Novák Katalin kegyelmi döntése miatt tüntetnek péntek délután Budapesten

  • narancs.hu
  • 2024. február 9.

Belpol

A tüntetést civil szervezetek, illetve a Momentum szervezik.

A Momentum péntek 18 órára Igazságot a gyermekeknek! – Tüntetés Novák Katalin és a pedofilsegítő kegyelme ellen címmel szervez tiltakozást a köztársasági elnök hivatalánál, a Sándor-palotánál. Az eseményen felszólal többek közt Donáth anna pártelnök, Jámbor András országgyűlési képviselő és Ésik Sándor ügyvéd is.

A tiltakozást 16:00-kor kezdik a civil szervezetek a Belügyminisztériumnál, majd onnan vonulnak át a Várban kezdődő tüntetésre.

A tüntetés természetesen Novák Katalin kegyelmi botránya miatt szerveződik: mint ismert, a köztársasági elnök  2023-ban, a pápalátogatás alkalmával kegyelmet adott K. Endrének, a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettesének. A gyermekotthonban az igazgató éveken át szexuális zaklatta a bent lakó gyerekeket. Miután az egyik gyerek jelezte a gyámjának a szexuális zaklatást, az igazgató berendelte K. Endrét, aki ezt a hamis vallomást akarta aláíratni a gyerekkel: „Kitaláltam, hogy közösen kivertük a nemi szervem és hogy ilyet más gyermekkel is csinált már. Igazság az, hogy nem húzta le a nadrágom és nem fogta meg és nem verte ki. Mostanában sokat gáztöltőztem és ez se volt rám túl jó hatással sokszor nem gondolkoztam tőle tisztán.” K. Endrét kényszerítésért 2019-ben első fokon, majd 2021-ben másodfokon is 3 év 4 hónap börtönre ítélték. Az igazgató nyolc évet kapott, ezt tette semmissé Novák az elnöki kegyelem aláírásával.

Novák Katalin lemondását gyakorlatilag a teljes ellenzék követeli, ő maga azóta sem válaszolt érdemben a kérdésre, hogy került elé K. Endre ügye és miért írta alá. Hogy mennyire magasra ért az ügy, azt jól mutatja, hogy Orbán Viktor csütörtökön Facebookon közölte, alkotmánymódosítást kezdeményez azért, hogy: a kiskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények esetében ne lehessen kegyelmet kapni.

A botránnyal kapcsolatos valamennyi hírünk itt érhető el.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”