztő cinizmus az, hogy miközben a Fidesz és Orbán Viktor a gyermekek védelmére hivatkozva könyveket fóliáztat be, a bántalmazott gyermekek valódi védelme egy cseppet sem érdekli őket.”

Dobrev Klára a Facebookon reagált a döntésre. A DK EP-képviselője úgy látja, hogy egy államfő, aki így dönt, többé nem a családok vagy gyerekek védelmezője, nem az alkotmányosság, erény őre, hanem „a bűn szövetségese”.

„Ez Novák Katalin szégyene. Novák Katalin pedig a mi közös szégyenünk”

– írta Dobrev.

Kunhalmi Ágnes MSZP-társelnök szerint a Fidesz álszent módon kettős beszédet alkalmaz az ügyben. „A kiszolgáltatott gyermekeknek és fiatalkorúaknak el kell tűrniük feljebbvalóik visszaéléseit, a hierarchia tisztelete felülírja akár még az olyan bűncselekmények leleplezését is, mint a pedofília.” Kunhalmi szerint a döntésből az látható, hogy Novák nem önálló hatalmi egységként, hanem a kormány döntéseinek kiszolgálójaként működik.

Momentum, még Orbán bejelentése előtt, arról posztolt, hogy „tűrhetetlen, hogy pedofilok és bűntársaik köztársasági kegyelemben részesülhetnek ma Magyarországon. Ezért a Momentum határozati javaslatot fog benyújtani ennek megtiltására.”

Dúró Dóra, a Mi Hazánk képviselője még péntek este posztolta az Instagramjára, hogy „Ennél nincs lejjebb: egy pedofil bűnöző bűntársának adott elnöki kegyelmet Novák Katalin”.

Péntekre a civilszervezetek a Belügyminisztérium, a Momentum pedig a Sándor-palota elé szervezett tüntetést, Novák Katalin lemondását követelve.

„Támogatunk minden kezdeményezést, ami a jövőben a gyermekek védelmét erősíti, de a mai szájkarate gyakorlata ellenére sem tudunk eltekinteni attól, ami eddig történt” – írta közösségi oldalán az egyik pénteki tüntetést szervező civilszervezet, az Országos Közös Akarat (OKA).

 

Az OKA kifogásolja, hogy Novák Katalin még mindig köztársasági elnök, és hogy a döntést ellenjegyző Varga Judit továbbra is a Fidesz vezető embere. Az első lépés szerintük az lenne, ha Orbán lemondatná a köztársasági elnököt, Vargát pedig levetetné a Fidesz listájáról, a második lépés pedig, hogy a kormánya nevében bocsánatot kérne, és támogatást nyújtana az áldozatoknak.

Az OKA az aHanggal közös szervezésű tüntetését tehát megtartja, pénteken 4 órától gyülekeznek a Belügyminisztérium előtt, ahonnan 6 órára a Sándor-palotához mennek, hogy csatlakozzanak a Momentum tüntetéséhez.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Autópályamatrica-kedvezmények 2026-ban

  • narancs.hu

Az autópályák útdíjainak változása évről évre bekövetkezik, ám ezúttal más fejlemények miatt is érdemes volt követni a híreket. Az áremelkedés mellett ugyanis kedvezmények bejelentésére is sor került, ami meglehetősen sok közlekedőt érinthet.

A gyászoló dalnok

Chloé Zhao karrierjében találunk néhány furcsa fordulatot. Eleinte úgy tűnhetett, igazán az amatőr (vagy félig amatőr) színészek közreműködésével elővezetett dokumentarista filmekben van otthon.

Porlíra

  • - turcsányi -

Tony Tost költőnek indult, nem is akármilyennek, 2003-ban Walt Whitman-díjat nyert (elsőkötetes amerikai szerzők rangos elismerése).

Rózsa, rúzs, s a többi

  • Molnár T. Eszter

Ha egy szerelemről szóló táncszínházi darab színlapján előadóként három női táncos szerepel, felébred a remény, hogy a megszokott, férfi-nő, vágy-erőszak dichotómiát túlhangsúlyozó előadások kvázi ellenpontjaként talán a szerelem elvontabb értelmezéséhez lesz szerencsénk.

Kisvárosi kiközösítő

Martin Sperr drámáját (amelyből Peter Fleisch­mann rendezésében 1969-ben film is készült) színpadon először 2010-ben mutatták be Magyarországon, akkor még az eredeti, Vadászjelenetek Alsó-Bajorországban címmel.

Balsors és balítélet

Új könyvével Stefano Bottoni történész – talán maga által sem vártan – egyfajta „celeb” lett. Személye már eleve érdekes, szokatlan. Olasz apa és magyar anya fiaként ugyan kétnyelvű, két kultúrában nevelkedett, de írásai és megszólalásai alapján mélyen azonosul a magyar múlt és jelen problémáival, miközben nevét olaszosan írja és használja.

„Belefúrom lábamat”

A könyv címének alapjául szolgáló mondatot egy román cenzor mondta Janovics Jenőnek, a Kolozsvári Nemzeti Színház igazgatójának. 1919. szeptember 30-án, az utolsó estén, amikor a román bevonulást követően még játszhatott a magyar társulat. A Hamlet volt műsoron. Az előadást Janovics rendezte, és ő játszotta a főszerepet is. Hamlet híres monológjából csak az első mondatot mondhatta el, és a dráma végéről Fortinbras bevonulását is ki kellett húzni. A cenzor Hamlet halálát nagy kegyesen meghagyta: „Meghalni, azt szabad maguknak.”